Vissza a gyökerekhez
Két nő talán mindig jobban megérti egymást, mint egy nő meg egy férfi...
Volt idő, mikor szinte faltam a feminista irodalmat. Minden lehetséges könyvet megszereztem, minden női témát elolvastam. Rengeteget tanultam belőlük. Jártam feminista konferenciákra, tanfolyamokra és találkozókra. Megismerkedtem a nők helyzetével, a nők elleni erőszak borzalmas jelenségével. Tudomást szereztem a női és férfimunka közti különbségről, a házimunka láthatatlanságáról, a rózsaszín és kék világról, a szépség kultuszáról, a nők Csipkerózsika-álmáról és az üvegplafonról.
Mindezek alapján kezdtem másként látni a világot, és benne a női létet, a nők helyzetét. Megtapasztaltam, mit jelent az anyaság a valóságban és mit jelent az elmélet szerint. Megtapasztaltam, milyen az, ha azonos munkáért kevesebb fizetést kapunk kollégáinknál.
Megtapasztaltam azt, hogy tényleg hátrányos helyzetben vagyunk, mert a nők álmodnak, ahelyett, hogy felébrednének.
Aztán a világ kezdett lassan mássá válni.
A feminista programokon egyre többször találkozhattam furcsa egyénekkel. Voltak köztük öltönyben megjelenő, kopaszra nyírt, férfinak tűnő nők éppúgy, mint hatalmas mellekkel megáldott, szintén férfiruhába bújt, férfinak tűnő nőkkel. A dolog nem zavart, hiszen mindenki olyan külsőt ölt magára, amilyet csak akar. Ám lassanként a feminista jellegű találkozók központi témája egyre inkább változott. Ami stabilan jelen volt (van), az a családon belüli erőszak, itt-ott a férfi-női bérek közti különbség, az abortusztabletta, s időnként egy-egy közéleti férfiszereplő szexista kijelentése. Ami viszont a leginkább uralta az utóbbi időben a feminista programok témakínálatát, az a homoszexuálisok jogai (legális házasságkötés, legális gyermekvállalás stb.) voltak. Újabban pedig a migránskérdésben foglalnak masszív és egyoldalú álláspontot: mégpedig teljes gőzzel támogatják az illegális bevándorlást.
A homoszexualitás (elsősorban a leszbikus része) még akár érthető is lehet számomra: két nő talán jobban megérti egymást, mint egy nő meg egy férfi... A feministák illegális bevándorlókról való véleményalkotását azonban nem igazán vágom. A migránsok ugyanis egy olyan kultúrkörből érkeznek, amelynek „értékei” ellen a feminizmus a kezdeteitől harcol. A nők egyenjogúsága és egyenrangúsága ott, ahonnan a bevándorlók érkeznek szinte ismeretlen téma. Az európai nők már sok mindent elértek a feminizmus segítségével, bizony. Akár félmeztelenül is járhatnak-kelhetnek az utcán, joguk van erre. (Sőt, ismerjük a mozgalmat is: „A rövid szoknya nem mond igent!”) Ott, ahonnan a bevándorlók jönnek, a nőknek el kell takarniuk a testüket, sok helyen az arcukat is, teljesen. Ott, ahonnan a bevándorlók jönnek, a nők annyit érnek, mint a kutyák, vagy annyit sem. Bármikor megölhetik őket például a „becsület” nevében. Nem csak ismerőseim saját elbeszélései alapján merem ezt kijelenteni. Tőlük ismertebb emberek, nők, írták már meg saját tapasztalataikat, mesélték el a nyilvánosság előtt saját történeteiket.
Ott, ahonnan a bevándorlók jönnek, korlátozzák a nők szabad mozgását, nem hagyhatják el a házat férjük engedélye nélkül. Vannak országok, ahol a nők csak fél tanúnak számítanak a bíróság előtt. Olyanok is, ahol a szexuális erőszak áldozatai, tehát a nők kapnak büntetést, további megaláztatást: megkövezhetik, meg is gyilkolhatják őket a "becsület" nevében. Jobb esetben a férfi elkövető "nagylelkűségből" feleségül veheti (!) a nőt, akit megerőszakolt. Ott, ahonnan a bevándorlók jönnek, a férfinak joga van feleségét bármikor megfenyíteni - magyarul: megverni, megkínozni. Az illegális bevándorlók pedig nem beolvadni jönnek, ez tisztán látható, hozzák magukkal a szokásaikat!
Nem értem a feministák pálfordulását. Teli torokból követelik az illegálisan érkezők pluszjogait! Sokan közülük a feltorlódott migránsok táboraiba mennek, és remegő térdekkel osztogatják nekik az ételt, vizet és ruházatot. Felháborodott posztokat írnak a facebookra a valódi helyzetről szóló tudósítások, fotók és hírek alá. A végletekig humánusak, szamaritánusok, jogvédők, értelmiségiek, megértők – ők mindenekfölött a legemberségesebbek. És nem értem az utóbbi viselkedésüket sem: gyanús csendben vannak, amikor épp tiltakozniuk kellene egy-egy migránsok által nők ellen elkövetett bűncselekmények miatt!
Csak egy magyarázat lehet erre. Mégpedig az, hogy a feministák már mindent elértek, amit akartak. Ők is érzik, hogy ebben a nagy büdös jóléti társadalomban kevesebb a feladat, így vissza akarnak térni a gyökerekhez. Újra harcolni akarnak a nők választójogáért, a nők egyenjogúságáért, egyenrangúságáért, a házimunka elismeréséért, valamint a szépség kultusza, az üvegplafon, a nők megaláztatása, a nők ellen elkövetett fizikai, lelki és szexuális erőszak ellen. (Már, ha majd módjuk, lehetőségük lesz rá valaha egyáltalán...)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Eltévedt feminizmus
Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának. (Egy régebbi írásunk a nőnap alkalmából...)
2020.3.7. 16 14
A rovat további cikkei
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9
Nincs felmentés
A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!
2022.4.2. 11
Holtomiglan-holtodiglan
A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.
2022.3.25.
Női kategóriáink
Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.
2021.2.26. 26
Egyedül
Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”
2020.10.17. 17
Független
A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.
2020.6.27.