Zűrzavar


Kabók Zita  2008.9.16. 16:47

Azt mondják, a család, a párkapcsolat mindenekelőtt... Lássuk, hogy megy ez a valóságban!

A családfenntartás nem éppen könnyű dolog, ha az ember lányának egyedül kell véghez vinnie. Sajnos ez történt Sue-val, akinek a férje, történetesen a kollégám, még azelőtt elköltözött, mielőtt a második gyermekük megszületett volna. Pár hónapja láttam őket egy munkahelyi partin és akkor (látszólag) nagyon boldognak tűntek. Kisfiuk után minden álmuk egy kislány volt, de a jelek szerint a szerelem elapadását ez örömteli esemény sem tudta megállítani. A terhesség nehézségeit, és a baba megszületése után várható éjjeli virrasztásokat Mike már nem vállalta. A válásról azonban még csak a legközelebbi barátok tudnak. Mindeközben az a pletyka járja, hogy Mike az egyik sokkal idősebb kolléganőjének csapja a szelet. Az utóbbi hetekben egyszerre veszik ki a szabadságukat, és a tárgyalásokra is mindig egy időben indulnak el.

Sarát sem kerülte el a szerelem következménye. A kollégái már nem nagyon bírták cérnával az érzelmi kilengéseit, aztán szerencsére időben kiderült, hogy csak a terhessége okozza. Pár hónapja, amikor a családalapítás elméleti kérdéseiről beszélgettünk, váltig állította, hogy a mostani barátjától biztosan nem akar gyereket, mert lusta és semmiben sem lehet rá számítani! S ha esetleg szakítanának, miközben ő véletlenül terhes maradna, ő bizony elfogadná a fiúja döntését. Mint utóbb kiderült ekkor már terhes volt, csak erről meg senki sem tudott. Sarának két hónapja van a szülésig, és szegény már mozogni is alig bír, egészségügyi problémái vannak a hátgerincével, így a munkából is kimaradt. Még mindig együtt vannak a fiújával, akit eddig Sara támogatott, s akire eddig semmiben sem számíthatott...

Patriknak van családja, felesége meg egy szeretője is. Nem nehéz fenntartania a szerelmi háromszöget, hiszen Patrik az otthonától távol dolgozik. A szerető egy idő után nem bírta a férfi ígérgetéseit, érzelmi zsarolását, így annak nagybátyjánál keresett „vigaszt és menedéket”. A nagybáty tett is arról, hogy összemelegedjenek, de a szeretőnek sem volt ellenvetése. Most ott tart a történet, hogy a szeretőnek mégiscsak Patrik kell, csak akkor menekül a nagybátyhoz, amikor újra és újra összevesznek Patrikkal. Közben a feleség is sejt valamit, bár bizonyossága nincs, de egyfolytában bízik a sikeres újrakezdésben. Most épp egy ilyen fázisban vannak, megint „jóban vannak”. Közben Patrik a szeretőjével is találkozgat, buja órákat töltenek együtt, viszont a szerető sem rest, ő is félrelép – a nagybáttyal… Viszont a feleség is, szerető is Patrikot tartja élete férfiújának. Pedig Patrik nem is kedves, talán jóképű, de durva, nyers modorú. A szerető vár, akár élete végéig, a feleség reménykedik, akár élete végéig…

Phil ifjúkorában több helyen is harcolt, tehát hadviselt katona. Gyakran felhozza, hogy több mint egy tucat gyermeke van szerte a világban, akiknek sorsának alakulásáról azonban még csak nem is tud. Angliában még tovább szaporította ezt a számot, hiszen itt is van hét utóda. A legutóbbi sorozat, történetesen három gyerek, az épp aktuális kedvesétől. Nemrég született meg a harmadik, várva várt kislány. De a kedves meg egy negyedikre is vágyik. Philnek nincs ellenvetése: – Ahogy az asszony parancsolja! – szokta mondogatni.

Andrea örül hogy végre egy rendes fiúra talált. Annyira, hogy nem is akarja elengedni, bár egyfolytában dünnyög, morog a fiúra: Hogy ő nem bírja a viselkedését, nem is ő az igazi, mindjárt kiteszi a szűrét. Aztán mindig az a vége, hogy „megsajnálja ezt az aranyos fiút”. Aki persze mindig jót akar, csak valahogy rosszul sül el a kedvessége. Mindenbe beleegyezik, és mindennel egyetért, amit Andrea mond. Ha Andrea simogatásra vágyik, Péter simogatja, ha egyedül akar lenni, Péter azonnal hazamegy…Meddig lehet ezt így folytatni?

Kolléganőmet, Helent, már nem érdeklik sem a pasik, sem a férjhez menés. Pedig a szülei évek óta a szervezett házasságon ügyködnek, és minden hétre új férfit „varázsolnak terítékre”. A jelöltek azonban csak egy-két randi erejéig felelnek meg, Helen ugyanis mindig talál bennük, vagy a viselkedésükben valami hibát. Az mondja, most már csak szexpartnert keres – és a nős férfiak sincsenek kizárva...

Lorna egy éve él a barátjával. Menedzseri állása van, cégautó, saját ház. A fiúja fiatalabb tőle, van egy rozoga kocsija meg egy állása, amit ki sem állhat. Komplexusokkal küszködik, képtelen a saját lábára állni, de a szüleihez sem akar visszaköltözni. Sokszor kerül depressziós állapotba, és ilyenkor persze veszekszik Lornával. Azt kiabálja, hogy neki se karrierre, se pénze, miért akar Lorna éppen vele élni? Lornának ez előtt volt egy tíz évig tartó kapcsolata, amiben mindig azt csinálta, amit a partnere diktált. Most élvezi, hogy ő van a nyeregben, és az enyhén szólva nem éppen zökkenőmentes kapcsolata ellenére azt tervezi, hogyan fogja majd előadni „babaprojektjét” a barátjának…

Annyi romantikus történetet hallunk, látunk az ideális párkapcsolatról, néha úgy tűnik, a csapból is ez folyik. Annyi kétségbeesett huszon- és harmincéves lánnyal találkozom, akik nem bírnak szabadulni a "ketyegő biológiai óra-feelingtől". A valós életben tapasztaltak alapján azonban egyre az az érzésem, valami nem stimmel… Ugyancsak nagy szakadék tátong az elénk állított ideálok és a valós élet között. Vajon mások is így látják?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31