Időcsapdában

Palkó Emese 2015.12.7. 1:03

Ismer valaki olyan nőt, aki nem érezte már huzamosabb ideig, hogy állandó időhiánnyal küzd, és mindenhol feladatok véget nem érő sorát látja?

Ha olvasóinknak akad ilyen ismerőse kérem, mutassanak be neki(k), mert kíváncsi vagyok a Titokra – ami valószínűleg nagyobb bestseller lenne, mint Rhonda Byrne A Titok című könyve.

Életünk során majdnem mindig stresszben vagyunk, sosincs elég időnk magunkra, és az elvégzendő teendők sora csak kígyózik előttünk, elfogyhatatlanul.

Vagyis, majdnem minden életszakaszunkban: a csecsemőkor viszonylag laza időszak, amelyben maximum az evés-alvás-fiziológiai folyamatok felborulása okozhat némi időzavart. Na, meg az óvoda, ahol maximum azon kesergünk, hogy nincs elég idő minden játékkal játszani a csendes pihenő előtt; és különben is, Borika pont azzal a játékkal játszik, amit már esély sincs megkaparintani a kötelező alvásidő előtt...

De mi történik velünk ezek után?

Hirtelen lecsap a tinikor. Semmire sincs elég idő, tanulni kell, de már nagy részünknek van barátja, és különben is, nem lehet kimaradni a csajos beszélgetésekből. Mert aki lemarad, kimarad. És ott vannak a buta szülők, akikkel muszáj foglalkozni egy kicsit, hogy ne érezzék teljesen feleslegesnek magukat. (De mind tudjuk, hogy azok!) Hogy lehet ezt a sok mindent 24 óra alatt helyesen menedzselni, főleg, hogy edzés is van?!

Nagy nehezen elindulunk a felsőoktatás rögös útján, és azt hisszük, végre kicsit fellélegezhetünk. Ám ott a rengeteg tantárgy, a rengeteg vizsga, a rengeteg program: a diáktanács, az angoltanfolyam, a diákmunka, a hajnalig tartó tanulás. A rengeteg éjszakába nyúló bulizás – másnap kókadt arccal ücsörgés az előadásokon. És anyával egy szót se váltottunk napok óta, pedig hazavárnak a hétvégére. De hogyan, mikor a véget nem érő kötelező parti és a magolás kombinációja felemészti azt a kis időnket, ami van? Jön a bűntudat, és őrült gyorsan nyakunkon az államvizsga és a szakdolgozat.

Majd kilépünk abba a bizonyos nagy betűsnek mondott életbe, ahol már illúziónk sincsenek, hiszen megindul a hajsza a legjobb állásért, amit csak megérdemlünk. Több száz, órákig tartó állásinterjú, órákig tartó felkészülés, tökéletes önéletrajz készítés. Miután felvettek a legjobb helyre (mert sikerült!), meg kell állni a helyünket, nincs mese! Sok-sok ledolgozott munkaóra, stressz és megfelelési kényszer, éjszakába nyúló túlórák, hétvégi munka és a háztartás. Ja, hogy még párkapcsolatunk is van?! Ó, akkor kicsit több a házimunka.

Szorít az idő folyamatosan, de amilyen sikeresen nem menedzseljük az időnket, a párkapcsolatunkat annyira igen. Így a megfelelő időben jön baba, és innentől kezdve az alvás egy távoli délibáb – szerencsére csak az első 1-3 évben. Utána már csak felnevelni és iskoláztatni kell a gyereket, meg a férjről gondoskodni, majd visszamenni, dolgozni és a háztartást példaértékűen vezetni.

Nem is értem, hogy nem tudunk, mi, nők kikeveredni az időcsapdából? De van egy olyan érzésem, hogy a férfiak sem érthetik...