Nosztalgia

Nagy Erika 2015.12.15. 1:44

Rohanunk, leterheltek vagyunk, a szabadidő már-már luxusnak számít. Sok mindent kell egy napba sűríteni.

Van, aki jól bírja a hajtást, de van olyan is, aki nehezen viseli el, ha nem fér bele az elvárásba, amelyet környezete támaszt vele szemben.

A rohanás advent közeledtével sem hagy alább, ilyenkor sem kevesebb a munka. Sőt, az év vége felé a legtöbb munkahelyen halmozódnak a feladatok. Nincs időnk arra, hogy igazából megértsük az advent jelentését, nincs időnk az egymásra figyelésre, a közös beszélgetésekre. Advent van, vagyis a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól, karácsony első napjáig számított időszak. Milyen szép is lenne, ha a rohanás helyett ilyenkor a fáról lehulló pompázatos színvilágú falevelekben gyönyörködhetnénk! Majd várnánk arra, hogy frissen hullott hó belepje a fa ágait, az utakat, annyira, hogy minden ház előtt szénszemű, répaorrú, kötött sálas hóember vigyorogna a járókelőkre. Most vekker berreg a lelki szemem előtt, és azt búgja: ébresztő!

Felébredek az éber álomból, s elszomorodom. Eszembe jutnak a gyermekkori élményeim, amikor derékig érő hóban küzdöttük el magunkat az iskolába, amikor sínadrág híján hősiesen tűrtük a jégcsapokat a ruhánkon. Nem volt hócsizma, ami volt, az nem volt vízálló. Volt viszont vászonból csavart kapca a lábunkra. Felhúztuk az egy-két számmal nagyobb csizmát és nem volt senki, aki eltántorított volna minket attól, hogy órákat töltsünk a szabadban. Szánkó híján nyél nélküli lapáttal siklottunk a havon, de akár nejlonzsákkal is órákon át rodeóztunk a lejtőn. A karácsonyt megelőző hetekben szaloncukrot készítettünk, majd színes papírba csomagoltuk, ezüst- és aranyszínű diókat festettünk. Nem csak festettünk, törtük is a kalácsba. Igaz volt, hogy sírtunk, szipogtunk, amikor a kalapáccsal az dió helyett az ujjak kapták az ütést, mi meg egy lábon ugráltunk a fájdalomtól. Később meg azon nevettünk nagyokat, hogy miért ugrálunk, mikor nem is a lábunk fáj.

Gyönyörű időszak volt az életünkben az advent! Énekeket tanultunk, mendikáltunk, és örültünk a dicséretnek, teának, foszlós kalácsnak. Sajnálom a mai gyerekeket, mert e nélkül sokkal üresebb az életük. Csak ülnek a számítógép, a televízió előtt, vagy a telefonjukat pötyögetik. Hogy mi is az az advent, nem is sejtik. S nekik így jó. Vagy nem...