A duci Jucik hátrányos helyzete


Bányai Ilona  2013.10.11. 2:46

Emlékeznek még Duci Jucira? A Hungária réges-régi nótájából?

Duci Juci a „haláli telt pipi” akiért ’81-ben „bezsongtak” a srácok a Hotel Mentholban. Nagyjából ez az egy nóta ugrik be, amiben nem a nádszálkarcsú, légies és kecses lányokat dicséri a szerző. Ezen kívül még esetleg Villon Vastag Margot-jára emlékszem, aki – valljuk be – nem a leggusztusosabb teremtés a világon.

Pedig mi, nők, nem mindig vagyunk tökéletes külsejűek. Egyáltalán, mi az, hogy tökéletes? A régmúlt időkben a széles csípőjű, szülésre alkalmas nők voltak a kelendők. Azok, akik a törzs, klán, család; vagyis a közösség erősítésére alkalmas fiúkat és további szaporodásra alkalmas lányokat hozhattak világra. Ez az ideál aztán évszázadokig tartotta magát, gondoljunk például Rubens nem éppen ideális testsúlyú szépségeire. Bizony a mester Három Gráciáját manapság azonnal diétára fognák, kaphatnának algás testtekercselést, narancsbőr elleni masszázst és izzadhatnának a konditeremben napestig!

Valamikor, a XX. század során aztán a nőideál megváltozott. A divatos nők a manökenekre szeretnének hasonlítani, akik egyre vékonyabbak lettek. A legtöbbjük mára csupán egy élő ruhafogas, amelyen jól mutat bármilyen ruha. És minden kislány rájuk akar hasonlítani! Megismerkedtünk az aneroxia, bulímia és más táplálkozási zavarok neveivel, időről időre olvashatunk az önmagukat halálra éheztető tinédzserekről. Valahol olvastam, hogy még a gyakori vetélésekért és a koraszülések egy részéért is az anyák fiatalkori, helytelen – fogyókúrás – táplálkozása a felelős. Hiszen a hiányos táplálékbevitel miatt a nemi érés és a hormonális változások sem mindig zajlanak normálisan. Persze, erre gondol legkevésbé a sok fiatal lány, akik pici koruktól azt látják-hallják, hogy a vékony, az szép! Akik Barbie babával nőttek fel, és mindenütt azt tapasztalják, hogy a kövérség nem „trendi”.

És valóban, már évtizedek óta nem az! Saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyit számít a mindennapi életben, hogy egy nő hogy néz ki.

Pici, sovány gyerekből 45 kilós tinédzserré nőttem, bár azért az akkori méreteimmel legtöbb lány ma is megelégedne. Húszévesen, ötvenkilósan – állítólag, akkori ismerőseim szerint - az átlagosnál csinosabb voltam. Ez az élet legtöbb területén bizonyos fokú előnyt biztosított, akár akartam, akár nem. Persze, hátránya is volt, hiszen bármit értem el – ügyintézésnél, munkahelyen, bárhol – „szép lehettem, de okos nem”. A férfiak udvariasak és előzékenyek voltak, a nők pedig ferde szemmel néztek rám. Volt, amikor szemembe is mondták, szépen vagy csúnyán, hogy „nekem könnyű”. Aztán férjhez mentem, gyermeket szültem és megbetegedtem. Huszonhat évesen már 85 kiló voltam, és teljesen megváltozott az életem.

Ugyanaz az ember maradtam, ugyanolyan felfogással, képességekkel és vágyakkal, de ezt csak én éreztem így. A környezetem számára egész más lettem. Ettől kezdve mindenhez, amit azelőtt játszva megtehettem, kétszeres erőfeszítésre volt szükségem. Valahogy kiszürkültem, bár ugyanúgy éltem, ápoltam magam és a lehetőségeimhez képest ugyanúgy öltöztem. Ez odáig durvult, hogy például a saját főnököm (aki a fővárosi központot vezette, amíg én az egyik vidéki kirendeltség tényleg megbecsült munkatársa voltam, így személyesen csak néhányszor találkoztunk) egy céges rendezvényen nem ismert meg, és több éves ismeretség után bemutatkozott. Ez, azt hiszem, mindenki számára világosan jelzi a „ducijucik” hátrányos helyzetét.

Rengeteg fogyókúra, diéta, jóga és mindenféle próbálkozás után mára már belenyugodtam, hogy így maradok. Lazán viselem a túlsúlyomat, tudomásul vettem, és megszoktam, hogy némelyek számára „láthatatlanabb” vagyok, mint vékony koromban. Örülök annak, ami előnyös a molettségemben (mert azért ilyen is van). Például büszke vagyok a szép, sima, ránctalan arcomra, és gyakran és nevetve idézem valamikori kolléganőm kedvenc mondását: „Egy okos nő harminc után behízza a ráncait!”

És már nem lepődök meg, amikor a tükörben a bennem élő kíváncsi kislány helyett egy duci ötvenes néz vissza rám.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    15


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2