A negyvenes nő

Oriskó Renáta 2014.8.4. 3:32

Sétálok az utcán, előttem két nő tipeg már-már túlzottan magas sarkakon, már-már túlzottan rövid ruhában.

A ruházatukat tekintve nagyon egyformák. S nagyon divatosak. Beszélgetnek, nevetgélnek. Jó barátnők, gondolom magamban. Hirtelen megállnak előttem, s a fiatalabb anyának szólítja a hátulról vele egykorúnak tűnő nőt. Odapillantok. Igen, már feltűnik a kettejük közötti, jól látható korkülönbség. A lány húsz, az anya negyvenen túl. Erre nem számítottam, hiszen szinte teljesen egyforma az öltözékük. Az anya bármennyire is fiatalnak akar tűnni lánya mellett, látszik rajta, hogy nem huszonéves. Az arcán, az alakján – és ezzel nincs is semmi baj, hiszen ez az élet rendje. Csak egy valamin lepődök meg.

Vajon miért akarnak negyvenes, ötvenes nők huszonéveseknek látszani?

Ennyire nehéz elfogadni a világ egyik legtermészetesebb folyamatát, az öregedést?
Mert természetes, hiszen senki sem lesz a múló napokkal fiatalabb. És ahelyett hogy méltósággal vállalnák korukat, nőiességüket, olyan ruhákba bújtatják a testüket, amiben inkább tűnnek nevetségesnek, mint csinos, érett nőknek.

Ezzel szeretnék megőrizni fiatalságukat?

Pedig a fiatalság nem abban rejlik, hogy huszonévesnek öltözünk. Sokkal inkább értékelendőnek tartom azt, ha egy negyvenes vagy ötvenes nő nem akar megjelenésben versenyezni a huszonévessel vagy utánozni őt. Mert miért is versenyezne? Hiszen egy negyvenes több annál, mint amit első ránézésre látunk, több a külsőségeknél. Jobban ismeri, vagy jobban kellene ismernie a nőiség fogalmát, több mindent élt meg és értett meg, mint huszonéves társai. Hiszen negyvenévesen már érett, tapasztalt nő, feleség, anya.

Mert az éveivel ő maga is több lett, megfontoltabb, magabiztosabb, határozottabb. Túllépett a csetlő-botló kamasz és a határozatlan fiatal lány szerepén. Bátrabban vállalja a véleményét, áll ki önmagáért és másokért. Bátrabban mond nemet. Tudja, mit miért tesz. Tisztában van az értékeivel. Erős, sikeres. Figyel, meghallgat, dönt, tanácsot ad, problémákat old meg. Nem akar mindenáron mindenkinek megfelelni. Van belső kisugárzása. Megéli a nőiességét, amit nem az öltözködés, a külső határoz meg. Tudja, hogy az belülről fakad, s társul hozzá egyfajta természetesség. Megjelenésben, viselkedésben, reakciókban.

Legalábbis szerintem ilyennek kellene lennie egy negyvenes nőnek.