A szerelem ideje

Nagy Csivre Katalin  2012.2.14. 6:06

Kőkemény fagyos mancsokkal kopogtatott be február hava házaink ajtaján.

Aki tehette, teheti, behúzódik a családi fészekbe, a védett kuckóba melegedni. Így a tél végén otthonainkba igyekszünk már beengedni minél több fényt, napsugarat, miképp egyre többen és mindinkább vágyunk a melegre, fényre, világosságra, napsütésre.

Február a szerelem hava, hiszen Bálint-nap, február 14-e, a szerelem s a szerelmesek világnapjaként él a köztudatban. Kicsit ironikusan fogalmazva, s ha túlontúl „amerikainak” tűnik a Valentin-napi kötelező „ájlávjúzás” – a kütyüárusok világnapjának is gondolhatnánk. Na, de ne legyek illúzióromboló! Tessék csak ünnepelni a szerelmet, hiszen mi más érdemel oly nagy tiszteletet, mint a szeretet s a szerelem. Művészek, zsenik, lángelmék, őstehetségek kicsik és nagyok lobbantak fel általa, s ajándékozták meg az utókort fantasztikus művekkel, maradandó alkotásokkal. Mind egyről beszél: „A szerelem, életünk, sorsunk fő mozgatórugója.”

A szerelem túl a szavakon szárnyal, nem tűr, nem ismer időt, teret, korlátokat. A szerelem a misztikus teremtőerő, sorsáramlatok viharos zuhogása, színekkel, illatokkal fűtött képzeletvarázs, az érzékek összecsendülése, mágikus kirándulás azon a varázslatos tájon, amely nem hely, hanem állapot. És még sorolhatnám, hogy a boldogság színes pillangója hány árnyalata vetül elénk a szerelem mámorától átitatva.

A szerelem az az időtlen utazás, amikor a társamban-páromban szeretem magam, rávetítem képzeletem valamennyi vadregényes formáját, ami sorsot-történetet sző. Amely fogadalmat tesz. Hűséget fogad. Esküszik. Szertartásos, megpecsételt, rituálét-házasságot köt. Azonos sorsot, köteléket, terhet vesz-visz. Tudatos és tudattalan sorsterheket vállal. Ami már más műfaj: a sohasem könnyű idill s nem romantikus – a sok éves házasság. Drámák, harcok, ütközetek, csatározások, megalkuvás színpada. Családot, otthont épít. Követel, elenged, ellenállásba ütközik. Számtalan egyéni feltételek kombinációja a házasság illetve bármilyen tartós társkapcsolat. Azonban minden esetben vannak olyan feltételei, amelyek tiszteletben tartása, esetleg megsértése, nagyon nagy kihatással, befolyással van a kapcsolatra.

Véleményem szerint minden ember intelligenciája, morális, szellemi, lelki fejlettsége fokán illetve kapcsán egyénileg tudja kialakítani a harmonikus együttélés feltételeit.

Megosztom egyik kedvenc Kahlil Gibran idézetem, amely a mindenkori férfi őszinte vallomása lehetne: „Minden férfi két asszonyt szeret: az egyik képzeletének szüleménye a másik meg még meg sem született.”

De vannak nekünk zseniális, felejthetetlen és nagy tiszteletet érdemlő magyar művészeink, kiknek tollából idézek:

„Ó szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget, int sértetlen maradni s meg nem ismerni téged! – vallja Karinthy.

A szerelem mindent pótol, s a szerelmet Nem pótolja semmi.-- emigyen Petőfi.

Hogyan próbáljuk tehát megérteni a nagy titkot: a Szerelmet? A bennünk lévő megidézett bűvös, lebegő állapot, a valódi ünnepi érzés, amely mint tudjuk – mind kik tapasztaltuk –, hosszabb-rövidebb idő alatt elégeti önmagát. Az esszencia (ha sikerül belőle kivonni): a hűséges sorstárs, a birtoklás, fullasztó követelések, elvárások nélküli figyelmes, szelíd szeretet igen értékes elixír.

Tény, hogy a statisztika, nem is kicsit, riasztó! Miszerint minden második házasság rövid időn belül felbomlik. Mire a kisgyermek a kisiskolás vagy óvodás kort eléri, a szülők elválnak. Holott a házasság többnyire szerelemből köttetik, hiszen, szerencsére, nem a nagyanyáink korát éljük. A mi kultúránkban magunk választjuk párunkat, társunkat. Azt gondolom, kellő önismeret, tapasztalat, empátia hiányában rossz irányt vehet egy egyébként ígéretes és jó kapcsolat. Elgondolkodtató, hogy válik így a szerelem ékesszólása, bókjai, bája civódó, vádaskodó ordítozássá a bírósági tárgyalóteremben.

Kétségtelen, hogyha egy kapcsolatban beáll a szakadás, jobb megoldás a válás, mint egy, például egzisztenciális okok miatt hosszú időn át összezárt, két egymást gyűlölő ember formális házassági pokla.

Kemény tény a statisztika.

Vajon van még remény?

Hozzászólások

@

Küldés