És a férfi?

Posmiková Lucia  2004.8.4. 22:11

Előző cikkemben a kérdésre kerestem a válasz: mit akar a nő? Most pedig arra, vajon mit akar a férfi...

Arra a következtetésre jutottam, hogy sokszor nem is tudjuk, mit is akarunk... Megbékéltem azzal, hogy mi nők, talán nem tudunk kivetkőzni női mivoltunkból, és idővel csak még furfangosabbak és csábítóbbak leszünk.
S most elkezdtem töprengeni azon, vajon mit akarhat az emberiség másik fele – tudják, az erősebb, okosabb stb., aki ráadásul állítólag a teremtés koronája. Hiszen míg a férfiak azon törik a fejüket, mit akar a nő -- addig a nők azon, hogy mit akarhat a férfi? Így hát kutakodtam egy kicsit, elvégeztem egy kisebb házi felmérést: felidéztem a régebbi kapcsolataimat, a barátaim, ismerőseim kapcsolatait, és megpróbáltam az egészből összerakni a választ.

A középiskolán volt egy barátom, akit nagyon szerettem. És az ő érzései is őszinték voltak irántam. Ő pontosan tudta, mit akar. Engem akart! Szó szerint, a teljes lényemet. A kapcsolat elején minden meseszép volt, hiszen minden pillanatot velem akart eltölteni, és nekem ez igazán jólesett: nem volt ellene semmi kifogásom, sőt legyezte a hiúságomat. De bizony, egy idő után az ember lánya szeméről is leesik a rózsaszínű szemüveg. Egyszerre úgy éreztem, hiányzik a szabadságom. Eleinte elmehettem nélküle is máshova, de egyre gyakrabban kellett megküzdenem minden külön töltött percért, tehát egyre gyakrabban veszekedtünk emiatt. A barátnőim is szemrehányásokat tettek: mit akarok, hiszen tökjó fej a srácom, miért akarok nélküle menni társaságba, hogy juthat ilyesmi az eszembe? Egy idő után, a sok szövegeléssel elérték, hogy valódi bűntudatot kezdtem érezni.

Bűnösnek éreztem magam, amiért néha szükségem volt az egyedüllétre, vagy csak arra, hogy kettesben legyek a barátnőmmel, ismerősömmel, bárkivel. Csak később tudatosult bennem -- egyáltalán semmilyen bűnt sem követtem el, csak a saját életemet is szerettem volna élni. Nem vettem észre, hogy a barátom egészségtelenül ragaszkodik hozzám: szinte teljesen megfeledkezett a saját céljairól, kedvteléséről, álmairól. Úgy éreztem, aranykalitkába kerültem. A kulcsot végül sikerült megszereznem – a szakítás árán, de egy tapasztalattal gazdagabb lettem. Megismertem azt a férfitípust, aki csak egy dolgot akar: a másik embert. A nőt, akiért élhet, ahelyett hogy vele együtt élne. Nem haragszom rá, csak a közösen átélt szép élményekre emlékezem, de azt hiszem egy életre levontam magamnak a tanulságot ebből a kapcsolatból.

Az élet zajlik, s én megismerkedtem egy másik férfitípussal is – az előző ellentétjével. Újabb kapcsolat – ismerkedés, szerelem, rózsaszín szemüveg. De ennek a szemüvegnek a színe is megkopott egy idő után. Ez a fiú, pontosan tudta mit akar. Elsősorban élni akart – nagykanállal habzsolni az életet. Mindig a figyelem középpontjában forogni, ez pedig nem megy haverok, bárban üldögélés és csavargás nélkül. Ő így képzelte az életét. Hogy mit akart tőlem? Talán, hogy a segítőtársa legyek, aki meghallgatja a problémáit. És ezekkel volt tele a tarsolya -- méghozzá komoly problémákkal. Szerettem volna segítőkezet nyújtani neki, de nem sikerült. Igyekeztem, de mindig felülkerekedett benne a „életművészet“. Lassanként már csak arra voltam jó, hogy velem töltse ki az üresjáratokat, hogy sose unatkozzon. Esetleg arra, hogy eldicsekedjen a szép barátnőjével. Ismerős helyzet ugye: a kakas páváskodik a szemétdomb tetején... Ez az időszak mély nyomokat hagyott a lelkemben, nagyon sok mindent elrontott és tönkretett bennem. Néhány dolgot ugyan sikerült helyrehoznom, de nagyon sok minden örökre elromlott. De megmaradt számomra a tanulság: messziről elkerülöm azokat a fiúkat, akik csak magukra tudnak gondolni, a partner csak arra kell nekik, hogy mint egy divatkelléket hurcolják magukkal.

Két esetet meséltem el az életemből. Ha összehasonlítom a barátnőim eseteivel, egész listát kapok arról, mit akarhatnak a férfiak. Szerintem az a lényeg, hogy mindegyikünk más és más, így minden férfi (és minden nő) valami mást akar: nem szabad mindenkit rögtön elítélni, vagy egy kalap alá venni. Lehetőséget kell adni az embernek arra, hogy bizonyítson. Ezt tettem a jelenlegi kapcsolatomban, és nem bántam meg. Igaz, hogy nem lehetek teljesen bizonyos abban, mit is akar a kedvesem, de úgy érzem, idővel majd közösen kiderítjük. Hiszen előttünk az élet, miért sietnénk?

Tehát már nem is akarom most rögtön tudni, mit akarnak a férfiak. Inkább lassanként fedezem fel a barátommal együtt, és remélem hasznosítani tudom az új tapasztalatokat...

Hozzászólások

@

Küldés