Hapci!
Vinnyogok. Most úgyse hallja senki. Beleburkolózom a takaróba.
Végigdörgölőzöm az ágyon, jó erősen. Nevetséges próbálkozás. Ettől sem lesz jobb.
Krrrch, khh, hapci! Két köhögés, három tüsszentés. Fáj a hátam, a lábamat egy percen belül tízszer máshogy rakom. A kezemet szintúgy, bár most épp a fejemet nyomogatom, hátha attól jobb lesz. Fáj. Krrrch! Ja igen. A torkom is fáj. Veszek egy nagy levegőt az orromon. Ja, ott nem tudok. Akkor a számon. Rögtön meg is bánom... Jaj! Óvatosabban! A fájdalomtól fintorba fut az arcom, megszívom az orrom, gyorsan nyúlok is a papírzsebkendő után. Hiába fújom, nem jön. Üchh! Krrrch! Orrspray mindörökké! – sóhajtom. Sprr, sprr! Akkor se jön. Vacak reklámok...!
Felállok az ágyról, jobbra-balra billegve a konyha felé veszem az irányt, egy kisebbfajta köhögős szimfóniával örvendeztetve meg környezetemet. Krrch, öhm, köhm, haaapci! A záróakkordot anyu mellett állva préselem ki magamból. Szemrehányóan rám néz: – A reggeli zuhanyozás...
Érdekes, egy hete barátnőm azzal szekált, hogy meg fogok fázni szoknyában. Nadrágra váltottam. Erre, tessék!... Sss-hrrr! Forr a víz. Leöntöm vele a filtert. A gőz az arcomba csap, beleszagolok, illetve szagolnék… Na mindegy..., az íze biztosan jó. Lerakom a bögrét az asztalra, mellé pakolom a gyógynövényes cseppeket, a cukrot, az antibiotikumot. Éget a láz. Anyu megnézi a homlokom. Rázkódom a keze alatt. Krrrh, khh, üchh. Nem vagy lázas, mondja. Vállat vonok. Belső láz. Van olyan. Haaap-ci! Belekortyolok a teába. Arcom eltorzul. Egyrészt iszonyatforró, másrészt borzasztó az íze. Még jó, hogy a szagát nem érzem. Krrrch, khh. Két perce ültem le, de már rohanok is a szekrényhez papírzsebkendőért. Trrr… trrr… Nem kell több trombita…elég az ember orra. Forradalmasítom a zeneipart. Krrrch. Üh. Trrr. Trrr… Csapódik az ajtó, apu hazajött, pont a trombita-indulómra. – Nincs több reggeli zuhanyozás! – mondja.
Micsoda együttérzés! Feltápászkodom, otthagyom a teát, úgyis annyit ittam már, hogy orromból, számból, fülemből is teafilter lóg. Felbicegek a szobába, hirtelen fehérség tűnik a szemembe. Nem. Nem hullott le az első hó. Pláne nem az én szobámban. Csak a papírzsebkendőim hevernek szanaszét. Ekkora kupiban még meghalni se lehet, nemhogy még meggyógyulni. Trrr...Trr...Krüch.. Hapci! Még egy papírzsebkendővel gyarapítom a szemetes kosarat, majd belezuhanok az ágyba. Vagy mellé. Végem!
Hrrh, Krrh, trrr, trrr… Haaapci!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Ide nekem a betegségemet! (2)
Preventív biztosítások lehetséges betegségek esetére, avagy kössünk-e szerződéseket az egészségünk érdekében?
2025.8.11.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2025.7.19.
Ide nekem a betegségemet! (1)
Betoppanok a rendelőbe: üres, csöndes és sötét. Netán elnéztem volna az időpontot? Nem. Reggel hét óra, a dátum stimmel.
2025.7.14.
A lelkemig hatol
A női lélek bonyolult és összetett. Érzékeny és átérző, érzéseket beengedő, azokat intenzíven megélő, máskor elutasító, bezárkózó.
2025.7.4.
Szuper lesz a napunk!
Coco Chanel legjobb gondolata: „Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!"
2025.2.25. 23
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.