Híd a mosdóban
„Ági mama az ország vécésnénije”– tudtuk meg a közelmúltban.
Miért hír ez? Érdekel valakit? Számomra nem volt az, csupán egy újabb szenzációszagú kreálmány. Amolyan gumicsont, amit az egyik kereskedelmi csatorna bedobott a köztudatba, de éppen csak ennyit, mert mélységekre nincs idő, igény, energia. Meg minek is gondolkodni, elég, ha a langyos vízben tocsogunk. A nép meg lakjon jól a cirkusszal, ugyanis kenyér nincsen.
Egy közműsor-szolgáltató rádióadó mégis kíváncsi volt a szenzáció mögötti tényekre, a hangzatos sztori helyett a valós történetre, Ági mama történetére. Az interjúból, amit vele készítettek, megrázó életút kerekedett ki. Egy árva lányról, aki mellett nem tartottak ki örökbefogadói, az erőszak ellenben visszatérő vendége volt a legelképesztőbb formákban. A nyomor, éhezés, hajlék nélküli tengődés, teljes kiszolgáltatottság osztályrészese volt. Miért nem adta fel?
A semmi legmélyéről küzdötte fel magát az ország vécésnénijévé. Ma már Budapest több szórakozóhelyén is ő felügyeli a mosdókat, vezeti és berendezi mindenféle – alkalomhoz illő– kinccsel. A fiatalok nem csupán hajlakkot, sminket, tiszta inget kapnak tőle, hanem jó szót, megértést, barátot, pótmamát is. Mert Ági mama a kora ellenére könnyedén elér a lelkükhöz, sokan bátran megnyílnak előtte.
Ági mama hidat épített az éjszakai diszkókban. És ő soha nem fogja azt mondani, hogy „Bezzeg ezek a mai fiatalok$”, mert nem kategóriákat lát, hanem egy-egy gyereket ismer, akinek megvan a maga sorsa, küzdelme, álma. Ági mamának pedig egyéni tanácsai vannak, egyéni módszerei.
Egy srác egyszer komoly bajba került, s hogy kimásszon belőle, pénzt lopott. Sokat. A szüleitől. Mikor ráébredt, mit tett valójában, nem mert hazamenni. De a híres vécésnénihez igen, aki felhívta a szülőket, s a lelkükre beszélt, kioltotta belőlük a haragot, elsimította az ügyet. Mert a szülők nyelvén is ért.
Amit ez az asszony tud, azt ki kellene hozni a mosdókból, és tovább kellene építeni az iskolákban, a buszokon, a médiában és mindenütt, ahol különböző nemzedékek találkoznak. Hogy találkozzanak, ne csupán elmenjenek egymás mellett!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.