Tisztelettel jelentem!
Huszonhárom nap. Ebből három maga a pokol. Nem tudtam mit kezdeni magammal, főleg a kezeimmel.
Szétszórt voltam, meg ideges. Majd jött a változás. Alig észlelhető, de én éreztem. Napról-napra jobb lett. Még nem teljesen jó, de valami elkezdődött. Valami, amit évek óta szerettem volna. Csak…
…gyengének bizonyultam. Vagy az is lehet, hogy csupán az volt a gond, hogy nem is akartam eléggé. Most elszántam magam. Nem leszek a rabszolgája! Nem fogok értékes perceket azzal tölteni, hogy kutassam, keressem, hol tudom beszerezni. Talán, ha minden utcasarkon árulnák, most is a táskámban pöffeszkedne, de azzal, hogy csak kivételes helyeken lehet kapni, minden esélyét elvesztette. Cselhez folyamodtam, mégpedig: mindenkinek elújságoltam szándékomat. Vagyis inkább tényként kezeltem a dolgot. Erre azért volt szükség, mert ez erőt adott a megvalósításhoz. Azt ugye, mégsem 
engedhettem meg, hogy miután fűnek-fának eldicsekedtem, hogy milyen fenemód büszke vagyok magamra, feladjam a küzdelmet.
Most tényleg büszke vagyok, és tudom, hogy jó úton haladok. Több, mint három hét, több, mint hetven eurós megtakarítás, tiszta levegő, jó közérzet, plusz négykilónyi többletsúly… Na, ez az, ami egyáltalán nem kellett volna, de sebaj, legközelebb majd azon ügyködöm, hogy leadjam. Ugyanis nem szeretném, ha úgy alakulna, hogy mikor minden huszonhárom nap elteltével hetven euróval tömöttebb lesz a pénztárcám, ezzel egyidejűleg minden huszonhárom nap elteltével négykilós gyarapodást is elkönyvelni legyek kénytelen. Na, ettől kirázott a hideg! Holnap mindenkinek elújságolom, hogy fogyókúrázom. Ha szerencsém van, akkor olyan sikert érek el, mint most.
Tudják, hogy mire vetemedtem a minap? Én, aki nemrégiben ugyanezeket az intelmeket voltam kénytelen végighallgatni, és jópofát vágni hozzá? Arra, hogy mikor rágyújtottak mellettem, azt kérdeztem: „Miért cigizel? Tudod, hogy milyen színű a tüdőd? Tévedsz, ha azt hiszed, még mindig rózsaszínes az árnyalata, jól jegyezd meg, hogy mára szinte teljesen fekete!“
Hoppá! Pár héttel ezelőtt, még engem sem érdekelt, ha ehhez hasonlót mondtak nekem, csak pöfékeltem, mintha az életem függne tőle. A férjem azt mondta: benőtt a fejed lágya.
Szerintem most az egyszer igaza van…
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.