Tisztelettel jelentem!
Huszonhárom nap. Ebből három maga a pokol. Nem tudtam mit kezdeni magammal, főleg a kezeimmel.
Szétszórt voltam, meg ideges. Majd jött a változás. Alig észlelhető, de én éreztem. Napról-napra jobb lett. Még nem teljesen jó, de valami elkezdődött. Valami, amit évek óta szerettem volna. Csak…
…gyengének bizonyultam. Vagy az is lehet, hogy csupán az volt a gond, hogy nem is akartam eléggé. Most elszántam magam. Nem leszek a rabszolgája! Nem fogok értékes perceket azzal tölteni, hogy kutassam, keressem, hol tudom beszerezni. Talán, ha minden utcasarkon árulnák, most is a táskámban pöffeszkedne, de azzal, hogy csak kivételes helyeken lehet kapni, minden esélyét elvesztette. Cselhez folyamodtam, mégpedig: mindenkinek elújságoltam szándékomat. Vagyis inkább tényként kezeltem a dolgot. Erre azért volt szükség, mert ez erőt adott a megvalósításhoz. Azt ugye, mégsem 
engedhettem meg, hogy miután fűnek-fának eldicsekedtem, hogy milyen fenemód büszke vagyok magamra, feladjam a küzdelmet.
Most tényleg büszke vagyok, és tudom, hogy jó úton haladok. Több, mint három hét, több, mint hetven eurós megtakarítás, tiszta levegő, jó közérzet, plusz négykilónyi többletsúly… Na, ez az, ami egyáltalán nem kellett volna, de sebaj, legközelebb majd azon ügyködöm, hogy leadjam. Ugyanis nem szeretném, ha úgy alakulna, hogy mikor minden huszonhárom nap elteltével hetven euróval tömöttebb lesz a pénztárcám, ezzel egyidejűleg minden huszonhárom nap elteltével négykilós gyarapodást is elkönyvelni legyek kénytelen. Na, ettől kirázott a hideg! Holnap mindenkinek elújságolom, hogy fogyókúrázom. Ha szerencsém van, akkor olyan sikert érek el, mint most.
Tudják, hogy mire vetemedtem a minap? Én, aki nemrégiben ugyanezeket az intelmeket voltam kénytelen végighallgatni, és jópofát vágni hozzá? Arra, hogy mikor rágyújtottak mellettem, azt kérdeztem: „Miért cigizel? Tudod, hogy milyen színű a tüdőd? Tévedsz, ha azt hiszed, még mindig rózsaszínes az árnyalata, jól jegyezd meg, hogy mára szinte teljesen fekete!“
Hoppá! Pár héttel ezelőtt, még engem sem érdekelt, ha ehhez hasonlót mondtak nekem, csak pöfékeltem, mintha az életem függne tőle. A férjem azt mondta: benőtt a fejed lágya.
Szerintem most az egyszer igaza van…
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Pótcselekvéseink
Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.
2017.9.18. 15
A kapcsolat kerékkötői
A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...
2017.6.14. 11
Fogadom, hogy nem fogadok
Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.
2017.1.11. 1
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2017.1.6. 2
Fényárban úszó vásárok
Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.
2016.12.22. 9
Hömpölygő tömeg
Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...
2016.12.17. 5
Felhőangyal
Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.
2016.11.7. 5
Ki szemetelt?
Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.
2016.10.14. 2
Határtalan vendégszeretet
Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.
2016.8.2. 4