Utálom a nevem!


Nagy Erika  2013.1.9. 5:27

Böbe az átlagos napokon szereti a nevét, nincs vele semmi baja. Ám, amikor jönnek az ünnepek...!

Férje, Jocó, minden év december második felében, a két hét pihenés alatt úgy gondolja, hogy az a semmittevés, a henyélés időszaka. Na jó, azok a napok valóban különlegesek, de azért a jóból is megárthatna a sok. De nem, jól bírja.

A napjai valahogy így telnek:

Reggel nyolc után felkel az ágyból, kiballag a konyhába és megkérdezi: – Böbe, kész a reggeli?
Az asszony öt tojásból hagymás, fokhagymás rántottát készít, kenyeret szel, majd teát tesz a bögrébe.
– Szórd meg jól pirospaprikával! – szól nyálát csorgatva, pedig nem kellene. Böbe tudja, hogy mi a dolga. De hiába, a férfinak a vérében a parancsolgatás művészete.

Jó tíz perc múlva feláll az asztaltól, majd bemegy a szobába, kezébe veszi a távkapcsolót, beletelepszik a bőrfotelba, és teljes hangerővel bömbölteti a tévét. Böbe befejezi a mosogatást, az abroszt visszateszi az asztalra, közben sebesen forognak agyában a gondolatok, hogy mivel is folytassa a napi munkát.

– Böbe, hallod? Itt vagy? – hallatszik újra a már jól ismert hang. – Hozzál fel nekem egy üveg kompótot!
Az asszony lemegy az alagsori éléskamrába, kezébe vesz egy üveget, közben összeszorítja a fogát, hogy véletlenül se mondjon olyat, amit maga is megbánna. A konyhában kinyitja az üveget, tányért tesz alá, mellé kanalat és beviszi a szobába.
– Köszi, mit hoztál fel?
– Barackot.

Böbe nekilát az előkészületeknek, hogy időben az asztalon legyen az ebéd. Talán húsz perc múlva hallja az újabb instrukciót:
– Böbe, hozzál be egy fogpiszkálót!
– Mindjárt...
Talán két perc telik el, mire újra hallja a hangot. Nincs mit tenni, kezébe veszi a hegyes fadarabkát, visszafogja magát, nehogy a férfi kézfejébe szúrja azt, amikor átadja neki.

Újabb harminc perc csend. Majd folytatódik:
– Böbe, behoznád az újságot?
Az asszony süketnek tetteti magát. Másodszorra és harmadszorra is. Jocó nem adja fel...
Megkapja a kért újságot, de Böbe még ki sem ér a konyhába, amikor a férje a szemüvegét is kéri.
– Gyere ki érte, emeld fel a fenekedet!
– Nem akarlak ott zavarni, hozd be, jó?
Az asszony megtörli a kezét, kezébe veszi a szemüveget, és mérgesen a férfi felé nyújtja:
– Most már elég legyen, jó?

Hogy Jocó hallotta-e a szavakat, az kétséges. Elmerül a napi politikában. Szerencsére minden betűt kiolvas, így sokáig nyugalom van körülötte. De az olvasásban és a melegben megszomjazott.
– Böbe, hozzál fel a pincéből egy üveg kólát!
– Nem érek rá!
– Ne legyél már ilyen!
És Böbe van olyan, lemegy, majd feljön, és megkérdezi: – Megitassalak? Jocó mókásnak találja a kérdést, jót kuncog, majd meghúzza az üveg tartalmát. Két perc sem telik el, és jön az újabb kérdés.
– Böbe, ma elmegyünk valahová?
– Én biztos nem, mire elvégzem a dolgomat, örülni fogok, ha egy kicsit megpihenhetek.

Tíz perc múlva az asszony bemegy a szobába, hogy vizet öntsön a virágok alá. Hallja, látja, hogy élete párja mély álomba szenderült. Nem bánja, legalább nem ugráltatja.

Rövid az öröm, mert egyszer csak hallja az asszony: – Böbe, hozzál be nekem abból a gesztenyés süteményből!
És Böbe beviszi, de már nagyot koppan a tányér az asztalon.
Az étel elkészül, megebédelnek, majd Jocó elvonul a szobájába, hogy kipihenje az evés okozta megerőltető tortúrát. Két óra múlva felébred, felöltözik, majd hangosan kiszól a szobából:
– Böbe, hol a zokni?
– A fiókban.
Csend, ami azt jelenti, hogy megtalálta.

A konyhában leül az asztalhoz, és várja, hogy ismét tányér kerüljön elé, finom falatokkal. De persze nem az, ami ebédre volt, mert abból csak egyszer lehet enni. És kap újabb finom falatokat. Azután elmegy. Várják a haverok. Végre csend, és nyugalom a lakásban.

Besötétedik, amikor megszólal a telefon.
– Szia Böbe, mindjárt otthon vagyok, készítesz nekem vacsorát, mire hazaérek?
– Mit szeretnél?
– Süthetnél szalonnát, sok hagymával.

Mire hazaér, fenséges illat kering a levegőben, az asztalon pedig várja az étel. Majd a jó öreg tévé.
– Böbe, van itthon citrom?
– Van.
– Csinálsz nekem olyan jó citromos üdítőt, amit szoktál?
– Igen, ha utána már leszállsz rólam!

És leszáll. Vagy fél óráig nem kér semmit. Addig, amíg nem kezd el zuhanyozni.
– Böbe, gyere ide, nem tudom, hogy melyik a sampon!
– Rá van írva, meglátod.
– Nincs szemüvegem, gyere ide!
És odamegy...

A napnak még nincs vége, de Böbe már nagyon utálja a nevét. Nem számolta, hogy hányszor hallotta a nap folyamán, de valahogy nem is akarja tudni. Elege van. És ez még csak az első nap a tizennégyből!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.