Utálom a nevem!


Nagy Erika  2013.1.9. 5:27

Böbe az átlagos napokon szereti a nevét, nincs vele semmi baja. Ám, amikor jönnek az ünnepek...!

Férje, Jocó, minden év december második felében, a két hét pihenés alatt úgy gondolja, hogy az a semmittevés, a henyélés időszaka. Na jó, azok a napok valóban különlegesek, de azért a jóból is megárthatna a sok. De nem, jól bírja.

A napjai valahogy így telnek:

Reggel nyolc után felkel az ágyból, kiballag a konyhába és megkérdezi: – Böbe, kész a reggeli?
Az asszony öt tojásból hagymás, fokhagymás rántottát készít, kenyeret szel, majd teát tesz a bögrébe.
– Szórd meg jól pirospaprikával! – szól nyálát csorgatva, pedig nem kellene. Böbe tudja, hogy mi a dolga. De hiába, a férfinak a vérében a parancsolgatás művészete.

Jó tíz perc múlva feláll az asztaltól, majd bemegy a szobába, kezébe veszi a távkapcsolót, beletelepszik a bőrfotelba, és teljes hangerővel bömbölteti a tévét. Böbe befejezi a mosogatást, az abroszt visszateszi az asztalra, közben sebesen forognak agyában a gondolatok, hogy mivel is folytassa a napi munkát.

– Böbe, hallod? Itt vagy? – hallatszik újra a már jól ismert hang. – Hozzál fel nekem egy üveg kompótot!
Az asszony lemegy az alagsori éléskamrába, kezébe vesz egy üveget, közben összeszorítja a fogát, hogy véletlenül se mondjon olyat, amit maga is megbánna. A konyhában kinyitja az üveget, tányért tesz alá, mellé kanalat és beviszi a szobába.
– Köszi, mit hoztál fel?
– Barackot.

Böbe nekilát az előkészületeknek, hogy időben az asztalon legyen az ebéd. Talán húsz perc múlva hallja az újabb instrukciót:
– Böbe, hozzál be egy fogpiszkálót!
– Mindjárt...
Talán két perc telik el, mire újra hallja a hangot. Nincs mit tenni, kezébe veszi a hegyes fadarabkát, visszafogja magát, nehogy a férfi kézfejébe szúrja azt, amikor átadja neki.

Újabb harminc perc csend. Majd folytatódik:
– Böbe, behoznád az újságot?
Az asszony süketnek tetteti magát. Másodszorra és harmadszorra is. Jocó nem adja fel...
Megkapja a kért újságot, de Böbe még ki sem ér a konyhába, amikor a férje a szemüvegét is kéri.
– Gyere ki érte, emeld fel a fenekedet!
– Nem akarlak ott zavarni, hozd be, jó?
Az asszony megtörli a kezét, kezébe veszi a szemüveget, és mérgesen a férfi felé nyújtja:
– Most már elég legyen, jó?

Hogy Jocó hallotta-e a szavakat, az kétséges. Elmerül a napi politikában. Szerencsére minden betűt kiolvas, így sokáig nyugalom van körülötte. De az olvasásban és a melegben megszomjazott.
– Böbe, hozzál fel a pincéből egy üveg kólát!
– Nem érek rá!
– Ne legyél már ilyen!
És Böbe van olyan, lemegy, majd feljön, és megkérdezi: – Megitassalak? Jocó mókásnak találja a kérdést, jót kuncog, majd meghúzza az üveg tartalmát. Két perc sem telik el, és jön az újabb kérdés.
– Böbe, ma elmegyünk valahová?
– Én biztos nem, mire elvégzem a dolgomat, örülni fogok, ha egy kicsit megpihenhetek.

Tíz perc múlva az asszony bemegy a szobába, hogy vizet öntsön a virágok alá. Hallja, látja, hogy élete párja mély álomba szenderült. Nem bánja, legalább nem ugráltatja.

Rövid az öröm, mert egyszer csak hallja az asszony: – Böbe, hozzál be nekem abból a gesztenyés süteményből!
És Böbe beviszi, de már nagyot koppan a tányér az asztalon.
Az étel elkészül, megebédelnek, majd Jocó elvonul a szobájába, hogy kipihenje az evés okozta megerőltető tortúrát. Két óra múlva felébred, felöltözik, majd hangosan kiszól a szobából:
– Böbe, hol a zokni?
– A fiókban.
Csend, ami azt jelenti, hogy megtalálta.

A konyhában leül az asztalhoz, és várja, hogy ismét tányér kerüljön elé, finom falatokkal. De persze nem az, ami ebédre volt, mert abból csak egyszer lehet enni. És kap újabb finom falatokat. Azután elmegy. Várják a haverok. Végre csend, és nyugalom a lakásban.

Besötétedik, amikor megszólal a telefon.
– Szia Böbe, mindjárt otthon vagyok, készítesz nekem vacsorát, mire hazaérek?
– Mit szeretnél?
– Süthetnél szalonnát, sok hagymával.

Mire hazaér, fenséges illat kering a levegőben, az asztalon pedig várja az étel. Majd a jó öreg tévé.
– Böbe, van itthon citrom?
– Van.
– Csinálsz nekem olyan jó citromos üdítőt, amit szoktál?
– Igen, ha utána már leszállsz rólam!

És leszáll. Vagy fél óráig nem kér semmit. Addig, amíg nem kezd el zuhanyozni.
– Böbe, gyere ide, nem tudom, hogy melyik a sampon!
– Rá van írva, meglátod.
– Nincs szemüvegem, gyere ide!
És odamegy...

A napnak még nincs vége, de Böbe már nagyon utálja a nevét. Nem számolta, hogy hányszor hallotta a nap folyamán, de valahogy nem is akarja tudni. Elege van. És ez még csak az első nap a tizennégyből!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.9.28.   


Látszatvilág

Póda Erzsébet

Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

2021.8.22.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2021.8.6.  1   


Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1   


A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.  1    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.