Kis-nagy kamasz

Kovács Márta 2012.4.5. 5:17

Amikor reggel mellém állt, azt mondta: „Már akkora vagyok, mint te!”

Amikor este eljön a lefekvés ideje, azt akarja, bújjak mellé.
Hát ki érti ezt? Este még az az angyalképű kislány, aki hatévesen esküdözött, hogy soha senki másba, csakis belém lesz szerelmes!
Reggel, amikor indul az iskolába, már kész nő. Órákig bíbelődik a tükör előtt, és legalább öt pólót félredob, mondván: ez már nem neki való! Ó, és a fésülködés! Kész katasztrófa. „Hogy lehet valakinek ilyen lehetetlen haja?! Úgyis levágatom. Befestetem!” Hallatszik a fürdőszoba felől..

Hol vannak már a régi komótos reggelik?! Maximum két póló között egy harapás kifli. Tízóraira csak némi diétás harapnivaló, jobb esetben gyümölcs, mert fogyni kell! (Vajon ki mondta neki?!).Aztán rohanás a vonatra, persze a kapuból még futás vissza az éppen elfelejtett tornaruháért, mert hát feledékeny lett a szentem. Azt hittem, a feledékenység csak egy bizonyos előrehaladott kor után jelentkezik, de tévedtem. Biztos van valami, ami ezt már ebben a korban kiváltja. Talán valamilyen hormon – nem vagyok ebben szakértő. De komolyan mondom, nem kis erőfeszítést igényel követnem az életét. Pedig egy fedél alatt lakunk. Mégis, vannak napok, amikor nem ismerek rá. Hihetetlen érzelmi kitöréseknek vagyok tanúja, nap, mint nap.

Itt vannak például a barátnős sztorik. Azt hiszem, ebben a kiskamasz korban nagyon fontos, hogy legyen valakinek egy igaz barátnője. Egy olyan valaki, akivel lehet pusmogni, titkos dolgokat megbeszélni, vagy csak egyszerűen jókat nevetni vagy sírni. De az is ehhez a korhoz tartozik, hogy akit eddig legjobb barátnőjének hitt, egyáltalán nem hozzá való. Napokig tartott, amíg kiheverte. De egyszer csak, mintha kicserélték volna, a háta mögé söpörte az egészet, és ment tovább. Én meg csak álltam a vigasztaló szövegemmel... Ugyan, kit érdekelt már? Nagyon nehéz ilyenkor egy szülőnek eldöntenie, hogyan és milyen mélyen avatkozzon be, lépjen vagy ne lépjen közbe? Amilyen gyorsan jönnek az érzelmi kitörések, olyan gyorsan múlnak el.

És mi a helyzet a fiúkkal? Szinte minden hétre jut egy újabb kiszemelt „áldozat”, akibe fülig szerelmes lehet. És indul a lányos nyomozás. Vajon ő is tetszik a kiszemeltnek? Ha igen, akkor öröm és reggelente dupla idő a tükör előtt. Ha nem? Este sírás a vállamon: adjak tanácsot, hogyan lehet egy ekkora csalódást túlélni? De mire összerendezgetem a gondolataimat, hogy valami nagyon okos és bölcs tanácsot adjak –.addigra őkelme már rég egy másikról áradozik.

És kezdődik minden elölről!

De még így is aranyos, imádnivaló kis „szörnyeteg”, aki sok-sok vidámságot hoz az életembe gyerekesen őszinte kérdéseivel – és hihetetlen mélységű magyarázataival, amikor valamiért felelősségre vonom. Az biztos, hogy egy ilyen kis-nagy kamasz mellett nem unalmas az élet! És figyelni kell, résen lenni, de persze, csak csendben, a háttérből (mert ciki), hogy le ne térjenek a helyes útról.

Ha még nincs ilyen, javaslom megalapítani a kamaszos szülők klubját! Biztos jókat szórakoznánk egymáson, esetleg elláthatnánk egymást okosabbnál okosabb tanácsokkal... De hát: kit érdekel?!