A császármetszésről (2)

Kovács Márta  2015.11.4. 1:37

A császármetszés fejlődésének következő lépése az volt, hogy az anya túlélte a beavatkozást.

A császármetszés fejlődésének következő lépése abban rejlett, hogy a műtétet élő anyán végezték el, aki túlélte a császármetszést. Az első ilyen eset valószínűleg egy orvostörténeti érdekességként számon tartott eset, melynek hitelessége ugyan kérdéses.


1500-ban egy Jakob Nufer nevű svájci miskárolónak tulajdonítják az első ilyen műtétet. Feleségének elakadt szülését 13 bába és több kőmetsző (műtő sebész vagy orvos, aki a húgyhólyagban nőtt követ kimetszi és kiveszi) szakember sem tudta befejezni. Állítólag Nufer miskároló késével a hasfalon ejtett egyetlen metszéssel kiemelte a magzatot, és a sebet az állatorvoslásban gyakorolt módon látta el, összevarrva a sebeket. A sikert koronázta, hogy a gyermek 77 éves koráig élt, a felesége pedig még további 9 gyermeknek adott életet.

Valóban bizonyíthatóan az első ilyen sikeres beavatkozásra 1610. április 22-én került sor Wittenbergben, Németországban. Az esemény Jeremias Trautmann sebész nevéhez fűződik. Az anya 25 nappal élte túl a műtétet, majd végül szepszisben halt meg. Trautmann érdeme az volt, hogy a méh sebét selyemmel varrta össze. Az első komolyabb sikert, ahol az anya jóval túlélte a beavatkozást, Írországban, 1738-ban (Mary Donally), majd 1793-ban Angliában (Barlow) érték el. Ennek ellenére abban az időben a halálozás 75-95 százalékos volt, ezért inkább a magzat életét áldozták fel az anya érdekében, minthogy rutinból császármetszést hajtsanak végre.

Minőségi ugrást akkor tudtak elérni, amikor javítottak a varróanyagokon (Sänger, 1882 Lipcse), a műtéttechnikán (Porro, 1876 Boston), és megteremtették a szepszis-antiszepszist (Semmelweis, 1857 Budapest), valamint felfedezték az altatást (Morton, 1846 Boston). Az eredmények még így sem érték el az 50 % alatti halálozási arányt.

Magyarországon az első császármetszést Pongrácz Mihály, Nógrád megye főorvosa végezte 1839-ben, de az első igazán sikeres császármetszést, amely után az anya és újszülöttje egyaránt élve hagyta el az intézetet, Tauffer Vilmos folytatta le 1880-ban.

A XX. században is jelentős fejlődésen ment keresztül a császármetszés. Elsősorban a biztonságossága terén ért el nagy eredményeket, amely lehetővé tette az elterjedését a gyakorlatban olyannyira, hogy már nem csak életveszély esetén lehet alkalmazni, hanem megelőzésként is. Ennek a szemléletnek elterjedésében úttörő munkásságot végzett Magyarországon Zoltán Imre professzor. Kikristályosodott a műtéttechnika, javultak a varróanyagok és az altatási- érzéstelenítési módszerek.

A fejlődés odáig terjedt, hogy napjainkban Magyarországon az újszülöttek kb. 30 %-a császármetszéssel jön a világra. Zömmel megelőzés céljából és a műtét halálozása százezrelékes nagyságúra olvadt.

(Folytatjuk)

Forrás: internet

Hozzászólások

@

Küldés