Készülődünk

Fülöp Éva  2005.2.23. 20:03

A kismamanapló írója konstatálja, hogy terhessége hónapjai gyorsan telnek, és a hormonhullámok néha elviselhetetlenek.

Nagyon hamar elérkezett a harmadik trimeszter. Terhességem hónapjai gyorsabban teltek, mint ahogy szerettem volna. Kitűnően éreztem magam, kincset hordtam a szívem alatt, és gyönyörű érzés volt tudni, hogy saját titkom van, hogy különleges vagyok. Ebben az időszakban nőtt a legtöbbet a pocakom, bár egyenletesen híztam. A súlytöbblet, amit viselnem kellett, csak azt jelezte, hogy este már alig bírtam vonszolni magam, és hamarabb elaludtam. Nem tudtam a szokásos tempóban járni, a felemelkedés nehezemre esett, s kicsit többet szuszogtam. Ezenkívül jobban izzadtam, amint melegebb volt az időjárás. Másrészt nem voltam már olyan fázós, ezért a hidegebb időszakot jobban bírtam.

Tudtam, hogy tornáznom kéne, de a mi városunkban nem volt terhességi torna, és a munka után már nem maradt annyi energiám, hogy magamtól nekifogjak. Csak később, amikor anyaszabadságra mentem, akkor kezdtem el járni a nagyvárosba (úgy terveztem, nem a kisvárosomban fogok szülni), a szülés előtti kurzusra, amelyen tornáztunk is. A kurzust élveztem, rengeteg új információt megtudtam, a torna- és légzőgyakorlatok is tetszettek.

Kezdtek fájni a csuklóim, a vállaim is, mivel hónapok óta hol a jobb, hol a bal oldalamon tudtam csak feküdni. Masszőrnél is voltam párszor, hogy helyrerakja a csigolyáimat, vállaimat, könyökömet… Több időt töltöttem az anyukámmal, sétáltunk, egészséges ételeket főztünk, és sokat beszélgettünk. A babakelengyét is együtt vásároltuk. Bizony, ha nem jött volna velem vásárolni, nem tudom, hogyan igazodtam volna el a sok ingecske, rugdalózó, pelenka, és cumi között. Minden megnéztünk, megtapogattunk, véleményeztünk, és nem érdekelt minket, hányan néznek ránk furcsán, amint érzelmi kitöréseinket nem leplezve véleményeztük az apró holmikat.

A hormonális változások természetesen próbára tették az érzelmeimet. Egy-egy hormonhullám jelentkezésekor magányosnak, meg nem értettnek éreztem magam, akit senki sem szeret. Ilyenkor szörnyen sajnáltam magamat. Egy-két napig eltartott, de utána átment rajtam. Szépen kisírtam magam, sajnálkoztam magam felett, és megint rendben volt minden. Mindegyik eset után megállapítottam, hogy nem volt igazam, mert a hozzám közelállók igenis gondoskodnak rólam, fontos vagyok nekik, és a férjem szeret engem.

Hozzászólások

@

Küldés