Mikor mondjuk meg?

Fülöp Éva  2005.1.14. 21:24

Meddig várjunk a nagy hír közlésével? Kinek és mikor mondjuk meg először? Valószínűleg minden kismama átesik ezen a vívódáson. (A kismama-napló második része.)

Semmiképp sem akartam elsietni a dolgot, hiszen „csak“ a terhességi teszt szolgált bizonyítékul azzal a két gyönyörű vonalkával. Másnap felhívtam a ginekológusomat, és időpontot kértem tőle – a lehető legközelebbit. A nővérkének izgatottan magyaráztam, mennyire fontos, hogy minél előbb megtudjam, mi a helyzet. A nővérke olyan kérdést tett fel, amelytől akkor elakadt a lélegzetem – akartam-e a terhességet? TERMÉSZETESEN!!!

A doktor kedves volt. Megkérdezte, mikor volt az utolsó menstruációm. A válaszom: három héttel ezelőtt. Erre csavargatni kezdte a fejét: ez túl korai, de megvizsgált ultrahangos készülékkel. És amit láttunk: egy pici, homályos, de egyértelmű foltocskát. A sejteket, amelyek szépen osztódtak, és rátapadtak a méhfalra. Ezen a napon ugyan nem távozhattam a rendelőből a terheskönyvemmel, de biztos lehettem abban, hogy a mi kisbabánk bizony útban van. És a doktor úr előadásra arról, hogy a másállapotomat csak pár hét várakozás után tudja minden bizonyossággal megerősíteni, egyik fülemen be, a másikon ki… Mert igenis tudtam, hogy azok a sejtecskék az enyéim, és kész!

Azért még nem akartuk szétkürtölni, nehogy elkiabáljuk. Kis dilemmát okozott, kinek és mikor mondjuk el, hiszen mindkettőnk számára különleges, új, de nagyszerű érzés volt ez. Természetesen az anyukám, a nővérem, és a legjobb barátnőm-kolléganőm elsőként tudták meg tőlünk a nagy hírt. És én kitűnően éreztem magam. Azon kívül, hogy fájtak a melleim, nem volt semmi panaszom. Már nem aludtam hasra fekve, nem akartam teljes súlyommal a kisbabámon feküdni. Néhány hét múlva aztán jelentkezett az a furcsa szájíz. Új szokásaim lettek: ébredés után azonnal ennem kellett, és egyre éhesebb és éhesebb lettem. A férjem csodálkozva nézte, amint nagy lelki nyugalommal fogyasztom el a szokatlanul nagy ételadagokat, és még azt is megeszem, amit a tányérján hagyott. Ez persze megmutatkozott a mérlegen is: gyors tempóban hízni kezdtem – havonta három kilogrammot, ami az utolsó trimeszterben heti egy kilogramm pluszra emelkedett.

Azon a napon, mikor megkaptam a terheskönyvemet, a férjem is eljött velem a nőgyógyászati rendelőbe. Először láttuk együtt közös gyermekünket az ultrahangos készülék képernyőjén. Hat milliméter hosszú volt, és aranyosan mozgatta picurka kezecskéit és lábacskáit, néha még a fejecskéjét is. Megható élmény volt mindkettőnk számára. Mindegyik ultrahangos vizsgálatot rögzítettük, emlékként, hogy egyszer majd a gyermekünk is megnézhesse, ahogy útnak indult élete ösvényén.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés