Lányok, fiúk – gyerekek


Póda Erzsébet  2009.10.29. 17:20

Hányszor, de hányszor panaszkodnak a nők arra, hogy nem értik őket meg a férfiak!

Sem az apjuk, sem a férjük, de néha még az ellenkező nemű barátjuk sem. Siránkoznak, szomorkodnak, néha teljesen kétségbe esnek. Pedig – mint sok minden másban --, a megoldás kulcsa ez esetben (is) az ő (nők) kezükben van. Hiszen máris tolakodik kifele a kérdés: és ki nevelte ezeket a férfiakat? Szinte kizárólag nők!

Egy véletlen folytán, és nem is a téma után kutatva bukkantam rá az interneten a következő anyai véleményekre:

„A lányomon, hiába egy kis törékeny virágszál, érzem azt a genetikai felkészültséget és erőt, ami ahhoz kell, hogy a hátán vigyen majd egy egész családot... a lányok többsége sokkal kevésbé hagyja el magát, mint a fiúk – akinek volt már náthás pasija, pontosan tudja, hogy miről beszélek. Anyai szemmel... egyszerűen érzem, hogy a lányom többet bírna, mint a fiam.”

„A fiúgyereknek folyamatos testi kapcsolat kell. Ha éppen nem fogom a kezét, akkor csak úgy hozzám ér. Az ő ölelése olyan türelmetlen, minden falon átmegy, míg a lányom nem akar mindenáron elvenni semmit. Nem követelőző, nem akar egybe olvadni velem, én Én maradok, ő meg Ő. A fiam, amit nem adnék, azt is elveszi, belesimul a személyiségembe.”

„Míg a lányom a szépet próbálja befogadni mindenből, addig a fiam a dolgok működésére keresi a magyarázatot. A lányom a meselemezt elvarázsolva hallgatja... A fiam erősen összpontosítva áll a lemezjátszó előtt és hosszú percekig figyel. Mitől forog, azaz izé és mi az a kar, amit ráemelt...?”

„Fiút és lányt nevelni más és más. Sokan akkor tudják meg, milyen is az igazán kemény nevelés, amikor fiuk születik, mert jóval nehezebb dolguk van, mint egy lánygyerekkel. Bár régen a fiúgyereket tartották igazán gyereknek, azért a lány felnőttként néha mégis jobban „velünk” marad, mert őt nem viszi el egy nő úgy, hogy hátra sem néz.”


A fenti őszinte vallomások rengeteget elárulnak... Amint látjuk, ezek az anyák talán ösztönösen (vagy azért, mert ezt a modellt látták), a kezdetektől másként nevelik, másként akarják nevelni gyermekeiket, kiélezve és megalapozva ezzel a nemek közti különbségeket már egész pici kortól. Miközben érzik, hogy a férjük nem megfelelő támaszuk a családi teendőkben, fiaikat mégis olyannak nevelik, mint amilyen az apjuk. A kijelentés: „a lányok többsége nem hagyja el magát, mint a fiúk” – tehát az apjuk --, egyértelműen erre utal. A náthás pasi ágynak eshet, a náthás nő nem. De hát ki gátolja meg a náthás nőt, hogy ugyanúgy kifeküdje a betegségét, mint a férfi...? Miért érzi úgy az anyuka, hogy a lánya többet bírna, mint a fia, ha egyszer még a mai napig is a női nemet tartják a gyengébb nemnek, a férfiakat pedig az erősebbnek? Hol van itt a valóság felismerése? Micsoda mértéktelen önbecsapás ez?

Miért lenne nehezebb egy éppen megszülető kisfiút nevelni, mint egy kislányt? Hiszen a csecsemő bármilyen nemű, ugyanazok az igényei, fiúnak éppúgy, mint egy lánygyermeknek: az alapvető szükségletek kielégítésén kívül szeretet, odafigyelés, nevelés, következetesség, motiváció. A kis- és nagyfiúknak ugyanúgy van lelkük, mint a kis- és nagylányoknak. Vannak fiúk, akik főzőcskézni szeretnek meg babázni, és vannak lányok, akiket az építőkockák érdekelnek, vagy a biciklizés, sőt lehet, hogy verekedősek – és még sincs semmi problémájuk a nemi identitás terén. A gondot a felnőttek okozzák azzal, hogy másképp állnak a neveléshez. Jó lenne, ha a nők, anyák tudatosítanák végre, hogy nem fiút vagy lányt nevelni problémás, hanem az ő hozzáállásuk!

Tehát egy dolog, milyen kép él a fejekben a férfiakról és a nőkről, más dolog az, hogy mi a valóság. A fiú és lány nevelésének kérdése (és ennek eredménye) ezért is okoz mély, szinte már feldolgozhatatlan ellentéteket a lelkek mélyebb rétegeiben – és a mindennapos kommunikációban.

Az emberek sokfélék, a gyerekek is azok – függetlenül a nemüktől. Egyszer egy férfi ismerősöm (szintén rendben van a nemi identitása, elégedett házasember két gyerekkel) mesélte, hogy kiskorában neki mindig kint kellett „dolgoznia” az udvaron, vagy fát vágnia az apjával, lehetett akár farkasordító hideg. Húgának pedig bent kellett segítenie a főzésnél, takarításnál az anyjának. – Mennyire irigyeltem a húgomat, hogy ő cseverészhet anyukámmal, nekem pedig hallgatagon kellett apámmal dolgoznom, mert ha beszélgetést kezdeményeztem, rám mordult, hogy ne fecsegjek, mint egy nő! Gyakran elképzeltem, amint bent ülök a konyhában, és elmesélem anyukámnak, hogy mi történt velem az iskolában, vagy megkérdezem, hogyan készül az almás pite, vagy segítek neki a főzésnél. Nekem ez soha nem adatott meg, pedig egész gyermekkoromban erre vágytam – mondta nekem egyszer. Meg is ígérte magának, ő soha nem fog különbséget tenni a gyermekei között. A fia keverhette a süteménytésztát, ha arra volt kedve, a lánya pedig egy ideig gokartozott. Ennek ellenére a lánya tipikus „királylány”, a fia pedig a keménylegény típus.

S hogy a saját példám se maradjon le, a fiam kiskorában félénk, álmodozó, meseimádó, szófogadó gyermek volt, míg a lányom eleven, örökmozgó, fára mászó, szófogadatlan. S lám, kamaszkorukra mindketten elfoglalták a maguk helyét a világban! És egyikük sem tekint másként az ellenkező nemű társára, csak mint egy azonos értékű emberkére.

Ha megszületik a gyermekünk, mindenképpen nagy feladat áll előttünk. A nő számára különös lehet, hogy kisfiúnak ad életet, de ez nem jelenti azt, hogy csak ezért másként kell őt kezelni. Hiszen, mint fent említettem, minden gyereknek, minden embernek ugyanazokra az alapvető dolgokra van szüksége – még akkor is, ha mindenki más és más. Viszont ha már a kezdetek kezdeténél alapvető különbséget teszünk csak ezért, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy felnőtt korunkban nem értünk szót a férfiakkal (egymással). Mert nem azért különbözünk, mert a nők a Vénuszról a férfiak pedig a Marsról érkeztek, hanem azért, mert kicsi korunktól kezdve két különböző irányba tereltek bennünket.

Margaret Mitchell írta az Elfújta a szél című regényében: „Isten félénk, ijedős lénynek teremtette a nőt, és van valami természetellenes az olyan asszonyban, aki nem fél. Scarlett, mindig legyen valami, amitől félni tudsz, mint ahogyan mindig legyen valaki, akit szeretsz.”

Isten márpedig egyenrangúnak teremtette a nőt és a férfit! A különös az, miért volt fontos, és miért fontos ma is elferdíteni a valós dolgokat...? A fenti idézet sok mindent elárul nőkről, egyenrangúságról, emberségről – jó lenne, ha mindannyian elgondolkodnánk rajta egy kicsit!



Hozzászólások

Drafi Emese, 30. 10. 2009 18:14:24
Tokeletesen egyetertek , mint altalaban.:) Csak rajtunk, anyakon mulik a dolog.
Sanyi, 31. 10. 2009 08:34:46
Nagyszerű lett Erzsimama! Ez pontosan olyan szemfelnyitogatós, amiről már beszéltünk. Egyetlen észrevételem van, az is a legutolsó anyai véleményhez, amiben leírja az illető hölgyemény, hogy a lányok gyakrabban maradnak az anyjukkal... biztos, hogy ez jó???
    
B. Szabi, 31. 10. 2009 14:22:40 Re:
"a lányok gyakrabban maradnak az anyjukkal... biztos, hogy ez jó???" Nem...
        
Sanyi, 31. 10. 2009 14:40:42 Re: Re:
Nem hát... erre akartam kilyukadni :)
P.Erzsébet, 31. 10. 2009 14:46:08
Köszi, Emese, Szabi és Sanyipapi a hozzászólásokat! :) Szerintem sem igazán jó, hogy a lányok az anyjukkal maradnak. Sokszor bizony az anyák foggal-körömmel, lelki zsarolásokkal marasztalják maguk mellett szegény lányukat! Csak mert mondjuk a házasságuk nem sikerült, magányosnak érzik magukat, vagy épp állandó figyelemre vágynak, aztán a lányukra telepszenek, piócaként ragadnak rájuk, egyszerűen nem engedik, hogy lányuk a saját életét élje. (Van ám, aki meg a fiára telepszik.) Nem egy ilyen esetet ismerek. Sajnos...
    
kati, 04. 11. 2009 16:16:44 Re:
Szia Erzsike. az én gyerekeim már most kijelentették, hogy nem maradnak velem, de majd az unokákat lesózzák. csak oszt el ne feledjék.Puszika
@


Kapcsolódó cikkek

A fiúk és a rend

Jády Mónika

Többször találkoztam már olyan fiús anyukákkal, akik azt panaszolták, milyen nehéz otthon rendet tartaniuk, a férjük plusz egy-két fiú mellett.

2009.10.26.  6   


„A” és „B” típusú egyedek

Madarász Ildikó

Nekem is van két ilyen típusú modellem.

2009.10.22.   


Szoknya és katonadolog

Dráfi Emese

Nem tudom pontosan, hogyan kell fiúnak nevelni a fiút, és lánynak nevelni a lányt.

2009.10.16.   


Beszélgessünk? Beszélgessünk!

Angyal Sándor

A nevelésről beszélnünk kéne? Vagy cselekedni inkább?

2009.10.11.   


Mi ezzel a baj?

Nagy Erika

Mikor az embernek gyermeke, vagy unokája születik, olyan szépen megálmodja, hogy ha nagyobb lesz, milyen ruhába fogja öltöztetni.

2009.10.9.  5   

A rovat további cikkei