Karacs Ferencné Takáts Éva

Cseh Gizella 2011.10.11. 4:15

Takáts Éva az elsők között hirdette meggyőződését, hogy a nők versenyképesek lehetnek politikai, tudományos, művészeti pályákon egyaránt.

A magyar kultúrtörténetben is léteznek családok, generációk, szülők és utódok, amelyek akik a maguk szellemi teljesítményével együtt, de külön-külön is maradandót alkottak; azaz tevékenységük mindenképp nyomot hagyott a magyar művelődéstörténet lapjain. Ezek közé tartozik a Karacs család is; a püspökladányi születésű, a debreceni református kollégiumban tanult, a pesti szellemi élet jelentős alakjává vált rézmetsző apa, Karacs Ferenc, felesége, Takáts Éva írónő és leányuk, a magyar nőnevelés egyik kiemelkedő alakjává lett Karacs Teréz.

Takáts Éva(1779−1845) Rákospalotán született Takáts Ádám és Bessenyey Éva házasságából. Apja és nagyapja is református lelkészek voltak, írtak, fordítottak; a családban a kultúra, a széleskörű műveltség magától értetődő volt. A lány tizenhét éves korában, apja halála után kereset után kellett, hogy nézzen; hímezni tanított, hogy testvéreit taníttatni tudja. 1802-ben kötött házasságot Karacs Ferenc rézmetszővel. Pesti házuk, a „Karacs-Tuszkulánum” fogalommá lett, a korabeli értelmiségi és művészvilág találkozóhelye volt; baráti körükhöz tartozott többek között Kántorné Engelhardt Anna, Laborfalvy Róza, Virág Benedek, Kisfaludy Károly. A Karacs család hat gyermeket nevelt fel; és mindegyik – a lányok is – szakmát is tanultak, hogy önálló egzisztenciával rendelkezzenek.

A 18-19. század fordulóján Takáts Éva nehéz, úttörő szerepet vállalt fel; az elsők között hirdette meggyőződését, hogy a női és a férfi intellektus azonos értékű, megfelelő színvonalú nevelés mellett a nők versenyképesek lehetnek politikai, tudományos, művészeti stb. pályákon egyaránt. Takáts Éva mindemellett szépirodalmi írásokat, elbeszéléseket is megjelentett, valamint írt színikritikákat és esszéket egyaránt. 1845-ben hunyt el Pesten.

Összes munkáinak két kötete 1853-ban jelent meg Miskolcon. Az írónő emlékezetét őrzi a Magyar Írónők Albuma (Budapest, 1890) és A magyar nőnevelés úttörői című kiadvány (Budapest, 1962).