Kuruzslók kezében (2)


Fehér Éva  2008.4.24. 7:59

A történet folytatása.

Vakon bízott benne, hogy a gyógyteáktól meg a „leszívásoktól” meggyógyul, emiatt minden hagyományos orvosi kezelést elutasított. Amikor már nem tudta titkolni az állapotát – mert a melle már egy nagy lilahagymára hasonlított –, akkor mindent megvont magától, ami szerinte rákkeltő volt. Még fogat is csak sóval mosott. Aztán céklalé-kúrára fogta magát. Nekem épp akkor volt az esküvőm. Egy falatot nem evett, csak itta a céklalevet.

Aztán egyre rosszabbul lett. Friss házas asszonyként, nyolcórás munka (három órás utazás), építkezés mellett nagyon gyakran mentem és vittem neki mindenféle gyümölcsöt, vitamint, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nem fog meggyógyulni. Mindig is erős, makacs asszonynak ismertem és nagyon rossz volt így látni. Aztán október végén már komoly fájdalmakkal küszködött, így rávettük, hogy befeküdjön a kórházba. Soha nem felejtem el, ahogy körbement a lakáson, nézte, ahogy becsukom az ajtót… Azt hiszem, megérezte, hogy már nem fog hazajönni. De mi, a családja még mindig reménykedtünk. És még mindig nem tudtuk, hogyan tették tönkre csaló ámító szélhámosok…

Néhány nap múlva megoperálták. A szövettani eredményért a bátyám és apukám ment be beszélni az orvossal. Azt mondták, sajnos hiába próbáltak meg mindent, az előzetes „illegális kezelések” szétszórták a rákos sejteket, gyakorlatilag minden lehetséges helyen áttéte van. Talán egy hónapja van hátra…

A testvérem és a felesége ezután eljöttek hozzánk, és megpróbálták kíméletesen elmesélni a történteket. Egyrészt mérhetetlen fájdalmat éreztem, másrészt iszonyatos dühöt, amiért nem avatott be abba, hova jár és miért?! A következő éjszakán iszonyatos fejfájás hatalmasodott el rajtam, szinte nem is voltam magamnál…

Másnap első utam a kórházba vezetett és alaposan kikérdeztem anyukámat, hova járt, mit csináltak vele. Így tudtam meg a fent leírtakat. Azóta is lelkiismeret-furdalásom van, amiért nem kérdeztem nevet, címet, hogy megakadályozhassam, hogy mások is így járjanak. Akkor már ő is sajnálta, hogy nem orvoshoz ment…

Még két hónapig élt. Hetven kilóról negyvenre fogyott, de így is gyönyörű volt és végig megőrizte a humorát. Egyik alkalommal azt mondta, vigyek be neki egy rúzst, de ne túl erős színűt, nehogy azt higgyék majd, hogy kísértet… A szobába csak minket engedett be, a családját. Ha valaki mondjuk a volt kliensei közül jött hozzá, megköszönte, de megkérte, hogy ne maradjon.

Azt is megmondta, mit írassunk a sírkövére:

"Szólítani fogsz, és én válaszolok Neked…”
(Jób könyve 14.rész.15.vers)

Élete utolsó két napján már alig-alig volt ébren. 1991. január 14-én „aludt el”. Épp senki nem volt mellette. Talán ő akarta így. Mindig mindent egyedül megoldani…

Most, hogy írom e sorokat, gyűlnek a könnyeim. Huszonegy éves korom óta nincs anyukám. Nem tudtam neki megmutatni, hogy a rengeteg tanítás (na meg szidás) után milyen ember, nő, anya vált belőlem. Nem láthatja kislányaimat, a nyolc unokájából csak egyet ismert, a bátyám lányát. Azt sem láthatja, hogy a veje – akit először ellenzett, mint általában az anyák – jóban-rosszban kitart mellettem már tizennyolc éve. Nem tudja, mennyire hiányzik az apukámnak. És nem tudott nekem segíteni, amikor nálam diagnosztizáltak mellrákot.

De ez már egy másik történet.



Hozzászólások

Macimariann, 27. 04. 2008 16:42:44 szomorú
Kedves Évi! Nagyon megható az ahogyan édesanyádról írsz. Sajnálom, hogy ilyen fiatalon itt hagyott Téged, de büszke lehetsz rá és azt hiszem Ő is rád, hogy ilyen remek, klassz lánya van. Ezt azért írom ilyen határozottam, mert én már tudom, hogy Te is milyen harcot vívtál és tudom, hogy győztél!!!! Várom a folytatást. Puszi: Macimariann
@


Kapcsolódó cikkek

„És nem mondja a lakos: beteg vagyok!” (2)

Fehér Éva

A történet folytatása.

2008.6.23.  3   


„És nem mondja a lakos: beteg vagyok!” (1)

Fehér Éva

Sokat gondolkodtam, mielőtt írni kezdtem e sorokat, honnan is kezdjem.

2008.6.22.   


Kuruzslók kezében (1)

Fehér Éva

„Az igazi fájdalom nem az, amit megkönnyezel, hanem amit nevetve kell elviselned..."

2008.4.23.   

A rovat további cikkei

Nincs kinek

Kovács Márta

Nehezen viselem, ha nem vesznek rólam tudomást.

2014.4.16.   


Hős

Kovács Andrea

Van egy betegség, amelynek ha csak kimondják a nevét, összerándul az ember.

2011.7.20.   


Előzzük meg a mellrákot!

Halász Kata

A mellrákról nem lehet eleget beszélni, ezt mutatják a statisztikai adatok is:

2010.10.19.   


Nyugodj békében!

Póda Erzsébet

Végső búcsú kolléganőnktől, barátnőnktől, Fülöp Évától (1978-2010).

2010.4.19.  9   


Műtétek, műtétek (5)

Prikryl Vera

Tavaly azzal fejeztem be a történetemet, hogy soha többet nem írok, akármi történik is velem.

2010.4.14.   


Csodaszép tavasz

Krajcsi Erzsébet

Az a csodaszép tavasz! Lesz-e olyan még egyszer? Zöldelltek a fák, sok már virágba is borult, és azok az illatok…!

2009.3.28.  3   


Műtétek, műtétek (4)

Prikryl Vera

Sajnos a sors úgy hozta, hogy folytatnom kell a történetemet.

2009.2.24.  5   


Műtétek, műtétek (3)

Prikryl Vera

Mikor szavakba öntöttem történetemet és harcomat az emlőrákkal, még nem gondoltam, hogy folytatást is fogok írni.

2009.2.5.  5   


Anyu, apu, mi és a rák

Fodor Tekla

Hatodikos voltam, amikor kimondták a kegyetlen diagnózist.

2008.11.14.  2