Műtétek, műtétek (5)


Prikryl Vera  2010.4.14. 18:19

Tavaly azzal fejeztem be a történetemet, hogy soha többet nem írok, akármi történik is velem.

Az elhatározásom őszinte volt és meggyőződéssel hittem, hogy be is tudom tartani, amit ígértem. A sors, vagy talán az én gyengeségem mégis arra késztet, hogy beszámoljak az azóta eltelt idő viszontagságairól, és megpróbáljam kiírni magamból a fájdalmat, az elkeseredést, a bánatot, hogy visszakapjam azt az akaraterőt, hitet, ami átsegített a problémákon.

Miután sikeresen túljutottam a polipektómia műtéten (vastagbél polipok eltávolítása), két hónap nyugalom és lábadozás következett. Fellélegzés, kezdődő jövő-tervezgetés, esetleges munkavállalás eufóriájában, május végén azt vettem észre, hogy a jobb oldali emlőműtét hegvonala felett két, borsónyi csomó van. Mi ez nekem, gondoltam, és elmentem az onkológus doktornőmhöz, aki természetesen azonnal aspirációs cytológiára küldött. A szövettani eredmény pozitív lett, így elkezdtem intézkedni az újabb sebészeti beavatkozás ügyében. A műtétet június 24-ére tűzték ki, de elhalasztottuk, mert 26-án CT-re voltam előjegyezve a szokásos háromhavi kontroll szerint. A CT-t megcsinálták, semmiféle elváltozást nem mutatott. (Laikusként ugyan, de érdekesnek tűnt, hogy áttéteim vannak, és mégsem mutat semmit a CT, de nem foglalkoztam ezzel.)

2009. június 29-én megoperáltak és megkaptam a végleges szövettani eredményt az alábbi véleménnyel: rosszul differenciált invasív ductalis emlőcarcinoma (grade 3) nyirokcsomó-metastasiai.

Mivel az ismételt kemoterápiát már párszor elutasítottam, hormoninjekciókat kezdtem kapni 28 naponként. A műtét és a testi fájdalom nem okozott problémát, hiszen a tizedik volt, de a lelkem erőssége, az akaratom inogni látszott, bár a cél a lányom és az unokám további segítése, még lebegett a szemem előtt. Aztán eszembe jutott mi történhet még velem?

2009. szeptember 16.: szokásos kontroll CT, menetrendszerűen. Diagnózis: minden rendben, csak a jobb tüdőmön 4 mm-es góc látható, ezért ismételt kontroll CT javasolt.

Mit tesz ilyenkor az ember gyereke, megijed és rögtön a legrosszabbra gondol. Kezdődik elölről? Szerencsére a főorvos úr megnyugtatott, semmi idegeskedés, várunk. Igaza volt, mert a december 15-i CT vizsgálat lelete szerint semmi változás nem történt. A kapott injekciókat abba kellett hagyni, mivel egyre több allergiás tünetem jelentkezett, így kaptam helyette Aromasin nevű tablettát. A tabletta valószínűleg hatásos mindenkinek, rajtam kívül, mivel én úgy reagáltam rá, hogy sem enni, sem aludni nem tudtam. Kajaerőltetés, altatók özöne – híztam, és álmatlanul hánykolódtam az ágyban, tele csúnya gondolatokkal. Az onkológusom annyit mondott, nem bírom a hormonokat, tehát leálltunk a gyógyszerrel.

A körülményekhez képest reménykedő, nyugodt karácsonyom és szilveszterem volt.

2010. januárja azzal kezdődött, hogy észrevettem jobb oldalon, a kulcscsont alatt, a pacemaker fölött egy kidudorodást. De-javu érzésem támadt, hiszen 2007. decemberében ultrahanggal és biopsziával megállapították a több nyirokcsomóból álló kb. ötvenforintos átmérőjű együttest, ezért kezdtem 2008. januárban a kemoterápiát, majd júniusban a műtét már rendben talált mindent. Nem foglalkoztam tehát ezzel egészen addig, míg a karom el nem kezdett fájni és görcsölni. Mivel türelmetlen, mindent tudni akaró makacs természetem van, úgy döntöttem, csináltatok egy mellkasi és lágyrész ultrahang vizsgálatot. Simán ment, nem kellett hónapokat várakoznom, február elején elvégezték és ekkor jött a feketeleves. A doktornő azt mondta, az egy dolog, hogy a kulcscsont alatt van egy 2,5 cm átmérőjű tumor, de neki nem tetszik a bal oldali nyaki nyirokmirigy állomány, csináljuk mind a kettőből aspirációs citológiát.

A citológia megtörtént, az első egyértelműen pozitív volt. A nyakamból vett minta nem volt egyértelmű, de leírták, hogy el kell távolítani a további vizsgálat céljából. Nem tudom, ki hogy van a diagnózisok elviselésével kapcsolatban, de kezdtem úgy érezni, kicsúszik a lábam alól a talaj. Ember vagyok, és az elviselhetőségnek is van határa.

Március 8.-án megoperáltak, aztán az intenzív osztály, aztán azonnal vissza a műtőbe, aztán újra az intenzív, végül mentővel átvittek másnap a Honvéd Kórház kardiológiájára, és végül vissza a sebészeti osztályra. Ez történt dióhéjban.

Gyermekem, egészségügyis lévén, nyomozni kezdett és kiderült, a tumor kivétele közben, ami nagy volt és mélyen volt, elvágták a pacemaker elektródáját, ami később megsértett egy eret, ömlött a vérem, ezért kellett újra operálni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elektróda a régi készülékem elektródája volt, így az új, amit 2006-ban ültettek be, érintetlenül működött tovább.

Március 11- én hazaengedtek a kórházból, derékig és könyékig lilán, feketén, zölden, szóval almányi nagyságú ödémával és véraláfutásokkal. Itthon kezelés: kenőcs, jegelés, kenőcs jegelés. Én az örökmozgó, nem tudtam felkelni, jártányi erőm sem volt, fájt a nyakam, fájt a vállam és a mellkasom, a karomat nem tudtam, sőt ma sem tudom igazából mozgatni.
Március 16-án volt az újabb CT-kontroll, nem tudták hova szúrják a kontrasztanyagot…, de megcsinálták. Másnap a lányom elhozta a CT-leletemet, és ha eddig nem borultam ki és nem kaptam idegösszeroppanást, akkor most a folyamat elindult.

A CT-leleten szó sem volt az elvágott elektródáról (pedig látszik, megnéztem számítógépen a kapott CD-lemezt), sőt a tüdő jobb oldalán 3-3-4-7 mm-es gócok, és a már műtött bal oldalon is egy 7 mm-es góc látható. A felsorolás végén egy mondatban összefoglalva, az előző lelethez képest változás nincs. Még annyi, egy 5,5 cm-es rekeszizom sérvem is van (hiatus hernia).

Ekkor már sírógörcs, hányás, hasmenés – szóval az idegösszeroppanás jelei mind előjöttek rajtam, pedig ezzel még nincs vége.

Megkaptam a műtét szövettani eredményét:

I sz. emlőcarcinoma nyirokcsomó-áttét
II. sz. Non-Hodgkin lymphoma, nagy sejtes vélelmezhető.
További vizsgálatra küldve Szegedre.


Jelenleg itt tartok, és akár mennyire szeretném, nem tudom feldolgozni az eseményeket. Tele vagyok rémképekkel, bizonytalansággal, még nem tért vissza az élni akarás ösztöne.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy alternatív gyógymódokkal is próbálkoztam, de senki nem vállalt el a pacemakerem miatt. Így marad az öngyógyítás, és a harc.

A történetem, beleértve az előzőket is, zömmel tények, de ha arra kellene válaszolnom, hogyan viseltem, és viselem lelkileg az eseményeket, nehezen tudnék válaszolni. Élni akarok, és ezért mindent el kell viselnem. Valójában ez nem így van, csak megpróbálok egy álarc mögé bújni, bátornak és igazi harcosnak mutatom magam, holott tele vagyok szorongással, félelemmel, elkeseredéssel. Rengeteget sírok és szeretnék pozitívan gondolkozni, csak nem tudom, hogyan lehet az agyamat, a gondolataimat kikapcsolni, és az a baj, hogy a szeretteimen vezetem ezt le.

Nem tudom, más ezt hogy csinálja, de néha már azzal is foglalkoztam, hogy jó lenne elaludni, és másnap fel sem ébredni. Ezeket a gondolatokat mindig elhessegetem, de a jelenlegi lelkiállapotomban még a pszichológus és gyógyszerei sem segítenek. Valószínűleg el kéne foglalnom magam, de amikbe belekezdtem, abba kellett hagynom, vagy újabb műtét, vagy kar-, kéz-, hátfájdalom, vagy a koncentráló-képesség hiánya miatt. Így megpróbálok a magam módján, a hajamnál fogva kirángatni magam a mélyből. Eddig mindig sikerül, most is sikerülni fog!

Amit leírtam, nem azért tettem, hogy bárki is sajnáljon. Ez is az öngyógyítás része, remélem. Ha legalább annyit tanulnak belőle mások, hogy időben kell orvoshoz fordulni, amikor valami nem stimmel (a szervezetnek van védekező-ösztöne, jelez, ha baj van), arra mindenkinek oda kell figyelnie.

Hatvanhárom éves vagyok, és ha ismét magamhoz térek, még szeretnék egypár évig a családom között maradni.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Műtétek, műtétek (4)

Prikryl Vera

Sajnos a sors úgy hozta, hogy folytatnom kell a történetemet.

2009.2.24.  5   


Műtétek, műtétek (3)

Prikryl Vera

Mikor szavakba öntöttem történetemet és harcomat az emlőrákkal, még nem gondoltam, hogy folytatást is fogok írni.

2009.2.5.  5   


Műtétek, műtétek (2)

Prikryl Vera

Kivették, és várt rám a kemoterápia.

2008.5.11.  3    2


Műtétek, műtétek (1)

Prikryl Vera

Betegségem története, avagy hosszú harcom a rákkal!

2008.5.9.    5

A rovat további cikkei

Nincs kinek

Kovács Márta

Nehezen viselem, ha nem vesznek rólam tudomást.

2014.4.16.   


Hős

Kovács Andrea

Van egy betegség, amelynek ha csak kimondják a nevét, összerándul az ember.

2011.7.20.   


Előzzük meg a mellrákot!

Halász Kata

A mellrákról nem lehet eleget beszélni, ezt mutatják a statisztikai adatok is:

2010.10.19.   


Nyugodj békében!

Póda Erzsébet

Végső búcsú kolléganőnktől, barátnőnktől, Fülöp Évától (1978-2010).

2010.4.19.  9   


Csodaszép tavasz

Krajcsi Erzsébet

Az a csodaszép tavasz! Lesz-e olyan még egyszer? Zöldelltek a fák, sok már virágba is borult, és azok az illatok…!

2009.3.28.  3   


Anyu, apu, mi és a rák

Fodor Tekla

Hatodikos voltam, amikor kimondták a kegyetlen diagnózist.

2008.11.14.  2   


Soha ne keseredjünk!

Bozsó Ilona

Tavaly augusztusban a mammográfián derült ki, hogy több kisebb daganat van a jobb mellemben.

2008.10.20.  3   


Diagnózis: petefészekrák (2)

Fülöp Éva

Mintha az első adag kemoterápiás infúzió még jót is tett volna nekem…

2008.9.20.  4