Miért hiszünk a mesékben?

Török Zsuzsa 2008.3.14. 19:29

Sok nőt látok magam körül vergődni. Nem látják a kiutat, nem tudják, mi lenne jó saját maguknak.

Annyi mindent hallok barátoktól, barátnőktől a kapcsolatokról, a munkahelyekről, az ország rossz irányba haladásáról, hogy merő zsongás a fejem. Sajnos a legtöbb információ negatív. Nem tudom, miért van így. Sok nőt látok magam körül vergődni. Nem látják a kiutat, nem tudják, mi lenne jó saját maguknak. Félnek kilépni abból, ami már régen nem működik (legyen az munkahely, vagy párkapcsolat), várnak a csodára vagy egyszerűen csak kényelmes számukra a meglévő állapot. Pedig lehet, hogy felőrlik magukat is és a környezetüket is. Elképzelhető, hogy a gyerekek is sérülnek ilyenkor. Nagy felelősség, nyomasztó teher, hogy merre tovább olyankor, amikor egy kapcsolat megfeneklik.

Merre menjen a nő? Merje-e felvállalni, hogy egyedül folytatja tovább egy/két gyerekkel esetleg úgy, hogy a férfitől még tartásdíjat sem kap? Ilyenkor a bátrabbak esetleg szakemberhez fordulnak. Egy ilyen beszélgetést képzeltem el – mindenki vonja le belőle a saját tanulságát…

– Jó napot kívánok! Miben segíthetek?
– Jó napot! Szeretnék megoldást találni a problémáimra.
– Nevezetesen?
– Nem érzem jól magam a bőrömben. Fáradt vagyok, nyűgös, csalódott, kiábrándult...
– Mindezt mi váltotta ki önből? A közelgő tavasz?
– Nem. Ez egy hosszabb folyamat eredménye. Nem érzem azt a szeretetet és megbecsülést irányomban, amire szükségem volna.
– Egész pontosan mire gondol?
– Arra, hogy sokkal több figyelmet, kényeztetést szeretnék kapni a férjemtől. Vagy legalább annyit, hogy a hétköznapokat együtt, vállvetve éljük meg.
– Maga jó nőnek tartja magát?
– Most éppen nem.
– Miért?
– Mert elhíztam, karikás a szemem, sokat zsörtölődöm.
– Kivel és miért?
– Többnyire a párommal, mert nem úgy és nem annyit segít, amennyire nekem szükségem lenne.
– És ezt megbeszélték?
– Próbáltam, de mindig azzal jön, hogy ő dolgozik, én meg itthon vagyok. Mintha az itthon lét egyenlő volna a henyéléssel. Nem beszélve arról, hogy a két kicsi gyerek állandó figyelmet igényel. Ez nem nyolcórás műszak, nincs vége délután négykor.
– Mit tesz azért, hogy a párja jobban/többet segítsen?
– Néha szépen kérem, néha dühöngök, néha kiabálok.
– Ez segít?
– Nem.
– Talán legelőször ki kellene egy kicsit pihennie magát, aztán együtt kitalálni a „szabályokat”, és azt is, hogy mi történik, ha az egyik nem tartja be a megállapodást. És nem csak mondani, hogy ez vagy az történik, hanem kőkeményen meg is tenni.
– Értem, de ez nem olyan egyszerű.
– Senki sem állította, hogy az. Egyébként maga jól alszik?
– Nem. Tudja, a gyerekeink is rosszul alszanak, ezért én is rosszul és keveset alszom. Fáradt vagyok és ingerült. Ezt csak tetézi, hogy ritkán tudok kimozdulni és kikapcsolódni. Ami a külsőségeket illeti, ritkán jutok el fodrászhoz, kozmetikushoz. Szoláriumot évek óta nem láttam. A lelki táplálékról, ami számomra például egy jó könyv, nem is beszélek.
– Miért?
– Mert így sem érek a munka és a gyereknevelés végére. Szépen belekerültem a mókuskerékbe, amitől annyira meg akartam óvni magam és a családom.
– Hogy néz ki egy napja?
– Reggel fél hét körül felkelünk, kávézunk, a gyerekek pedig megisszák a kakaójukat. Utána felöltöztetem őket, én is elkészülök, közben a férjem elindul munkába. Majd gyorsan felteszem az ebédet, hogy tízre készen legyek. Akkor kimegyünk egy kicsit az udvarra, mondjuk egy órát. Tizenegykor már éhesek, álmosak a gyerekek. Ebédelnek és mennek aludni. Amíg alszanak, próbálom utolérni magam a házimunkában.
– Nem érne rá később? Miért nem pihen maga is egy kicsit?
– Nem lehet. Ha felkelnek, uzsonna, játék. Öt után ér haza az apjuk. Vacsorázunk, fürdetünk és lefektetjük őket.
– Szigorú napirend.
– Az.
– Maga mikor és mivel töltődik fel?
– Néha olvasgatok, naplót írok, vagy beszélgetek valakivel.
– Van igazi barátja?
– Hááát…
– Miért nincs?
– A barátságokat ápolni kell, az idő meg kevés...
– Értem. Szóval, maga hogy töltődik fel?
– Általában sehogy.
– Ez miért jó magának?
– Nem jó.
– Akkor miért csinálja?
– Mert nincs más választásom.
– Mindig van választás.
– Senki nem csinálja meg helyettem a dolgokat. A gyerekeknek enni kell, tiszta pelus kell, levegőzni kell, játszani kell.
– És egy fáradt, nyűgös anya kell?
– Nem biztos.
– Az kell?
– Nem.
– Maga jó anya?
– Igyekszem az lenni.
– Igyekezni kevés. És jó feleség?
– Igyekszem az lenni.
– Attól jó, hogy mindent megcsinál a férje helyett?
– Nem. Attól, hogy próbálok egy nyugodt hátteret biztosítani neki.
– De amit maga felsorolt, azt cselédnek hívják. Magának ki biztosít nyugodt hátteret?
– Senki.
– Hát akkor?
– Mit hát akkor? Mi lehet a megoldás egy olyan helyzetben, amikor a gyerekek még kicsik és két teljesen más temperamentumú ember került össze?
– Jó ez a helyzet magának?
– Nem.
– Szereti még a férjét? Tiszteli? Felnéz rá?
– Még egy kicsit szeretem. Talán tisztelem is és bizonyos dolgok miatt felnézek rá.
– Most magát akarja becsapni, vagy engem?
– ???
– A férje tiszteli önt, szereti? Felnéz magára?
– Talán.
– Ha tisztelné, szeretné és felnézne önre, akkor megosztanák a terheket ugyanúgy, mint az örömöket. Vagy...?
– Igen.
– De természetesen ön már kreált is egy mentséget a férje számára.
– Igen. Eljött velem párterápiára.
– Önszántából?
– Nem. A kedvemért, de eljött és együttműködik.
– Igazán? A hétköznapokban is?
– Ott nem annyira.
– De abban az egy órában adja a megértő, segítőkész férjet, igaz?
– Igen.
– Maga hány éves?
– Negyven.
– És még hisz a mesékben?