Önmegvalósítás

Póda Erzsébet 2008.3.27. 19:57

A nők „önmegvalósításának” jellemző példái.

A lány nemrég múlt tizenöt. Pont úgy néz ki, mint a tinilányok legtöbbje. Imidzsben követi azok divatját. Igyekszik a menő csapatba tartozni. Lánytársait utálja, kivéve a barátnőit, akik közül van egy legjobb, a többi pedig váltakozik. Hol ez a kettő, hol az a három. A lány többnyire unatkozik. Utál suliba járni, utálja a szüleit, mostanában a leginkább az apját. A fiúkkal jól kijön, furcsán érez a közelükben. Mondataikat százszor újramondja a fejében. Festi a szempilláit, meg a körmeit, minden reggel hajat vasal, rendszertelenül eszik, és sok zenét hallgat. A lány nemrég, amikor még nem viselt melltartót sem, szófogadó volt, jól tanult, iskolai versenyekre járt, és pontos elképzeléssel rendelkezett arról, mi lesz, ha nagy lesz. Úgy gondolta, tudós, felfedező, vagy archeológus. Ma már melltartót visel, iskolai előmenetele megromlott, flegma, és fogalma sincs róla, mi lesz, ha nagy lesz.

A lány huszonöt, és egy cégnél dolgozik. Munkáját átlagosan végzi. Főleg azzal telnek a napjai, hogy azon görcsöl, mikor veszik már végre feleségül. Több szakításon is átesett már, ezért egyre igénytelenebb. Egyre gyakrabban engedi el a füle mellett az aktuális fiúbarát durva megjegyzéseit, nem veszi észre minősíthetetlen viselkedését és szokásait. Ha mégis a fiú hagyja el, abba csaknem belehal. Fiút akar, férfit! Férjet! Bármi áron. A médiából már megtanulta, milyen fontos a szex. Ezért nem teketóriázik: nem a férfi személyiségét akarja először megismerni, hanem a testét. A lelki dolgok idejétmúltak. Ma már másként zajlik a férjvadászat.

A menyasszony az esküvője előtti héten tölti be a huszonnyolcat. A vőlegény elvált negyvenes férfi két gyerekkel. A menyasszony alig várja, hogy felvirradjon a nagy nap. Anyaságról, gyerekekről ábrándozik. Ezen kívül semmi sem érdekli. Se munka, se karrier, se hobbi, se barátnők. Pedig a vőlegény többször is hangsúlyosan kijelentette: neki már van két gyereke. Hogy ez mit is jelent, a menyasszony még nem fogta fel...

A fiatalasszony két kisgyermeket nevel. Egész napját lefoglalja a babázás, szoptatás, böfiztetés, etetés, itatás, pelenkázás, öltöztetés, sétálás, altatás, főzés, takarítás. Minden nap azt mondogatja, az ő életének értelme ez a két angyali kisgyermek. A férje későn jár haza, hosszabb időt csak a hétvégén töltenek együtt. Akkor viszont a férfi egyfolytában kritizál. Nem agresszívan csinálja, csak úgy, módjával. Hogy pormacskára lelt az ágy alatt, hogy megint nem találja a zokniját, hogy a legszívesebben moziba menne, hogy a felesége állandóan böfiszagú, kócos és lóg rajta a ruha. Többet kéne foglalkoznod magaddal, drágám, mondja, miért nem fested be a hajad, például feketére? A fiatalasszony nem tudja mire vélni a dolgokat. Bár a megjegyzések fájnak, talán még ideje sincs elgondolkodni azon, mit is jelenthet ez a viselkedés. Rohan a gyerekszobába, a kisbaba felsírt, hasfájós a lelkem, átsírja az éjszakákat is. A férj pedig elolvassa az imént érkezett esemest, választ pötyög rá, majd kitörli mindkét üzenetet. A mobilja néma üzemmódba van állítva.

A középkorú nő gyerekei a saját útjukat járják már. Pontosabban mindegyik más-más városban tanul, él vagy dolgozik. A nagy ház kiürült, az esték szótlanul, egyhangúan telnek. A férj hazajön, és a tévé elé ül. A feleség elvégzi a háztartási munkát, kiszolgálja a szűkszavú férfit, utána elrakodik, mosogat, és ő is a tévé elé telepszik. Napközben egyedül van, estéi a férjével telnek, csöndben, csak itt-ott hangzik el köztük egy-egy mondat. Már nincs mit mondaniuk egymásnak. A férj dolgozik, a középkorú nőnek viszont nincs munkahelye. Szakmáját feladta, életét a gyerekeinek szentelte. Most itt áll magára maradottan. Bár minden pillanatra bőven akad tennivalója, a ház körül tesz-vesz, vagy a lakásban rendezkedik, mégis egyre sűrűbben véli feleslegesnek magát. Valahol mélyen érzi, nem jól van ez így, változtatni kellene, aztán belenyugszik: ilyen az élet. És tovább szenved a feszítő belső nyugtalanságtól…

Vajon hányan élnek így közülünk, és hányan élnek másként? Az önmegvalósításnak különböző formái, módjai lehetnek. De nincs annál nagyon vétség önmagunkkal szemben, mint amikor nincs igazi életcélunk, mástól várjuk a megoldást saját problémáinkra, nem teszünk önmagunkért semmit sem, hanem csak létezünk, vagy hagyjuk, hogy arra sodorjon az élet szele, amerre akar.