Nyár, szerelem nélkül

Jády Mónika 2011.7.21. 4:33

Három szerelem nélküli nyári történet.

Az utóbbi két hétben alig találkoztatok. Azt mondta, azért nem ér rá, mert hamarosan átköltöznek a nemrég elkészült házba, és segítenie kell a szüleinek. Igen, ilyenkor van elég tennivaló, gondoltad. Emellett valahol legbelül érezted, más oka is van annak, hogy megritkultak a randevúk. Végre megjelent az ajtóban. Gondterheltnek tűnt. Az arcodra nyomott egy gyors puszit, majd rögtön közölte, hogy nincs sok ideje. – Tudod, a költözés – hebegte, és kicsit arrébb húzódott.
– És holnap ráérsz? Vagy holnapután? Mert aztán elkezdődik a szünet, és elutazom a szüleimmel másfél hétre.
– Holnap és holnapután is sok munkám lesz – válaszolta a pultnak támaszkodva.
– Ha esetleg nem akarsz már velem találkozni, mondd meg – remegett a hangod.
– Mennem kell – szólalt meg, és rögtön sarkon is fordult, köszönés nélkül.
Ekkor már nem tudtad visszatartani a könnyeidet. Sejtetted, hogy hiába várod egész nyáron, hogy magyarázatot adjon, hogy felhívjon, és legalább annyit mondjon: vége.

* * *

A főváros egyik parkjába beszélték meg a találkozót. A lány érkezett hamarabb. Leült egy üres padra, és figyelni kezdte a gyepen heverésző egyetemistákat és szerelmespárokat. Aztán a távolban megpillantotta azt, akire várt. Azzal indult el a találkára, hogy ma megmondja neki. Eddig még nem adta ki senkinek az útját, mindig őt hagyták ott. Most rájött, az ellenkezője se olyan egyszerű.
– Próbáljuk meg még egyszer – hallotta már negyedszer.
– Sajnálom, nem megy. Én tényleg nem akarok veled együtt lenni, úgy érzem, már semmi nem köt össze bennünket – felelte a lány, most már kerülve a másik könnyes tekintetét. – Szia! – tette még hozzá, és gyors léptekkel elindult az ösvényen.

* * *

– Későn jövök, tudod, ma van Karcsi bulija – kiált még vissza az ajtóból a párom, aztán elviharzik. Ahogy kilépek az előszobába, pillantásom az asztalkára téved. Itthon hagyta a mobilját! Most már nem érem utol, morfondírozom magamban. Majd húsz perc múlva felhívom az irodában, és megmondom neki, hogy beadom a telefonját, ha megyek az orvoshoz. A készülék vibrálni kezd. „Mégis jó lesz a szerda. Várlak a szokott időben a piros fűzőmben :) puszika”, jelenik meg a kijelzőn.

Micsoda? Ki ez?! Talán nem is az én szerelmemnek szánták... Megnézem a számot, amelyről az esemes érkezett. Kornél, áll a telefonkönyvben. Nehezen tudok elképzelni egy férfit, amint fűzőben várja a pasimat. Talán Kornélia...

A mobilomról felhívom a számot. – Kata? – kérdezem. – Rossz számot hívtál, én Nelli vagyok – mondja egy álmos hang, majd kinyomja a telefont.

Szerdánként munka után rendszeresen összeülök két-három barátnővel csevegni egy kávézóban, néha együtt is vacsorázunk. Kedvesem ilyenkor sörözik a haverjaival, esetleg itthon nézi a tévét. Legalábbis ezt mondta, és én soha nem kételkedtem a szavában. Mióta járhat ehhez a nőhöz?! Idegesen nyomkodom a mobilt, bizonyítékok után kutatva. Ahogy látom a kimenő hívások között, „Kornéllal” a múlt héten és az azelőttin is csevegett negyed órát, kedden, abban az időben, amikor épp hazafelé tartott. Üzeneteket is találok, de csak jelentékteleneket – egy férfitól is származhatnának. Előkeresem a régi telefonját a fiókjából. Benne van a szám. Ezek szerint már akkor is ismerte, amikor összeköltöztünk. Vagy még korábbról...

Négy hónapja együtt élek egy emberrel, aki végig az orromnál fogva vezet! Ha felelősségre vonom, vajon mit fog mondani?! Félreértés az egész? Igaz, van ez a másik, de nem komoly, én vagyok az Igazi, hisz velem cuccolt össze?! És ma este vajon mit művel? Tényleg születésnapot ünnepel a haverokkal, vagy ez egy újabb álprogram?! Meg tudnám fojtani!

Hogy én mekkora hülye vagyok! Így még nem vert át senki. – Nyár van, a nagy szerelmek időszaka – harsogja a műsorvezető. Gyorsan lekapcsolom a rádiót, nem akarom hallani a szerelmes dalokat. Megigazítom az elkenődött sminkemet, aztán összeszedem a holmimat, a táskámba dobom élettársam mobilját is. Majd útközben gondolkodom rajta, egyáltalán meg akarom-e hallgatni a magyarázatát, vagy egyszerűen összecsomagolok délután, és faképnél hagyom.