Szerelem örökké

Anyalai Réka 2011.7.4. 4:22

Ez az, amiben a „felnőttek” nem hisznek.

Mindenki azt mondja, a szerelem pár évig tart, aztán átalakul szeretetté és barátsággá. Ezt mi, fiatalok, nem akarjuk elhinni, nem akarjuk, hogy így legyen. Az idősebbek már tapasztaltak: valaki elvált, valaki rossz házasságban él, de mi akkor is be akarjuk bizonyítani, hogy lehet olyan szerelem is, ami örökké tart. Persze a filmekben egyszerűnek tűnik, de lehetünk a saját filmünk szerelmes főhősnői/főhősei is.

Nagyon sok kapcsolaton, kalandon, flörtökön esünk át, mire oda jutunk, hogy azt gondoljuk: Ő az igazi! Most jutottam el erre a pontra én is. Az interneten ismertem meg a barátomat. Kicsit vicces, de így van. Először, mint ahogy a mai fiatalok szokták, „a neten jártunk”. Nem igazán hittem neki, mert hát ki hinne bárkinek is a neten keresztül? Mindig megígérte, hogy eljön, találkozunk stb. De nem lett belőle semmi, mert mindig talált kifogást. Egy idő után se ő nem jelentkezett, sem én. A telefonszámunkat ugyan elcseréltük, bízva abban, hátha egyszer...

Egy idő múlva abba a városba kerültem iskolába, ahol ő is lakik. Egyik nap épp suliba mentem, mikor megcsörrent a telefonom. Felvettem.
– Szia! Tuti, hogy már nem is emlékszel rám. Peti vagyok, az internetről... tudod...
– Szia – mondtam én is, közben értetlenkedtem: úristen ki lehet ez?!)! – Hát, ami azt illeti, nem emlékszem rád!

Elmagyarázta ki ő, és nagyon meglepődtem, hogy felhívott! Még aznap estére megbeszéltünk egy randit. Ő jön a barátaival, én pedig a barátnőimmel. Gondoltam bebiztosítom magam, hátha nem tetszik, vagy valami baj történne. Elmentünk a szokásos helyünkre. Azt mondta, ők is odajönnek. Vártunk, vártunk. Már eltelt fél óra, de ők még sehol! Gondoltam, még tíz percet várunk, és elmegyünk. Egyszer csak megjelent négy srác az ajtóban. Ijedten a barátnőimre néztem: Mit csináljak? Menjek oda hozzá??? A barátnőim vihorászva mondták, hogy ne féljek, hisz itt vannak mögöttem. Amikor megláttam, már akkor megtetszett.

Nem volt túl sok bátorságom, de aztán kipirult arccal odamentem hozzájuk. Ő is elpirult – ez megnyugtatott. Bemutatkoztunk, mintha nem ismernénk egymást. Aztán leültünk egy asztalhoz, odahívtam a barátnőimet és beszélgettünk. Ő egy kicsit csendes volt. De ezzel együtt tetszett. Nyolc órakor vissza kellett mennünk a kollégiumba. Mi ketten egy picit lemaradtunk. Végre beszélgethettünk egy kicsit kettesben is. Én eljátszottam, hogy nagyon fázom, persze csak azért, hogy átkaroljon. Odaértünk a kollégiumhoz, elköszöntünk egymástól, de mondtam a fiúknak, hogy maradjanak kicsit, az ablakunk pont az utcára néz. Bementünk a szobánkba, aztán kihajoltam az ablakon, még egy kicsit beszélgettünk, de már menniük kellett. Peti felmászott az ablakba, s adott még egy puszit. Ez nagyon tetszett nekem.

Mi lányok a szobán vihorászva kipletykáltuk őket, mikor egyszer csak csörgött a telefonom. Peti hívott és megbeszéltünk, hogy másnap is találkozunk, mert nagyon jól éreztük magunkat egymással.

Alig vártam, hogy másnap legyen! Reggel széles mosollyal ébredtem, a többiek mind nevettek, hogy milyen boldog vagyok. Az egész napom vidám volt: minden sikerült, mindennek örültem. Eljött a délutáni készülődés. Mit vegyek fel? Jó a hajam? Illik a ruhámhoz a cipőm? Jól nézek ki? És a szokásos kérdések... Nagy izgalommal indultunk ismét a törzshelyünk felé, ahol a fiúk már vártak minket. Most külön ültünk le ketten Petivel. Sokat beszélgettünk, s egyszer csak azt mondta nekem, hogy menjünk ki egy picit a levegőre. Kimentünk. Felállt a lépcsőre, én pedig egy lépcsőfokkal lejjebb maradtam, hogy nagyobb legyen nálam. Persze tudtam, mi fog következni. A szívem úgy dobogott, mint még soha, a gyomromban pillangók röpdöstek, annyira izgultam. Csak néztünk egymás szemébe, aztán megcsókolt. Azt az érzést soha nem felejtem el!

Azóta is együtt vagyunk. Szeretjük egymást, és abban reménykedünk, hogy a miénk örökké tartó szerelem. Bár mindenkitől azt halljuk: Ne álmodozzatok! Túl fiatalok vagytok, ez majd elmúlik! De mi mégis be akarjuk bizonyítani mindenkinek: igenis van olyan, hogy „Szerelem örökké!”