Töltsük a nyarat a szabadban! (2)


Kulcsár Tímea Ágnes  2015.7.9. 0:13

Mit vigyünk a piknikre? Pár ötlet, ami gyorsan elkészül, és mindenki imádni fogja.

Könnyen elkészíthető nyári finomságok piknikezéshez

A leveles tészta híve vagyok. Könnyen kezelhető, sokféleképpen felhasználható és nagyon finom. Az évek során egyre több olyan süteményt készítettem el, amihez kevés idő és kevés alapanyag kellett. Eddig mindig pozitív visszajelzéseket kaptam ezekre a sós vagy édes finomságokra, így megosztom a három leginkább kelendő leveles tésztával elkészített finomságomat!


1. Sörcsúszda

Idehaza a legjobban a sós, sajtos sütemények fogynak. Alig kerül ki a sütőből, már le is csapunk rá, de baráti összejövetelekkor is ez fogy el elsőként. A leveles tésztát ki kell nyújtani a kívánt vastagságra. Ha vastagabb tésztát szeretnénk, nyugodtan hagyjuk nagyobbra, de ha több süteményre lesz szükség, akkor érdemesebb vékonyabbra nyújtani a tésztát. Persze, ha már előre nyújtott tésztát vásárol az ember, akkor nincs más dolga, mint felvágni azt. Először egyforma négyzeteket kell vágni, majd ezeket félbe, háromszögformára. A hosszabbik felére félbe vágott virslit vagy vékony kolbászt tegyünk, majd szórjunk némi sajtot is tölteléknek. Ezután hajtsuk be a virsli két végén lévő széleket, és tekerjük fel a hosszabbik oldaltól kezdve a tésztát. A háromszög csúcsát nyomjuk rá a tekercsre, hogy ne nyíljon szét sütés közben. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe a süteményeket, kenjük le tojással, sózzuk, majd szórjunk rá még egy kevés sajtot. Süssük úgy fél óráig, hogy a teteje aranybarna legyen.

Croissant formát is kaphatunk, ha a háromszög hosszabb felénél egy csíkot vágunk a forma közepe felé, majd ezt kicsit széthúzzuk, és úgy tekerjük fel az egészet.

2. Joghurtos sós finomság

Párnácskának is hívom, mivel a forma végül egy jól megtömött párna alakját fogja ölteni. A mennyiség mindig attól függ, hogy pontosan hány darab süteményt szeretnénk csinálni, illetve hogy azok a sütemények mekkorák.


8 nagyobb darab sütihez elég egy púpozott evőkanál joghurt (vagy tejföl, ki melyiket szereti jobban), fél konzerv csemegekukorica és 2-3 szál virsli. A virslit karikázzuk, majd aprítsuk kisebb darabokra. Szórjuk bele a joghurtba a kukoricával együtt, majd ételízesítővel ízesítsük. Vigyázzunk, ne rakjunk bele túl sokat, mert akkor nagyon sós lesz a süti. 2-3 csapott kávéskanállal elég is lesz! A leveles tésztát vágjuk egyforma négyzetekre, majd tegyünk a közepére egy-egy evőkanállal az elkészült töltelékből. Fogjuk meg két szemben lévő sarkot, majd hajtsuk őket középre. Kicsit nyomkodjuk meg, hogy a tészta összetapadjon. Ugyanezt csináljuk a másik két véggel is, így az eredmény egy kis párnácska lesz. Ahol rést látunk, ott nyomkodjuk össze a tésztát, hogy ne jöjjön ki a töltelék, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. Tojás, só, sajt, ahogy az előző receptben is, majd mehet a sütőbe, míg aranybarna nem lesz!

Természetesen a töltelék variálható. Kihagyható a virsli, vagy éppen a kukorica, de egyéb zöldséget is tehetünk bele, ha inkább annak vagyunk a hívei.

3. Nutellás csoda

Végtelenül egyszerű édességet készíthetünk nutella és leveles tészta segítségével. Nyújtsuk ki a tésztát, ha szükséges, majd vágjuk nagyobb négyzetekre. Tegyünk a közepére egy-egy evőkanál nutellát, majd hajtsuk össze a tésztát, hogy háromszöget kapjunk. Egy villával nyomkodjuk össze a széleket, ezzel lezárjuk a tésztát és aranyos kis mintát is adhatunk a sütinek. Kenjük meg tojással a tetejét, majd mehet a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Aranybarnára sütjük, majd porcukorral meghintjük a tetejét.


Bár még nem próbáltam, de az igazi édességkedvelők próbálkozhatnak gyümölcs hozzáadásával. Banán, eper, málna: amit csak el tudunk képzelni.

Ezekkel a süteményekkel biztos sikert aratunk a családi vagy baráti piknikeken, hiszen nemcsak finomak, de könnyedén, akár hidegen is fogyaszthatóak, csak fel kell kapni őket a tányérról. A sósak akár alkohol mellé is fogyaszthatók, hiszen segíthetik annak felszívódását, az édes pedig a gyerekek kedvence lesz.

Sorozatunk következő részében azt mutatom meg, hogyan tudjuk feldíszíteni a kertet, hogyan varázsolhatunk igazi partihangulatot. Szülinapok, összejövetelek, vagy csak csendes délutáni pihenő? Biztosan szép környezetben fogjuk tölteni az időt, ha kipróbáljuk az általunk ajánlott Csináld magad projekteket!

Töltsük a nyarat a szabadban, hiszen végre itt a nyár!

Fotók:
1-3. internet
2. a szerző



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A napozás tökéletes kellékei

Kozma Eszter

Remek receptek alapján akár magunk is készíthetünk nagyszerű házi naptejet.

2022.6.28.    11


A kánikula aranyszabályai

Timár Tímea

Kánikulának nevezzük azt az időszakot, amikor az átlaghőmérséklet több napon át eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.

2017.8.1.    4


Nyár van, nyár!

Oriskó Renáta

Hogy mivel tesszük idei nyarunkat emlékezetessé, csak rajtunk múlik.

2015.8.4.    6


Töltsük a nyarat a szabadban! (3)

Kulcsár Tímea Ágnes

Nincs is hívogatóbb, mint egy szépen dekorált kert!

2015.7.27.    1


Nyár Angliában

Kabók Zita

A britek az időjárás megszállottai. Bármikor képesek az időjárás kérdéseit megvitatni.

2015.7.15.   


Töltsük a nyarat a szabadban! (1)

Kulcsár Tímea Ágnes

Végre itt a nyár és a jó idő: irány a természet! De előbb még készítsünk piknikkosarat!

2015.7.3.   

A rovat további cikkei

Utazunk

Póda Erzsébet

Ha legalább egy órán át utazunk, buszon vagy vonaton, akkor biztosan szem- és fültanúi lehetünk néha egy-egy érdekes történetnek.

2015.6.11.