Olyan szép az élet!

Huszár Ágnes 2010.7.30. 5:59

Tündérien kedves kislányok, szélvihar gyorsaságú fiúk vettek részt a nyári mesés táborban, amelynek egyik szervezője voltam idén.

Hosszú hullámos hajú, szeplős kislányokkal, szőke, fényesalma-mosolyú fiúkkal, aprócska dundi és törékenyen vékony lánykákkal töltöttünk el egy hetet. Ezer apró rácsodálkozást éltem meg a gyerekek körében, olyan dolgok tűntek fel, amelyeket a „felnőttségem” már elfeledtetett velem. Örömöt okozott, hogy jól érzik magukat, egy pillanat alatt összebarátkoztak, és figyeltek egymásra a játék, a bábozás és a kézműves foglalkozás alatt is.

Gyakran egyszerűen csak jót nevettem a táborban előadódó helyzeteken, és egyáltalán nem mérgelődtem, hisz nyár volt, táboroztunk, és a tábor végén szívesen húztam volna az időt, hogy még élvezzem az őszinte, vidám gyerektársaságot.

A táborban gyakran elhangzanak a gyerekek szájából őszinte felsóhajtások, nagy igazságok és kedvesen vicces elszólások. Visszagondolva a két évvel ezelőtti nyári napközis táborra, eszembe jut a szőke, akkor még csak négy éves Sára. Ez egyik táboroztató társam mesélte, hogy ebédelés közben Sára a legnagyobb megelégedettség közepette, ellágyuló mosollyal az arcán felsóhajtott: „Olyan szép az élet!” Ez a sóhaj aztán szállóigévé vált köztem és a többi szervező között. Idén Sára összebarátkozott Antóniával, de nem akarta megmutatni neki a titkát. Azt, hogy a nyakában lógó, szétnyitható szívben kinek a fényképét őrzi. Nekem megmutatta, pedig nem is kértem. Odahajoltam, belekukkantottam a szívbe, megnéztem a fényképeket, és Sára rögtön bizalmasan súgta, hogy: „De a Petúniának ne mondd el!”

Mondanom sem kell, majdnem hangosan felnevettem. Ugyanígy jókedvet okozott Rebeka. Reggel megérkezett az apukájával, és hozott egy zacskó kagylót, csigaházat, ami az övé volt. Bólogatva többször kijelentette, hogy ez az övé és nagyon kell vigyázni rá. Mi pedig ismerve azt, hogy a gyerekeknek a kagylóhéjak mekkora kincset jelentenek, mondtuk, hogy igen, tudjuk, hogy a tiéd és vigyázni fogunk rá. Rebeka ekkor elfojtott hangon odasúgta az apukájának, hogy: „Tudják, hogy az enyém!” Ekkor sem maradt el a kuncogás.

A kislányok és kisfiúk a tábor végére tündérek és lovagok lettek. Készítettek tündérkoszorút, varázspálcát, kardot, sisakot, pajzsot és varázsüvegbe varázsport. Megélték a meséket, amelyek részesei voltak a bábozás és a beavatós színház közben. Magyar népi dallamokra táncoltak és bohóckodtak is egy kicsit. Remélem, hogy lelki egészségükre vált a sok nyári élmény és néhányan életre szóló barátságot kötöttek a tündér és lovag társaikkal!