A csúcs meghódítása


  2016.9.6. 23:26

Kétszeres tüdőtranszplantáció után Magyarország tetején! A 24 éves Lendvai Anna mindent legyőzve meghódította a 8848 méter magas Kékestetőt!

Van, akinek a Balaton a Riviéra, és van, akinek a Kékes a Himalája. Egy 24 éves, fiatal győri lány elhatározta, hogy nekivág a lehetetlennek. Amikor Lendvai Anna úgy döntött, hogy megmássza a Kékestetőt, és a vállalásával elindul az UNIQA Biztosító „Higgy abban, hogy bármibe belevághatsz!” elnevezésű versenyén, addigra már egy tüdőtranszplantáción túlesett és a másodikra várt, veleszületett cisztás fibrózis nevű, igen veszélyes betegsége miatt. Szeptember 3-án családja és 300 betegtárs, barát és blogkövető kíséretében meghódította a Kékestetőt.


Annánál kéthónapos korában diagnosztizálták az örökletes betegséget, és ettől kezdve állandó felügyelet mellett zajlott az élete. A cisztás fibrózissal nap, mint nap küzdött, azonban 15 éves korában szervezetét a tuberkulózis is legyengítette, így Anna sem kerülhette el a tüdőátültetést. Oxigénpalack nélkül egy lépést sem tudott tenni, csontsoványra fogyott és napi félszáz gyógyszert kellett szednie.

Félelmetes kitartással és élni akarással 21 évesen eljutott Bécsbe a kétoldali tüdőtranszplantációra, melynek során új tüdőt kapott. A műtét sikeres volt, az öröm azonban nem tartott sokáig, mert Annának több fontos szerve is leállt és fél évvel később elhalt az új tüdeje. Egy évvel később újabb tüdőátültetésre készült, és elhatározta, hogy csakazértis is teljes életet fog élni. Családja és vőlegénye, akivel a kórházi kezelések alatt szerettek egymásba, mellette álltak akkor is, amikor bejelentette: Magyarország legmagasabb csúcsának meghódítására készül.


“Tavaly már olyan rossz állapotban voltam, hogy 10 hónapot kórházban kellett töltenem. Állandóan oxigénen voltam, nem tudtam elhagyni a szobámat sem, nem tudtam aludni, gondolkodni” - mesélt az életéről Anna, aki egy percre sem volt hajlandó feladni a küzdelmet. “Most már tudok szaladni, beszélni, nevetni, mint egy normális ember. Szerencsére ma már túl lehet élni ezt a betegséget. Mindig pozitívan kell hozzáállni!”

A cisztás fibrózis egy olyan öröklődő genetikai betegség, melynek szenvedői rendkívül változatos klinikai tüneteket mutatnak, és betegségük súlyossága is tág határok között mozog. A kór sok szervben okoz eltérést, de a legtöbb problémát a tüdőben, a bélcsatornában, a májban és a hasnyálmirigyben okozza. Sok betegnél a tüdő által termelt sűrű váladék rátapad a tüdő belső felszínére, amivel elzárja a levegő útját a tüdőhólyagocskákban. Magyarországon minden négyezredik gyermek ezzel az elváltozással születik. A cisztás fibrózis ma még nem gyógyítható, a beteg élete transzplantációval hosszabbítható meg.


Higgy abban, hogy bármibe belevághatsz!

Az UNIQA Biztosító 1 millió forintot ajánlott fel a higgymagadban.uniqa.hu oldalon álmai megvalósítására annak, aki személyes történetével meggyőzi a zsűrit és közösségi oldalainak szavazóit. Lendvai Anna „Csak levegőt!” címmel írta meg történetét (ugyanezen a címen egy éve népszerű blogot is vezet), melyben álmát, hogy saját erőből megmászhassa a Kékestetőt, 265 történet közül választották ki.

Anna szeptember 3-án családja, betegtársai és barátai körében váltotta valóra álmát, egy közel 300 fős túra keretében nekivágott és meghódította a csúcsot. Gyógyulása, akaratereje nem csupán a cisztás fibrózisban szenvedőknek lehet példaértékű, de mindenkinek, akinek az életben kétszer annyit kell teljesítenie, hogy elérje azt, amit a többiek.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nők és romantika

Vajon miért kedvelik a nők a romantikus könyveket?

2017.8.18.    2


Hat dolog, amit soha

Oriskó Renáta

...de soha ne tegyél meg egy férfiért! Igaz, minden nő boldog párkapcsolatban szeretne élni. Mégsem mindegy, mit teszünk meg ennek érdekében.

2017.6.7.    3


Modern társkeresés

Tompa Orsolya

Mára jelentősen megváltoztak a társkeresési szokások. A személyes kapcsolatépítés, ismerkedés helyét sok esetben felváltja az online forma.

2017.4.5.  1    4


Társkeresés applikációval

Tompa Orsolya

Kis házi felmérésünk a különböző társkereső applikációk világáról, eredményeiről. Sok adat, sok érdekesség!

2017.1.27.    5


Csajos fotózás

Szalay Mona

Sokszor olvasom, vagy hallom a fotózások előtt a következő mondatot: "Pár szép fotót szeretnék magamról, de egyáltalán nem vagyok fotogén."

2017.1.10.    1


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2016.12.14.    14


Karácsony és szilveszter ünneplőben

Az év legsötétebb napjait mindig is összejövetelekkel, egymás közt, fények gyújtásával élték át az emberek.

2016.11.30.    1


Elképzelni a lehetetlent (7)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hetedik részben a tizenkét éves Bőr Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.11.29.    27


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2016.10.27.    10


A maratoni futás hősnője

Póda Erzsébet

Sok mindent tanulhatunk az egykori, 86 évesen is maratont futó, Joy Johnson történetéből. Elsősorban azt, hogy mindenre képesek vagyunk, ha akarjuk.

2016.10.19.    39


Elképzelni a lehetetlent (6)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hatodik részben a Szőcs Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.10.16.    5


Elképzelni a lehetetlent (5)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az ötödik részben a tizenöt éves Aranyos Dáviddal ismerkedhetünk meg.

2016.9.26.    484