A harmadik nap: ismét csoda


Angyal Sándor  2012.6.7. 18:40

A Duna Menti Tavasz versenyműsorainak vége, a csapatok várják a holnapi díjkiosztást.

Elérkezett a harmadik, egyben a versenyműsorok zárónapja is. Reggel kilenc előtt pár perccel a dunaszerdahelyi kultúrház felé igyekezve gyerekek hada közeledett. Megszámolhatatlan tömegben rohamozták meg a „dunamenti” színhelyét és várták az előadásokat. Elsőként a párkányiak Csángálók Színjátszó Csoportja lépett fel, akik a Palacsintás király című zenés mesejátékot adták elő. A klasszikus „kit vegyen el a királyfi” vonalon mozgó előadást hatalmas taps zárta, hiszen mindenki élvezte a fordulatos játékot.
Másodikként a tornaljaiak Kincskeresői léptek színre. Ők a klasszikus Grimm-mese alapján a Rigócsőr király című mesejátékot vitték színpadra, amiben hűen ábrázolták a történetet. Majd a Fudbalcipőbe’ cicafoci nevet viselő szerkesztett népi játék következett, amit az Ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola Csillag-Szóró Színjátszó Csoportja adott elő. A Szövegelés lányokról, fiúkról alcímet viselő produkciót hatalmas kacajok és végül vastaps kísérte. A délelőtti versenyműsorok első blokkját a Kassai KAFI polgári társulás Bóbita Színjátszó Csoportja zárta, akik az Itt az idő című műsorral rukkoltak elő. A kamaszkorról és a felnőtté válásról szóló előadás mindenki számára tanulságos lehet, s nem csak a gyerekek, de a felnőttek szemét is felnyithatja.

A második blokkban a tornai Bódva Színjátszó Csoport kezdett a TeleFONton dolgaink című produkcióval, majd őket a Bélyi Alapiskola Csicsergő Színjátszó Csoportja követte az Ábelesz, kóbelesz címet viselő előadással. A népmese feldolgozást szintén tapsvihar fogadta. Harmadikként az őrsiek Karcsa Kisszínpada következett, akik A bugyuta ember című népmesét dolgozták fel és vitték színre, majd a hetényi Gólyaláb Színjátszó Csoport előadásában láthattuk A vitéz szabólegény című produkciót. A „Hetet egy csapásra” elhíresült mondás ismét megelevenedett a színpadon és eszméletlen ováció fogadta.

Akik még bírták és délután is maradtak, azok láthatták a dunaszerdahelyi Fókusz Gyerekszínpad előadásában a Toldit, melyet Arany János műve ihletett. A versenyműsorokat a nyárasdi Tekergők műsora zárta, mely az Ember vagy farkas címet kapta.

Délután a Mesevárosban a csenkei alapiskola gyermek néptánccsoportja lépett fel, majd modern táncok mutatkoztak be a szabadtéri színpadon. Őket bűvészműsor követte, majd A bajusz címmel az őrsújfalusi ÉS színház adta elő produkcióját. Később tekerőlant-koncertet hallgathattak az érdeklődők, majd a délelőtti versenyműsorokat tekinthették meg azok, akik lemaradtak róluk a MaNDA moziban.

Ezzel a verseny lezárult, most pedig mindenki arra vár, hogy dönt a zsűri és körömrágva készülnek a holnapi díjkiosztóra.


A szerző felvételei



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Vége a csodának – de nem örökre!

Angyal Sándor

Véget ért hát a Duna Menti Tavasz, kiosztották a díjakat.

2012.6.8.   


És a csoda folytatódik

Angyal Sándor

Beszámoló a Duna Menti Tavasz második napjáról

2012.6.6.   


Ismét elkezdődött a csoda

Angyal Sándor

A gyerekek idén már harminchetedszer vették be Dunaszerdahely városát...

2012.6.5.   

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1