A nő: energiaforrás 1.

Póda Erzsébet  2007.2.6. 18:08

Köztudott dolog, rólunk, nőkről, hogy a Földön egyedülállóan csak mi tudunk egyszerre több dologra figyelni, éspedig mindegyikre egyforma intenzitással.

Még a számítógépek sem képesek erre. Mert bár igaz, hogy több bonyolult matematikai műveletet is megoldanak egyszerre, mégsem tudnak: gyereket nevelni, leckét ellenőrizni, az élet nehéz kérdéseire válaszolni, főzni, mosogatni, törölgetni, porszívózni, férjet kiszolgálni, körmöt festeni, és a másnapi családi programot megszervezni egy időpontban. És ezzel még csak egy szeletkéjét mutattuk be mindannak, amire egy nő képes – egyszerre!

És hogy tovább fokozzuk, a nők mindezeket színvonalasan elvégzik. A férfiak csak egy dologra képesek összpontosítani, ám ez is annyira kimeríti őket, hogy utána pihenésre van szükségük. De nézzük csak, hogy fest a valóság! Mi, nők: a gyerekek esti ágyba bújtatása után filmet nézünk férjünkkel. Közben lányunk fodros blúzát vasaljuk, rövid összegzést végzünk a család havi költségeiről és ügyelünk arra, hogy kedvesünknek a megfelelő hőfokon szolgáljuk fel a mindennapi folyékony kenyerét. Ők, férfiak: férjünk minket nem, annál inkább a film cselekményét figyeli, de elveszti a fonalat, amint húz egyet a söréből. Mi nők, persze segítőkészen megmagyarázzuk, mi történt a sör lenyelésének és íze élvezetének ideje alatt, miközben -- lásd a fenti felsorolást!

Épp az idézett adottságaink miatt hiszi rólunk mindenki, hogy mindent meg tudunk csinálni. Nekünk soha nincs szükségünk pihenésre (neadjisten kikapcsolódásra!), hiszen éjszakába nyúlóan vasalunk, terveket rajzolunk, nyelvet tanulunk, vagy cikkeket írunk. Negyven fokos lázzal is járunk munkába, és elmegyünk bevásárolni. Influenzásan is nekiállunk a nagymosásnak, hazahozzuk a gyereket az iskolából, és leszedjük a fóliában a paprikát. A műtét után két héttel padlót fényezünk, csirkéket etetünk, és ünnepi ebédet főzünk...

Ha az energiatermelési képességünket kéne szemléltetni, az atomerőmű hatékonysága a miénkhez képest ceruzaelemnyi lenne. A környezetünk pedig jól tudja ezt, éppen ezért lóg rajtunk a gyerekünk mobilért könyörögve -- már mindenkinek van a suliban! Bújik hozzánk a férjünk „melegségre” vágyva -- benned mindig annyi az energia, édes! Panaszkodik a barátnőnk és a szomszédasszonyunk – ezt el kell mondanom neked, megcsalt a férjem, becsapott az üzletes, te mit tennél az én helyemben?! És igyekszik lelkiismeret furdalást kelteni bennünk az anyósunk vagy az anyánk – szanaszét vannak a ruhák a lakásban, mosatlan edénnyel teli a mosdó, milyen sovány ez a gyerek, megint nem gőzölög az asztalon meleg vacsora…

Mi pedig szívesen „adunk magunkból”, hiszen szeretjük őket, és örülünk, ha segíthetünk. De mivel a szimultán teendőink mellett mindegyikük egyszerre követeli tőlünk a figyelmünket, elérkezik a pillanat, amikor nem bírjuk tovább! Ha lenne egy kis időnk, vagy legalább néhány magányos másodpercünk feltöltődni, bizonyára nem merülnénk le hirtelen. Mert ugyan két lábon járó energiabombák vagyunk, a mi erőtartalékunk is véges -- időnként tehát kipurcanunk.

Akkor aztán kiborulunk, felsikítunk, ellenszegülünk! Ilyenkor persze hozzátartozóink mélységesen megdöbbennek: a férjünk morog, hogy nekünk semmi nem elég, anyánk megsértődik, gyermekünk szemébe könnyek szöknek -- mi pedig szenvedni kezdünk a lelkiismeret furdalástól.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés