Drága nagymamák!

Póda Erzsébet  2021.6.1. 17:58

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

A nagymamákat valahogy ösztönösen szeretik a babák az első perctől fogva. Minden bizonnyal megérzik bennük a közeli rokont, az anyához, apához való lelki és testi hasonlóságot, illetve azt, hogy a nagymama majdnem olyan érzéseket közvetít feléjük, mint maga az anya.


A kisgyerekes szülők számára a legnagyobb segítség, ha közelben lakik valamelyik nagymama. Mert lehet ugyan bébiszitterre, barátnőre, szomszédasszonyra, ismerősre bízni a picit, de egy nagyi, az egész más!!!

Talán nem veszi rossz néven az olvasó, ha egy kicsit felidézem az én nagymamámat. Szinte az összes gyerekkori emlékem hozzá kötődik: ő volt a védelmezőm, a jóakaróm, a játszótársam, a tanítóm, a mesterem, a legszilárdabb pont az életemben. Hozzá menekültem, amikor anyukám főzőkanállal fenyegetőzött. A kötényébe bújva panaszkodtam el neki minden bánatomat, és az ő sóskafőzelékénél meg szilvás gombócánál finomabb ételt soha életemben nem ettem. Tizennégy éves voltam, amikor meghalt. Úgy éreztem számomra is véget ért a világ. Az életem két részre szakadt: a nagymamám halála előttire és utánira. Amióta elköltözött oda, ahol minden szebb, jobb és békésebb, mint itt, valahogy árvább lettem, szegényebb és felnőttebb. Ha rossz napjaim vannak, most is azzal vigasztalódom, hogy felidézem magamban gyerekkori emlékeimet. Nagymamával ülünk a vigyorgó fakutyák lakta diófa alatt, én az ölében kucorgok, ő meg valami régi történetet mesél. Körülöttünk tyúkok kárálnak, az öreg Szuszkó kutya, rózsaszín nyelvét kidugva, lihegve hever a mamika lábánál. Idilli kép, amely soha többé nem ismétlődik már meg, pedig annyira szeretném!

Régebben több generáció nőtt fel egy-egy házban -- a nagymama mindig „kéznél” volt, mindig rá lehetett bízni az unokákat. Kiskoruk óta vele jártak az istállóba tehenet fejni, együtt tépték a gyomot a kertben, együtt etették a kacsákat, közösen tépték a kukoricát, vagy fejtették az öregbabot. És vele mentek vasárnaponként a szentmisére. A nagymamák felbecsülhetetlen értékű kincset hagytak unokáikra: azt, amit önmagukból adtak. Olyan kincs ez, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagyi. Tapasztalatok, mesék, hangulatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

Manapság az iskola után nem a nagymama főztje várja a gyereket. A kisdiák a napköziben marad, esetleg üres lakásba megy haza. Igen szerencsésnek mondhatja magát az a gyerek, akit hetente egyszer-kétszer a nagyi kísér el az óvodába vagy az iskolába, vagy aki a hosszú nyári szünetet, esetleg az összes szabadidejét a nagyszüleinél töltheti. A nagymamák ugyanis dolgoznak, vagy messze laknak.

Pedig a nagyinál minden olyan más! Nála nem kell betartani a szülők követeléseit, és sokkal szabadabb az élet. Lehet ebéd előtt-közben-után csokit enni, nem baj, ha sáros csizmával megy végig az unoka a konyhán, lehet ugrabugrálni, rosszalkodni, nála este is lehet tévét nézni, és nem kell korán lefeküdni, és persze mindig az unokák kedvenc ételét főzi. Nem kiabál, nem fenyít és sohasem haragszik.

Arról nem is beszélve, hogy egy csomó dologra megtanítja unokáit. Más dolgokra, mint a szülők, hiszen ő már másként, bölcsebben, érettebben látja a világot, az életet. Ő már tudja, milyen hibákat követett el a saját gyerekeinél, és mindezt az unokák nevelésében próbálja – ha nem is tudatosan, inkább ösztönösen – bepótolni, jóvátenni. Nála a gyerek feltöltődhet új élményekkel, új események tanúja, más élethelyzetek részese lehet, megismerkedhet más emberekkel, és a nagyinál mindig más, sokkal szabadelvűbb szabályok uralkodnak, mint otthon. Mert bízhatjuk a picit bébiszitterre, barátnőre, szomszédasszonyra, de a nagyi, az egészen más! Nála mindig biztonságban van az unoka.

Időnként problémát jelenthet, hogy a gyerekeknek a nagyinál mindent szabad. A nagyszülő ugyanis természetszerűleg sokkal lazábban fogja fel a gyereknevelést, mint a szülő. És az unoka is más, mint a saját gyerek. A nagymama könnyebben enged a gyerek kérésének, szívesen megtesz neki mindent, amire csak megkéri. Amikor ráhagyjuk az unokát, hiába írjuk fel egy cetlire a tiloslistát – a nagyi garantáltan megszegi az összes tilalmat. Ez aztán súrlódásokhoz vezethet. Teljesen feleslegesen!

Inkább beszéljük meg a nagymamával, melyek azok a dolgok, amikhez minden körülmények között ragaszkodunk. Például: ha hideg van, kötelező a sapka, evés előtt nincs csoki (csakis és kizárólag utána!), és este a megadott időpontban aludnia kell a gyereknek, stb. Ezeken a pontokon kívül hagyjuk a nagyit önmegvalósulni. Tökéletesen megbízhatunk benne: biztosan nem akar, és nem tesz rosszat az unokájának, hiszen mindenkinél jobban szereti.

És ne szégyelljük időnként alkalmazni az ő „nagymamás” nevelési módszereit – ami bizony észrevehetően más, mint amit egykor, gyermekkorunkban, velünk szemben alkalmazott. Sokkal nyugodtabb, lazább, felszabadultabb, liberálisabb.

Hozzászólások

@

Küldés