Egy életre szóló út (3)


Kabók Zita  2010.10.27. 16:20

Így nevezték el azt az önkéntes átnevelő programot, amelyben tavaly részt vettem.

Ez a chilei út meghatározó volt számomra. Rengeteg új élménnyel tértem haza, és sok mindent másként látok, mint ez előtt a projekt előtt. Megváltozott a véleményem bizonyos dolgokról, és azt is tudom már, hogy mindent lehet, csak akarni kell, hogy bármikor képesek vagyunk a változásra, változtatásra.
Ebben a munkában, a jótékony célra és az útra való pénzgyűjtéssel a fiatalok egy életre szóló leckét tanultak meg. Közben még jobban megismerték önmagukat, segítve ezzel személyiségük egészséges fejlődését, önmaguk és céljaik megtalálását.

Részlet a Shaunról írt beszámolómból:
Shaun motivációs és kommunikációs kézsége jelentősen javult. Ez nem csak magabiztosabbá tette, hanem az életre is más szemszögből néz. Hiszem, hogy ezeket az új tapasztalatokat a jövőben hasznosítani fogja és a saját javára fordítja majd, és hogy viselkedésével a baráti körére is pozitív hatást fog gyakorolni. Az út arra is megtanította őt, hogyan gondoskodjon a környezetéről, hogyan törődjön vele ahelyett, hogy mindig önmagára gondolna.

Shaun beszéde a záróünnepségen:
Hosszú utat tettem meg, és úgy érzem, soha nem értem még el ilyen sok mindent. Zita mindenben támogatott, mindenben segített és jó volt együtt dolgozni vele. Megmutatta nekem, hogy semmi sem lehetetlen – ha nagyon akarjuk, bármit elérhetünk. Most már másként gondolkodom az életemről, és az időmet igyekszem jobban beosztani. Több tanár is megdicsérte a viselkedésemet és hogy udvarias vagyok másokkal. Az iskolában igyekszem figyelni, összpontosítok a tanulmányaimra, hogy aztán jó szakmát tanulhassak ki. Korábban járok aludni, hogy ne késsek el az iskolából, és ne aludjak el a padban. Tisztábban látom a jövőt és azt is, hogy mit szeretnék elérni. Szeretnék jó munkát szerezni, hogy a családomat támogatni tudjam. A chilei út hihetetlen volt számomra. Nagyon messzire utaztunk és olyat éltem át, amit azelőtt még soha. A mi számunkra elképzelhetetlen, hogy az ottani emberek hogyan és mennyit dolgoznak azért, hogy mindennapi élelmüket beteremtsék. Fantasztikus érzés volt a helyieknek segíteni és beszélgetni velük. Ha lenne rá lehetőségem, újra elmennék. A legjobb dolog, ami velem történt az életben, hogy van egy mentorom. Köszönöm Zitának és mindenkinek, aki hitt bennem!

A program támogatói:
Brathay – a fiatalok fejlődését támogató szervezet.
BEST Behaviour and Education Support Team – A rendőrség által támogatott, a fiatalok nevelését és oktatását elősegítő szervezet.
G4S – az elítéltek elektronikus házi őrizetét biztosító cég (akkori munkáltatóm)



Hozzászólások

bori, 03. 03. 2012 22:52:39 jó volt ezt olvasni :)
Szia Zita! Érdekes volt ezt a cikked olvasni. Örülök, hogy ilyen élményekben volt részed. Puszi. Bori
@


Kapcsolódó cikkek

Egy életre szóló út (2)

Kabók Zita

Így nevezték el azt az önkéntes átnevelő programot, amelyben tavaly részt vettem.

2010.10.7.   


Egy életre szóló út (1)

Kabók Zita

Így nevezték el azt az önkéntes átnevelő programot, amelyben tavaly részt vettem.

2010.9.7.   

A rovat további cikkei

Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8