Hol a helyem a világban?

Kabók Zita  2004.12.7. 8:31

Manchesteri munkatársunk ezúttal egy fiatalember bőrébe bújva próbálja szemlélni a világot.

Feltámadt a szél és az eső is eleredt. A cseppek egyre csak sűrűsödtek, sálamat keringő szél cibálta, s minden léptem után felszökött a víz. Gondolataimban merengve reméltem, hogy a mindig késéssel járó buszom ma időben érkezik, s nem kell még jobban eláznom.

A busz most mintha jobban rázott volna, és több helyen állt volna meg, a szemafor is mindig pirosat mutatott. A napilapomat visszagyűrtem a táskámba. Nem érdekel a húszéves bombázó popsztár esküvője. Most nem.

Annyi más foglalkoztat mostanában. Életem izgalmas útra repített, ahonnan nem tudom, milyen irányban lépjek tovább. Új munka, házasság az alig megismert barátnőmmel -- vagy hagyjak itt mindent és keressem a helyem a világban? Szívem legjobban már igazi otthonra vágyik, ahol az esti vacsoráknál gyertya ég és halk zene szól, ahol reggelente gyerekzsivaj töri meg a madárcsicsergést… Egy olyan otthonra, amelybe hazatévedhetek, ha a munkahelyemen nem találom a helyem, ahol tudom, hogy szunnyadó nyugalomban száműzhetem a problémáimat, letisztulhatnak gondolataim. Ahol szeretet, melegség és napfény lakik.

Pénztárcám azonban komor arccal mered rám. Egy egyszobás albérletbe nemigen lehet családot elképzelni, le- és fel futkározó gyerekekről álmodni… S munkahelyem sem szikrázó napsütés. Szellemileg minden nap tökéletesen felkészültnek kell lennem, nem hibázhatok. Néha olyan jó lenne csak úgy elszökni, kilépni a mindennapi sablonból, sztár lenni, gazdag vagy szegény, angyal vagy ördög, anya vagy ártatlan gyermek. Belebújni mások bőrébe, hogy többet tudjunk meg a világról, az érzésekről, arról, hogy mit is szeretnék a világban, a világtól. Hol a párunk, a küldetésünk, a helyünk, miért születtünk fiúnak vagy lánynak, miért vonzódunk a zenéhez vagy a természethez? Miért vagyunk tehetségesek matematikából vagy botfülűek, ha nyelvekről van szó?

Kérdések, kérdőjelek és hozzá nem tartozó válaszok keringtek a fejemben -- akár egy diákokkal agyonzsúfolt folyosó. Milyen jó lenne egy őrzőangyal, aki finoman megérintene, mikor dönteni kell, egy belső sugallat, amely megadja a választ kételyeinkre, egy icipici kis iránytű, mely elég ahhoz, hogy apró mutatójával életünk óriási lépéséről adjon útbaigazítást! Hullámoztak a miértek egyre jobban a fejemben, akár a zivatar erősödik, hogy egyszer csak kitörjön.

Minél többet merengtem, annál mélyebbre süllyedtem a gondolataimban, végül érdemtelennek láttam ezen tovább rágódni. A napok pedig csak telnek, az évszakok is szaladnak, a születésnapi tortámon is egyre több gyertya ég.

Még mindig a régi munkahelyemen vagyok, és nem meglepően a lakásom szobáinak a száma sem emelkedett. A cégemnél az általam vezetett csoport segítségével egy nagy beruházásba kezdtünk, amely már az első év után jelentős hozamot hozott. Gondolataimat elkezdtem papírra vetni, versekbe önteni. Néhányat sikerült is publikálnom a helyi lapban. Nem lettem világhírű, de pár olvasó figyelmét megragadtam. Még nincsenek gyerekeim. Azonban sokszor elmélázok egy bababolt előtt, vagy mosolyra görbül a szám, ha egy bébit latok. Az évek teszik? Nem tudom. Szeretem a muzsikát, szeretek beülni a kedvenc kávézómba a napilapommal és élvezem a barátnőm társaságát. Hogy vannak-e céljaim? Persze. Előreengedni egy hölgyet az ajtón, teljesíteni egy üzleti tervet, meggyújtani két szál gyertyát a vacsoraasztalon.

Hogy ezek nem célok? Nem tudom, nem gondolkodom rajta. Csak boldog vagyok. Boldog. Rájöttem, hogy van helyem a világban. Az egy szobás lakásom falai között, a barátnőm karjaiban, és a munkahelyi íróasztalomnál.

Hozzászólások

@

Küldés