Kis égi segítség

Dráfi Emese  2016.7.29. 1:04

Erzsébet már harmadik éve ápolta férjét. Azt mondták, gyógyíthatatlan, és maximum két-három éve van hátra.

Amikor ezt Pali bácsi megtudta, lemondott az életről. Őbenne ezt váltotta ki a hír. Úgy döntött, nem fog ellene harcolni, ez van, el kell fogadni. Erzsike persze harcolt helyette! Orvostól orvosig ment, mindenféle gyógymódot keresett, kutakodott. Mindhiába. Pali bácsi feladta. Mintha módszeresen készült volna a halálra. Valami ritka kórban szenvedett, amit generációkon át cipelt a családja vérvonala, és lehet Pali bácsi ezelőtt a furcsa „hagyomány" előtt hajolt meg. Hónapról-hónapra lett egyre gyengébb, izmai sorban mondták fel a szolgálatot. Egyre kevesebbet mutatkozott, ment ki a lakásból, pedig volt tanya, nagy kert. Nem engedte közel magához az előző házasságából született gyerekeit, unokáit sem, mert valamin régebben megharagudott rájuk. Erzsi nénivel pedig nem születtek közös gyerekek.


Így Erzsébet magára maradva, de a végsőkig kitartott. Ha volt még erre az életre szóló karmája, ez által a szeretetteljes ápolás által szépen ledolgozta. Egy zokszó nélkül gondozta, etette-itatta, mosdatta, borotválta. Csöndben tűrte férje növekvő türelmetlenségét, amint a halált várta. Mert tudta, várta, annyi szent, csak nem beszélt róla. Mindig hárította ezt a témát.

Erzsébet akkor zokogott, amikor porszívózott, hogy senki se hallja, aztán ha végképp nem bírta, átszaladt hozzánk, a szomszédba. Kisírta magát, mi nyugtatgattuk, lelket öntöttünk bele, kicsit megnevettettük, és ment is vissza. Volt, hogy elrendezte férjét, és kimenekült egyedül a tanyára. Sokszor mardosta a lelkiismeret-furdalás, hogy otthon hagyta egyedül, de hát neki is szüksége volt egy kis feltöltődésre.

Aztán Pali bácsi befeküdt a kórházba. Mindkettőjüket megérintette a halál szele. Titokban a megváltást remélték. Nem szégyen ez! Hisz nagyon elfáradtak már. Egyikük ezért, másikuk azért.
Még aznap éjjel majdnem meghalt, de sikerült lélegeztető-gépre tenni, így haláltusája elhúzódott. Ezek persze sosem véletlenek. Azt mondják, hogy a halál előtti szenvedés által sok karmát letudhat a lélek, hogy könnyebben, tisztábban tudjon elmenni.

Negyven éve élünk együtt, mondta halkan, könnybe lábadt szemmel Erzsébet. Ismersz, nem vagyok gyáva alak, de most félek. Félek attól, ami jön. Segítenék neki, de nem tudom hogyan. Egy ideig némán ültünk egymás mellett. Aztán így szóltam: Erzsike, ha szeretnéd, hogy nyugodtan menjen „haza”, mikor bemész hozzá, köszönd meg neki az együtt töltött éveket. Ha úgy érzed, valamivel megbántottad az évek folyamán, kérj bocsánatot, és ha van valami sérelmed még vele szemben, akkor azt bocsásd meg. Ezzel segítesz neki a legtöbbet. Így Pali bácsi, amikor itt lesz az idő, nyugodtabban tud hazatérni, a lelki világba.


És ez az idő két hét múlva éjjel eljött. Azrael, a halál szelíd angyala a kórházba ment érte. De nem volt egyedül. Mert vele jött Pali bácsi rég elhunyt édesanyja, rég meghalt barátai, és a szellemi vezetője is. Ahogy az elhasználódott testből, a szétrepedt „kosztümből” kilépett, megkönnyebbülve, boldogan hagyta itt a nehéz földi világot. Igaz, előtte még egy röpke pillanatra odasurrant Erzsébethez, aki épp a telefonra várva kicsit elszunyókált. Kedvesen megsimogatta fáradt, öreg arcát, szeretetteljesen csókot lehelt rá. Köszönöm, súgta a fülébe, várlak odaát, mondta Pali bácsi lelke,és elillant az angyalokkal.

Másnap este a zuhogó esőben Erzsikével kivittem a szokásos esti sétára Bella kutyámat. Hirtelen egy kismadárra lettünk figyelmesek, a fűben vergődött. Egy kisfecske volt. Szárnyai teljesen eláztak, nem tudott repülni. Vigyük haza! Csillant fel Erzsike szomorú szeme. Szárítsuk meg, nehogy elpusztuljon. Előkerült egy doboz, bele egy nagyobb rongydarab, és már kész is volt a kis éjjeli menedék. Erzsike, szóltam hirtelen ötlettől vezérelve, legyen nálad. Bellától nincs biztonságban. Ne félj, nálam jó helyen lesz! Válaszolta.

Korán reggel csöngettek. Csak én vagyok, kiáltotta, mert sejtette, hogy még hálóingben botorkálok az ajtóhoz. Azt akartam mondani, hogy a kismadár jól van. Megszáradt. Egész éjjel vigyáztam rá. Gondoskodtam róla. Ha elállt az eső, elengedhetjük. Hadd menjen oda, ahová tartozik! És már csukódott is az ajtaja. Még szinte fel sem ocsúdtam, mire újra kinyitotta és így szólt: Köszönöm, hogy rám bíztad. Ez most olyan volt, mint egy pszichoterápia.

Mosolyogva csuktam be az ajtót. Vajon Pali bácsi küldte vigasznak? Vagy csak egy kis égi segítség? Egy biztos: jól jött, és időben!

Hozzászólások

@

Küldés