„Más?”


Puha Andrea  2007.10.4. 18:41

Halk dallam hallatszik az ajtó mögül. Közelebb lépek, s hallgatózom.

,,…Mama kérlek, meséld el nekem, hogy milyen volt az élet nélkülem…”

Erőteljesen lüktet a ritmus, s minden szó gyengéden a fülembe mászik. Benyitok, s elém tárul a szorgos kis tanulók csoportja. -- Ági, mondjad! -- biztatja Balázs a barátját, mikor szünetet tart, s a nyomaték kedvéért gyengéden a térdére csap. A következő pillanatban újrakezdik.

A klubban vagyok. (Mi csak így hívjuk.) Ide járnak a mentálisan sérült gyerekek, és az anyukáik. A gyerekek játszanak, beszélgetnek, gyakorolnak a fellépésre, az anyukák pedig egy kávé mellett ellazulhatnak egy kicsit. Szeretek ide járni, megvan ennek a szép és a rossz oldala is. Ahogy elnézem őket, ez egy külön világ. Mindegyikük szuverén egyéniség. Kétségtelen, hogy az átlagember életét nem élhetik, de bizonyos határokon belül saját életet élnek.

Marián például percre pontosan beosztja az idejét, s nem hajlandó semmit sem változtatni rajta. Balázsnak hihetetlen jó érzéke van a szavaláshoz. Zsuzsi érzékeny, gyakran meghatódik -- ha találkozunk az utcán, odajön, átölel és megpuszil. Regina olyan, mint egy angyal. Kék szemű, szőke, göndör hajú. Néha odasétál hozzám és meglapogatja a fejem. Ez a szokása. Dominika hiperaktív, sok türelem kell hozzá. Alida már nehezen jár, figyelni kell rá, de elbűvölően kedves.
Szeretem őket.

Fogyatékos, sérült, más... Súgják az utcán, ha látnak egy ilyen embert, vagy egyszerűen csak zavarban vannak, s megnézik. Pedig emberek ők is. Sőt ők azok, akik mindig őszinték, az érzelmek vezetik őket, nem lehet őket befolyásolni, és tiszta szívből szeretnek. Ragaszkodóak. Tudnak nagyon dühösek és szomorúak lenni, de tudnak végtelenül örülni is -- legyen szó egy ölelésről, akár egy szelet csokiról. Mégis vannak emberek, akik félve mennek oda hozzájuk, tanácstalanul, nem tudva, mit is kell tenniük. Pedig egyszerűen csak szeretni kell őket! Ha egyikük elmegy mellettem, legalább megsimítom, vagy rámosolygok -- s ők mindig visszamosolyognak.

Persze számukra sem tökéletes a világ. Sérültként nem könnyű élni. Jöhet egy roham, vagy van, akinek súlyosabb a betegsége. Ilyenkor a kívülállók az kérdik: -- Miért született meg ez a gyerek?

Mert… Csak… Biztos nekik is megvan a feladatuk. Mindenesetre nagyon tudják nevelni a szülőket. Az anyukák akarata megacélozódik, tűrőképességük határa kitolódik. Erősek lesznek, és harcolnak a gyerekükért. Minden tiszteletem az övék. Nagy feladatot vállaltak magukra, némelyiküket jól megdolgozta az élet. Sokszor mesélik, hogy megkérdik tőlük, hogy miért nem könnyítik meg a saját dolgukat azzal, hogy intézetbe adják a gyereküket. – Már hogy adnám?– sóhajtanak. -- Hiszen az én gyerekem!

Nyáron az a szerencse ért, hogy velük kirándulhattam. Hihetetlenül jó érzés volt a kezüket fogva sétálni. Beszélgettünk, táncoltunk, szalonnát sütöttünk, sportnapot tartottunk. Éppen a tó mellett ültünk, egy vendéglőben, és Alida leejtette a málnás üveg tetejét. Felvettem neki. Mondott valamit, de nem értettem. Kérdő tekintettel az anyukája felé fordultam. -- Azt mondta, ezt ő is megteszi neked.

Az ismerős meleg felkúszott a szívembe. Aztán eszembe jutott az a szó, az a mondat, ami kifejezi azt, amit ők jobban tudnak, mint mások. Adni. Mindent tiszta szívből adni.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Ötzi és a modern utcák

Bíró Szabolcs

Bizonyára kevesen vannak, akik még nem hallottak Ötziről, az ötezer éves, jégbefagyott emberről.

2007.9.30.  2   


Segítsek?

Puha Andrea

Egy épület bejáratához vonultam fedezékbe a hatalmas széllökések elől.

2007.9.29.   

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8