Merjünk nagyot álmodni!


Kabók Zita  2015.4.13. 0:50

Barbara Taylor Bradford brit-amerikai írónő népszerű mondása: „Merjünk nagyot álmodni és tegyünk meg érte mindent!”

Az írónővel az angol Prima magazin Londonban tartott estjén találkoztam, melyre egy írói pályázaton való részvétel eredményekén kaptam jegyeket.

Barbara Taylor Bradford írónő Angliában született és nevelkedett. Jelenleg New Yorkban él férjével. Első könyvét Egy gazdag nő címmel 1979-ben adták ki, és harmincmillió példányban kelt el, több mint kilencven országban. Könyvét negyven nyelvre fordították le, és bekerült a világ tíz legolvasottabb könyve közé. A történet főszereplője Emma Harte, aki cselédlányként dolgozik egy főúri háznál, és rendkívüli kitartással egyre feljebb küzdi magát úgy, hogy a világ egyik leggazdagabb asszonya lesz belőle. „Emmát saját tulajdonságaimmal ruháztam fel: erős akarat, fegyelem és elszántság” – mondta főhőséről az írónő.

Barbara Taylor Bradfordot 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki az irodalomban elért munkásságáért.

A ma 81 éves írónőnek pár hete került boltokba a harmincadik regénye, melyet az est folyamán dedikált. Még ma is kivétel nélkül minden nap ír.
– Világéletemben dolgoztam, az írás az életem, és nem tudom elképzelni egy napomat sem enélkül – mondta. – Csodálatos, hogy miután felállítom a szereposztást, és leülök az íróasztalomhoz, még nem tudom, hogy mi fog történni az életükben. A könyveimet mindig két részre osztom, és az első részt megtervezem, a történet alapjaival együtt. Természetesen, a történet végét is tudom már az elején.

Barbara személyisége és humora magával ragadta a közönséget. Elmondása szerint mindig is tudta, hogy író akar lenni, ezért bármire képes volt. Nem félt nagyot álmodni. Tízévesen egy újságba pályázott az írásával, melyért fizetést is kapott. Tizenöt évesen bejelentette az édesanyjának, hogy otthagyja az iskolát, mert gépírónő akar lenni a Yorkshire Evening Postnál. Reggel hatkor már a munkahelyén volt minden nap, kivétel nélkül.

– Még gyerek voltam – mesélte. – A férfiak közt azonban kivívtam magamnak a tiszteletet. Csendben és kitartóan végeztem a munkámat, és vártam a lehetőségre.

Később újságíró lett ugyanitt, majd húszévesen Londonba költözött, ahol divatszerkesztőként dolgozott a London Evening Newsnál.

Regényeit ma is hagyományos módon, írógépen írja. „A számítógép monitorjától kiüresedik az elmém” – mondta nevetve.

Barbara több mint ötven éve házas, férje Robert Bradford filmproducer. Az ő segítségével tíz könyve került megfilmesítésre. Arról is mesélt, mi a kiegyensúlyozott házasság a titka. Szerinte soha ne mondjunk olyat, amit később megbánunk, adjunk egymásnak teret, és fogadjuk el, hogy a férfiak nem tudnak egyszerre több dologgal foglalkozni. Tiszteletben kell tartani a másikat, és mivel ő kifejezetten a szavak embere, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy odafigyeljünk arra, mit mondunk: a szavak nagyon tudnak fájni.

Barbara könyvei az elesett sorsú nőkről szólnak, akik kemény munkával és kitartással érik el a céljukat. Sokak szerint az ő saját életútját írta meg az első könyvében. „Egyszerű nőkről írok, akik kemény munka által valami különlegeset érnek el sokszor hatalmas lemondások által. Mi nők nagyon sok mindenre képesek vagyunk, csak néha nem ismerjük fel a képességeinket. A saját céljainkért, a jogainkért és egyenlőségünkért a férfiakkal szemben pedig csakis nekünk kell fellépnünk!”

Barbara kiadója Angliában a Sunday Timesszal együtt egy fiatal lányok számára meghirdetett írói pályázatát is támogat. Szerinte nagyon fontos, hogy minél többet írjunk, hiszen annál többet olvashatunk.

A felvételeken:
1.Barbara Taylor Bradford
2.Az írónő dedikálása kolléganőnknek
3. Kolléganőnk (Kabók Zita) az írónővel

Barbara a következő videóban legújabb könyvéről mesél:



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8