Törékeny csodák


Angyal Sándor  2014.4.18. 3:26

Ha a tojásdíszítésre gondolunk, minden bizonnyal a tojásfestés jut eszünkbe...

...Pedig más módja is van a cicomázásnak. Mi lehet a közös a következő településekben: Dunaszerdahely, Ebed, Párkány, Tát (Hu), Bény, Kéménd és Alsókubin? Annyi biztosan, hogy mindenhol kiállított már Kremmer Dezső tojásfaragó. Alsókubinban pedig nem csak kiállította alkotásait, de a Legszebb hímestojás verseny fődíját is elnyerte. Nemrég Pozsonyban, a Magyar Kultúra Múzeumának helyet adó Brämer-kúriában mutatta be alkotásait Törékeny csodák címmel, amelyeket bárki megtekinthet április 27-ig. A kiállításra közel 300 díszes tojást hozott el.


Kremmer Dezső 2007-ben még gépészként dolgozott, majd egy súlyos betegség következtében, amikor egy év lábadozás után ráeszmélt, hogy fizikai munka végzésére már nem képes, üveget ragadott és megpróbált rá gravírozni. „Tojásfaragással 2010 elejétől kezdtem foglalkozni, mert 2008-ban volt egy komoly betegségem. Először üvegre próbáltam gravírozni, aztán akkor jött a karácsony utáni időszak, közeledett a húsvét, és akkor vettem elő a tojásokat. Úgy terveztem, csinálok húsvéti tojásokat, aztán a húsvéti tojás is kevés lett, és lassan, folyamatossá vált ez a tevékenység” — mesél a kezdetekről.


Először kezdetlegesek voltak a minták, majd szépen kialakult a saját motívumvilága. Az igazsághoz tartozik, hogy a betegsége óta keze állandó remegésével küzd, ám tojást még sosem tört össze. „Ahogy dolgoztam, mindig stabilabbak lettek a mozdulatok, a fogások, folyamatosan alakultak ki a karcolások és egyéb minták” — magyarázza. Az „alapanyagot” általában tenyésztőktől szerzi be, az interneten rendeli. A tyúktojásokkal már nincs nehéz dolga. Azért is dolgozik nagyobb tojásokkal, mert mint mondja, azok túl kicsik arra, hogy mutatós mintákat lehessen rájuk vinni. Inkább kacsatojásokat díszít, a libatojást, de néhány fürjtojás is előkerül. Farag emutojásra és strucctojásra is. Ám nem csak faragások díszítik a műveit. „Kristályokkal is díszítem már. Eleinte egyszerű körömstrasszokat használtam, de az utóbbi időben már Swarovski-kristályokkal dolgozom” — ecseteli.


A két évvel ezelőtt a Párkányi Városi Múzeumban rendezett kiállítása hatalmas sikert aratott. Rengetegen voltak kíváncsiak a törékeny mesterművekre. „A megnyitó nagyon sikeres volt, rengetegen jöttek el, ami nem véletlen, hisz elég megnézni a csodálatos darabokat, és az ember máris látja, hogy vétek lenne kihagyni. A mesterről annyit szeretnék elmondani, hogy amióta megismertem, azóta nevezhető a mi kapcsolatunk barátságnak. Tekintve, hogy a betegsége miatt az élete majdnem tragikussá vált, maximálisan értékelendő az, amit csinál: valóban csak az örömöt, a szépet árasztja a munkáival. Olyan különleges alkotásokat hoz létre, amilyeneket máshol még nem láttam. Például a majdnem 7000 darab Swarovski-kristállyal díszített Kristálypagoda elnevezésű alkotását, amely egy tojáscsoda” — meséli Juhász Gyula, a Párkányi Városi Múzeum igazgatója.


Az első kiállítására, amit Dunaszerdahelyen tartott, Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelődési Központ igazgatónője hívta meg, aki a pozsonyi tárlatnyitón is részt vett. „Nagy szerencsénk van, hogy részesei lehetünk ennek a kiállításnak, ahol olyasvalaki művészetét ismerhetjük meg, aki nem azt iskolában tanulta, hanem magától alakította ki az egyéni, különleges stílusát. Kremmer úr egyszer elmesélte, hogy a levest nem tudja megenni, annyira remeg a keze, kilötyögteti a kanálból, mire a szájához ér vele. Tojást azonban még nem tört össze soha” — mondja Jana Svetlovská, s valóban így van. Kremmer Dezsőnek, amikor munkához lát, stabillá válnak a mozdulatai. Betegségének utóhatásai egy pillanat alatt eltűnnek, és nem marad más, csak ő és a munka.

Kiállításokat előre nem tervez, ahova hívják, oda szívesen elmegy és bemutatja művészetét. Egy alkotás elkészítése napokat vesz igénybe. Csodák születnek ez idő alatt, mégpedig nem is akármilyenek: törékenyek, mégis kőkemények.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8