Túlélni a betegséget


Kabók Zita  2016.8.23. 0:14

Hősünk egy amputáláson átesett fiatal nő, akinek azt mondták, készüljön fel, mert már csak három hét van hátra az életéből. Azóta híres divatbloggeré vált.

Kedves Olvasó, készülj fel az inspirációra!

Mama Cax csodálatos története


Mama Cax 14 éves volt, amikor rákot diagnosztizáltak nála, és azt mondták neki, hogy már csak három hete van hátra. Ő azonban szerencsésen túlélte ezt a három hetet, viszont a szörnyű betegség nyomot hagyott a testén – jobb lábát amputálni kellett.


Azt gondolhatnánk, egy ilyen csapás mindenkit tönkretesz, azonban hősnőnk nem veszítette el pozitív hozzáállását és életkedvét.


– Megértettem, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak, nem tudják megfizetni az orvosi kezeléseket. Ezen kívül a fogyatékkal élőknek meg kell birkózniuk a rájuk nehezedő megkülönböztetéssel is – nyilatkozta a Bored Panda elnevezésű internetes oldalnak. – A fogyatékkal élők a világ sok helyén még ma is szenvednek a kirekesztettség érzésétől. Úgy érzem, olyan helyzetben vagyok, hogy tevékenységemmel segíteni tudok másoknak, és egy napon majd kiállhatok a fogyatékos emberekért.


Arra a kérdésre, hogy mi az, ami ösztönzi, azt mondta: – Azt hiszem, az emberi együttérzés és segítség, illetve ezek hiánya motivál a továbblépésben. Nem tudom feladni, hiszen látom a jóságot a világban, és azok miatt sem adhatom fel, akik támogattak az utamon.


Mama Cax egy sikeres fiatal nő, rengeteg követővel. Blogja az utazásról, helyes táplálkozásról, a divatról szól, és sokak számára szolgál inspirációval.


A következőket vallja:

"Kitűzött céljaid megvalósítása, a sikered bizonyítékai.

A hegek, melyeket az életünk során szereztünk, bármennyire is utáljuk vagy fájnak, a részünkké válnak, hiszen azok a harcaink és túlélésünk nyomai.


Nőként megszoktuk, hogy mások diktálják, mennyit érünk. Azt tanácsolom minden nőnek: tudd, mennyit érsz, találd ki, mit szeretnél, tervezd meg és valósítsd meg!

Számomra minden nap egy lehetőség, hogy változást hozzak és értelme legyen az életemnek.
"



Forrás: www.boredpanda.com-cancer-amputee-prostetic-leg-fashion-blogger-mama-cax



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2018.12.9.    18


Hat dolog, amit soha

Oriskó Renáta

...de soha ne tegyél meg egy férfiért! Igaz, minden nő boldog párkapcsolatban szeretne élni. Mégsem mindegy, mit teszünk meg ennek érdekében.

2018.5.3.    6