Szünidőhöz közeledve (2)


Jády Mónika  2008.6.2. 12:41

Saját tapasztalatból is tudom, milyen kínzó tud lenni a pikkelés.

Az általános iskolában minden fizikaóra kész szenvedés volt számomra. A tanítónő állandóan a vezetéknevemen szólított, bár a többieket nem, és olyan undorral mondta ki a nevem, mintha a legelvetemültebb bűnöző lettem volna az egész környéken. Emlékszem, hogy ezt mennyire megalázónak éreztem. A viselkedésemmel nem volt baj, és a szorgalmammal meg a képességeimmel sem. Ha hibátlanul tudtam a leckét, akkor sem kaptam kitűnőt. Egy alkalommal pedig, amikor színházi előadásra ment az iskola, meggyanúsított, hogy haza akarok lógni. Pedig ilyen soha nem jutott volna eszembe, már csak azért sem, mert már akkor is szerettem a színházat. Hihetetlenül utált, ki tudja, miért... A szüleim azt gyanították, hogy talán egy problémás névrokonomra emlékeztetem, de sajnos, nem mentek be az iskolába, hogy ezt megkérdezzék tőle.

Persze, van olyan is, amikor a gyerek tényleg nem tanul, és azzal magyarázza a rossz jegyeket, hogy a tanár kipécézte magának. De szerintem nem olyan nehéz eldönteni, hogy az adott esetben miről van szó. Az osztálytársak is fel tudják mérni, hogy a társuk tényleg nem tudja jól a leckét, vagy nagyon is jól tudja, de az oktató „rászállt”. Az a legjobb, ha a szülő beszél a problémáról az osztályfőnöknek, ha a gyerek ezt nem teszi meg maga. Ez utóbbihoz persze bizalom és jó kapcsolat kell, hogy legyen a gyerek(ek) és az osztályfőnök között. Ám ezt nagyon nehéz kialakítani, ha az iskola nem fektet nagy hangsúlyt az osztályfőnöki órára, és nem ügyel arra, hogy a tanárnak minél több órája legyen a saját osztályával. Sokkal jobban meg lehet ismerni a gyerekeket, ha minden nap legalább egy tanítási órát tölt velük a tanár.

Rohanó világban élünk. A szülők többsége késő délutánig a munkahelyén van, és mikor hazér, nincs mindig türelme végighallgatni a gyereket. A pedagógusokra is sok feladat hárul: a magas óraszám mellett ott a papírmunka, a javításra váró dolgozatok és más kötelezettségek. És nekik is véges a türelmük. (Azt a szülők is elismerhetik, hogy 20-30 gyerekre nehezebb odafigyelni, mint egyre vagy kettőre.)

A gyerekek nagyon igénylik a felnőttekkel való beszélgetést. Minél kisebbek, annál inkább. Amikor még tanítottam, nem egy ötödikes-hatodikos odajött hozzám a folyosón, ha én voltam az ügyeletes – elmondták, miből kaptak jó vagy rossz jegyet, miből írnak dolgozatot, hogy érzik magukat... De másokhoz is odamentek – mindenkihez, aki meghallgatta őket. Magyartanárként egy alkalommal a fogalmazás témák közé az Életem legrosszabb/legjobb napja címet is felírtam. A gyerekek a bizalmukba fogadtak, nem egy megható történetet kaptam kézhez. De a 17-18 évesek is megnyílnak, ha megtaláljuk a megfelelő hangot. Persze, szülőként késő ilyen korban kezdeni az őszinte beszélgetéseket. Ha kiskorában nem hallgatjuk meg a gyereket, amikor mondanivalója van, tizenévesen már nem fogja az orrunkra kötni, hogy mi bántja.

Tudom, elcsépeltnek tűnik, de én sem tudok mást mondani: foglalkozzunk, beszélgessünk minél többet a gyerekekkel! Ha lehet, hét közben legalább a vacsorát együtt költse el a család. Szervezzünk közös családi programokat! Társasjátékozzunk, vagy kártyázzunk, sétáljunk, sportoljunk, a kicsiknek olvassunk mesét... Legyünk őszinték a gyerekkel, a korának megfelelően meséljünk neki a saját életünkről, gyerekkorunkról. Ha a családban haláleset történik, esetleg valaki a közvetlen környezetünkben saját kezével vet véget az életének, azt se kezeljük tabuként. Tanítsuk meg a gyereket arra, hogy minden problémára lehet találni megoldást, és éreztessük vele, hogy bármi történjék is, ránk mindig számíthat. Ezzel az „útravalóval” egyfajta védelmet adunk neki.

Könnyebb feldolgozni az iskolai kudarcot és az igazságtalanságot, ha otthon jól érzi magát a gyerek, és a család védelmet nyújtó hátországként működik – a gyerek tudja, hogy akkor is fogják szeretni, ha a reméltnél rosszabb jegyet kapott matekból, vagy ha a (leg)gyengébbek közé tartozik az osztályban.

Tudnia kell, hogy nem az osztályzatoktól függ, ki mennyire értékes ember – még ha az iskola sokszor mást sugall is.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Szünidőhöz közeledve (1)

Jády Mónika

Hamarosan itt a nyár, és vele együtt a bizonyítványosztás is. Nem egy gyerek számára ez a legkritikusabb időszak.

2008.5.25.   

A rovat további cikkei

Micsoda szeptember!

Nagy Csivre Katalin

Korai kelés, ostoba tanulnivalók, ideges, agyonhajszolt tanárok, hasfájós gyerekek.

2023.9.12.   


Bukottak s kitüntetettek

Nagy Csivre Katalin

Szívből gratulálok a lurkóknak a bizonyítványhoz: a bukóknak, s a kitüntetetteknek is... Mert mindenkinek van itt helye!

2022.6.20.   


Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2021.9.13.    20


Iskolás lettem!

Kovács Márta

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

2018.9.6.    10


Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2018.9.2.    29


Gyerekkor és digitális világ

Huszár Ágnes

Az év elején megszokott kérdés az iskolában, ki mit kapott karácsonyra. Vajon mi kerül szóba a leggyakrabban?

2018.1.22.    4


Hozzáállás kérdése

Huszár Ágnes

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap...

2017.12.9.  1    24


Kezdődik az iskola

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2017.9.1.    10


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10


Diák-szóvirágok

Huszár Katalin

Középiskolai tanárként arra törekszem, hogy diákjaim minél több tudás birtokosai legyenek.

2013.6.5.    28