Halpedikűr


Kabók Zita  2010.11.19. 7:03

Egyre több országban hódít a népszerű halpedikűr, amikor is a vendégek lábát a halak „kezelik”.

Angliában is nagyon közkedvelt a lábápolásnak ez az új, nem éppen hétköznapi formája, melyet nemrég bátorkodtam kipróbálni. Már több helyen is láttam, amint kígyóznak a sorok, hogy a vendégek beáztathassák a lábukat egy halak százaitól hemzsegő akváriumba.

Először az a kép fogadott, hogy a halak egyenesen megrohamozzák az ember lábát! Amikor aztán én is kipróbáltam, először a lábamat egy masszírozó kis készülékbe helyezték, hogy megtisztuljon, majd az akváriumba kellett tenni – a rengeteg hal közé! Ez még nem is volt annyira félelmetes, mint az, amikor a halak „gondolkodás nélkül megtámadják” a bőrfelületet. Szívem szerint elzavartam volna mindet, az eszem azonban azt mondta: meg ne mozdulj, ha puha lábakat akarsz!

Előttem éppen egy pár végzett, akik mosolyogva konstatálták, hogy nem fáj, csak két halnak mintha élesebb lett volna a foga és azok „harapdáltak” néha. Na persze, nekem sem kellett több, már oda sem bírtam nézni, és szinte már éreztem, ahogyan ezek a fenevadak harapdálják a lábamat. Az asszisztensek aztán felvilágosítottak, mire megnyugodtam, hogy ezeknek a halaknak nincs foguk. A megvastagodott „bajuszukkal" végeznek mikromasszázst a bőrön, illetve dörgölik le a megvastagodott hámréteget, amivel táplálkoznak is egyben.

Az első pár perc nagyon szokatlan volt számomra: úgy éreztem, kirakatban ülök, mert a nézelődők meg-megálltak, és kérdezősködtek az élményemről. Elvégre nem minden nap látni akváriumba lábat lógató embereket. Mintha csiklandoztak volna, itt-ott valami mintha meg is csípett volna, és jó pár percig nem is tudtam odanézni. Számoltam a perceket, mikor léphetek már ki az akváriumból, mert a halak még a legeldugottabb helyet is megtalálták, és leginkább a lábujjak közé fészkelték be magukat, ami inkább kellemetlen érzés volt, mint kellemes. Próbáltam relaxálni a kényelmes bőrfotelokban, mígnem aztán elkezdtem figyelni a halakat, ahogyan szinte megkergülve próbáltak zsákmányolni a lábamból. Kíváncsi voltam a végeredményre. Vajon jóllaktak-e már? Bizony nem tántorítottak, és amíg az időm le nem járt, buzgón cuppogtak a lábamon.

A végén aztán meglepődve konstatáltam, hogy különlegesen puhává varázsolták a lábamat. A halacskák jó munkát végeztetek, talán legközelebb is jövök, hiszen már hűségkártyát is kaptam egy hal alakú pecséttel, mellyel minden tizedik látogatás ingyenes!

A „pedikűrös hal” pontos megnevezése egyébként doktorhal, kangalhal, vagy piros szívogató márna. Nincsenek fogai, tehát a kezelés alatt nem harap! A meleg vizet (32-36 Celsius-fok) kedvelő uszonyosok alaposan megtisztítják a bőrt, felgyorsítják a vérkeringést, feloldják a görcsös izomcsomókat és bőrbetegségek gyógyítására is hatékonyan alkalmazhatók. Segítenek a stresszoldásban is, valamint a narancsbőrre is jótékony hatással vannak.

Ezeket a halakat bőrbetegségek gyógyítására alkalmazzák Törökországban. A török fürdők nyitott medencéiben élnek, ahol a vendégek elhalt bőrsejtjeiből táplálkoznak. Csak a beteg és elhalt réteget eszik meg, szabadon hagyva az egészséges bőrfelületet. A halpedikűr azonban önmagában nem elég, csak, mint kiegészítő kezelés javasolt.

A becslések szerint a halpedikűr és -masszázs óriási wellness-fogás Magyarországon. Az eljárás vonzó üzleti lehetőség a termálvízben gazdag helyeken. Azok a szalonok, ahol bevezették a kezelést, több mint 30 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetnek el. A minimális befektetés három hónapon belül megtérül.

Valóban érdemes kipróbálni!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mit tegyünk a neszesszerbe?

Tilajcsík Dóra

A szépségipar folyamatosan újabbnál újabb vívmányokkal áll elő, amelyek azt hivatottak segíteni, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen.

2019.2.12.    5


Gyorstippek a csinos külsőért

Nőként minden reggel ugyanazt a rutint csináljuk végig a fürdőszobában - ám sajnos ennek vannak kellemetlen, sőt néha egyenesen praktikátlan és időigényes részei is.

2019.1.26.    2


Szépségtippek a királyi udvarból

Tilajcsík Dóra

Meghan Markle elvált amerikai színésznőből lett Megán sussexi hercegné, amikor a windsori kastély kápolnájában kimondta a boldogító igent Harry hercegnek tavaly márciusban.

2019.1.11.    5


Arcápolás télen

Palkó Emese

A téli időszakban arcbőrünk fokozottabb odafigyelést igényel. Hiszen az egyre hidegebb hőmérséklet nagyon megviseli arcbőrünket. Jótanácsok következnek.

2019.1.8.    13


Otthoni fürdőzés

Both Tímea

A fürdés egyidős az emberiséggel, kapcsolódik az emberi kultúra mindennapjaihoz.

2018.12.16.    11


Kézápolási kisokos

Tilajcsík Dóra

„Ha kíváncsi vagy egy nő valódi korára, nézd meg a kezét!“ Hangzik az ismert mondás, és az állítás egyáltalán nem áll messze az igazságtól.

2018.11.25.    2


Testápolás illóolajakkal

Both Tímea

Az illatoknak nagy erejük van. Hatnak testünkre, lelkünkre, szellemünkre egyaránt.

2018.11.10.    12


Nyaralás utáni bőrápolás

Both Tímea

Tanácsainkkal szeretnénk megtanítani az olvasót a tudatos bőrápolásra, szépségápolásra, nőiességének megtartására.

2018.9.20.  3    11


A napozás tökéletes kellékei

Kozma Eszter

Remek receptek alapján akár magunk is készíthetünk nagyszerű házi naptejet.

2018.6.25.    11


Egészséges élet, fiatalos arcbőr

Both Tímea

Megfogadandó tippek az ránctalan sima bőrért. (1. rész)

2018.3.6.    4


Szépségtörténelem(3)

Jády Mónika

A forradalmi változásokat a szépségtörténelemben az 1905-ös év hozta meg.

2017.11.20.    2


Szépségtörténelem(2)

Jády Mónika

A férfiakra vonatkozó szépségminta a történelem folyamán nem sokat változott (széles váll, izmos lábak, feszes test).

2017.10.15.    7