Korpásodás ellen


  2020.11.9. 23:21

A haj korpásodásának is vannak olyan okai, amelyek a stresszel erősebbé válnak. Hogyan kezeljük ezeket?


Hogyan küzdjünk a korpás haj ellen 2020-ban

Kevesen fogunk úgy emlékezni 2020-ra, mint életünk legjobb évére. Legalábbis reméljük: de ennyi optimizmust még talán most megengedhetünk magunknak. Míg a legutóbbi statisztikák szerint a felnőtt populáció kisebb vagy nagyobb mértékben 60%-ban érintett a korpás haj problémájával, ez idén akár magasabb szám is lehet, mivel a stresszel előjövő gondok, tünetek „kitűnően érzik magukat” idén. A korpásodásnak is vannak olyan okozói, amelyek a stresszel erősebbé válnak. Hogyan kezeljük ezeket? Mutatunk néhány lehetőséget!


Samponok

Több tucat, sőt, talán több száz, vagy több ezer korpásodás elleni sampont találhatunk a szuper- és hipermarketek polcain és gyógyszertárakban. Érdemes kipróbálni több fajtát is, ha az első nem mulasztja el teljesen a korpásodást. Azonban nem mindig ugyanaz okozza a problémát: a két fő típusa a száraz és a zsíros korpásodás, de bőrbetegségek is okozhatnak ilyen tüneteket. Mindenképpen konzultáljunk háziorvosunkkal, bőrgyógyászunkkal, nekünk milyen készítményre van szükségünk!

CBD olaj

Mi az a CBD? A jelentése kannabidiol, és mielőtt a marihuána jutna eszünkbe, hadd jegyezzük meg, hogy a CBD olaj gyakorlatilag orvosi kannabisz, azonban mindenféle pszichedelikus hatás nélkül. Ezért nemcsak legális, de ez az egyik legnépszerűbb kannabidiol termék is. A CBD olaj főbb hatásai a fájdalom csillapítása, a gyulladás csökkentése, a szorongás csillapítása és antioxidáns hatása is van. Többet megtudhatunk erről a készítményről a Cibdol oldalán: https://www.cbdcibdol.hu/cbd-olaj

Házi szerek: almaecet és kókuszolaj

Sokan a nagy gyógyszergyárak termékei helyett inkább a „népi bölcsességben”, régi korunk kenceficéiben hisznek. Megpróbálhatjuk az almaecetet (mindenképp külsőleg!), amely savassága miatt segíthet a bőr PH-értékét helyreállítani, ezzel „kényelmetlen” környezetet teremtve a gombás fertőzéseknek, és a fehér bőrdarabokat is eltünteti. Például összekeverhetünk egy pohárba fél rész almaecetet, és fél rész vizet, majd spricceljük rá a hajunkra. Hagyjuk így egy negyedórára, húsz percre, majd mossuk meg a hajunkat. Nem árt balzsamot használni sem. Próbáljuk ezt tenni heti kétszer, háromszor és könnyen lehet, hogy hamar látható eredményt érünk el. Ha ez nem működik, vagy nem akarjuk kipróbálni, van más megoldás is: például a kókuszolaj. Néhány (3-5) evőkanállal masszírozzunk a fejbőrünkre, ez szintén kb. 15–20 percig maradhat, majd öblítsük le és mossuk meg a hajunkat samponnal!

Joghurt – külsőleg?

A joghurt hálás hatásairól sokat tudunk: természetes probiotikumforrás, így a bélrendszer egészségét fenntartja, segít a cukorbetegség kialakulásának megakadályozásában, erősíti a csontokat, csökkenti a vérnyomást és a fogszuvasodás kockázatát, javítja a mentális egészséget – és a sort még nagyon sokáig folytathatnánk. De külsőleg, a korpás haj tünetei ellen is segítségünkre lehet. A natúr, élőflórás joghurt felszívja a felesleges faggyút a bőrről és gátolja a gombák szaporodását. A joghurtpakolás nagyon egyszerű: kétszer vagy háromszor hetente kenjük a fejbőrre, majd 20 perc után jöhet az öblítés és hajmosás!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kézápolási kisokos

Tilajcsík Dóra

„Ha kíváncsi vagy egy nő valódi korára, nézd meg a kezét!“ Hangzik az ismert mondás, és az állítás egyáltalán nem áll messze az igazságtól.

2026.1.14.    2


Bőrápolás, smink, parfüm

PR-cikk

Kozmetika nagyker? Itt minden egy helyen beszerezhető! Az illatok és a szépítkezés művészete egyidős az emberi civilizációval, mégis napjainkban éli aranykorát, amikor az önkifejezés és az öngondoskodás alapvető részévé vált.

2026.1.13.   


Arcápolás télen

Palkó Emese

A téli időszakban arcbőrünk fokozottabb odafigyelést igényel. Hiszen az egyre hidegebb hőmérséklet nagyon megviseli arcbőrünket. Jótanácsok következnek.

2026.1.8.  1    13


Amit a szemhéjplasztikáról tudni kell

PR-cikk

Az egyik legártalmatlanabb, de leghasznosabb plasztikai beavatkozás a szem körüli területen. Kérdések és válaszok.

2025.12.8.   


Szívből jövő meglepetések

Egy csepp kreativitás, egy csipet szeretet: alábbi cikkünkben kézzel készített karácsonyi ajándékötleteket ajánlunk.

2025.12.4.   


Téli bőrproblémák

PR-cikk

Hogyan lehet télen is puha és egészséges a bőrünk? Mi mindenre figyeljünk? Krémek, vitaminok, kezelések. Tippek és tanácsok.

2025.12.4.   


Tippek őszkezdetre

Tele vagyunk élményekkel, pezsgünk a nyári szabadság energiájától, de hamarosan itt az ideje, hogy visszatérjünk a megszokott ritmusunkhoz. Kezdődik az iskola és a nyári szabadságolások után ismét felpörög a munka világa is.

2025.9.1.  1   


Endolift lézeres kezelés – bőrfeszesítés műtét nélkül orvosesztétikai környezetben

PR-cikk

Sokan vágynak feszesebb, fiatalosabb arcbőrre vagy formásabb testkontúrokra, de nem szívesen vállalják a sebészi beavatkozásokkal járó kockázatokat, fájdalmat és hosszas lábadozást.

2025.7.31.   


Otthoni lábápolás

Lábaink a nyári időszakban nem csupán praktikus szerepet töltenek be, hanem meg is mutatjuk azokat a világnak. Hogyan ápoljuk, hogy szebbek legyenek? Tippek a cikkben.

2025.7.29.   


Hajunk és bőrünk a kánikulában

Így maradhat egészséges a hajunk és a bőrünk a közeledő nyári kánikulában is.

2025.6.21.   


6+1 nyári szokás

Sajtóhír

...hogy nyáron is megőrizhessük egészségünket.

2025.6.16.   


A hajklimax kezelése

A változókor sok testi és lelki változással jár. Egyik tünete lehet a hajhullás, ami nem betegség, csak figyelmeztetés

2025.4.2.