Levendula, a lila csoda


  2022.6.13. 0:35

Levendula. Végtelen lila mezők, igazi mediterrán életérzés. Ez az első kép, amely beugrik, amikor ezt a szót halljuk.

És persze a háborítatlan forró nyár és napsütés, hiszen a levendula azon kevés növények egyike, amelyek kitűnően bírják a forróságot. Éppen ezért elsősorban délszaki vidékeken fordul elő, Afrikától Dél-Kelet-Ázsiáig, de kétségtelenül legismertebb előfordulási helye a Földközi-tenger térsége, az úgynevezett Mediterraneum. Hazánkba 1700-ban került el, és egyes helyeken itt is igencsak jól érzi magát.


Természetesen elsősorban Tihanyra gondolunk, ha a levendula jut eszünkbe, hiszen immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a tihanyi levendulafesztivál, amely idén szedd magad mozgalommal is kiegészülve várja a látogatókat. A Pannonhalmi Apátság levendulakertészete szintén rendkívül népszerű, mindkét helyről örömmel visznek magukkal a látogatók néhány tővel az illatos cserjéből, hogy aztán saját kiskertjükben, vagy erkélyükön is meghonosítsák azt. Azt talán már kevesebben tudják, hogy Fejér megye egyes részein is remekül megterem a levendula, így Bodajk és Iszkaszentgyörgy környéke is lilába borul levendulavirágzás idején.

A lila csodát korábban a legtöbben talán szárított formában ismerték, és egészen prózai módon szekrényillatosításra, molyirtásra használták. A provence-i életérzés divatba jöttével aztán a levendula egyre kultikusabb jelleget ölt. Franciaországban nem tartozik a hagyományos francia konyha fűszerei közé, mégis elterjedt, hogy desszerteknél használják, kandírozzák, dekorációs elemként kezelik. A virágok bőséges nektárt adnak, ebből készül az illatos levendulaméz. Sok helyen már hazánkban is kipróbálható a levendulás limonádé, amelyet sokan fenntartással, mások viszont elragadtatással kóstolnak meg. Az elmúlt években ez az ital a trendi helyek egyik nyári kedvencévé vált.

De ami vitán felül áll, az az illóolaj, amelyet a levendulából nyerhetünk, s amelyet a kozmetikai ipar a kényeztetésünkre kitűnően fel tud használni. Azt talán kevesen tudják, hogy az I. világháborúban kórházakban is használták a levendula illóolaját, amely nyugtató hatással van az emberi szervezetre, így aromaterápiában más növényekkel együtt is előszeretettel alkalmazzák. A levendulavirágokkal töltött párnácska segíti az alvást és az ellazulást. Nem véletlenül gondolta úgy a Weleda sem, hogy ezt a növényt is a vitalitás és a természetes egyensúly helyreállításának szolgálatába állítja. A cég filozófiája szerint az ember szervezet természetes összetevők segítségével maga is képes regenerálni saját magát. A növényeket, így a levendulát is ellenőrzött biodinamikus kertészetben termesztik, és így készülnek az igazán kényeztető kozmetikumok.


Ki ne szeretne például egy fárasztó, gondokkal teli nap után egy tökéletes ellazulást? A levendulás tusfürdő illata már önmagában is elvarázsol, olyan megnyugtató impulzusokat áraszt, hogy átadhatjuk magunkat a tusolás örömeinek. A hozzáadott tiszta szezámolaj pedig a kiszáradástól is védi a bőrt, így az bársonyosan puha lesz. Aki szappannal szeret inkább mosakodni, annak is van persze megoldás, a bőrápoló növényi kivonatokkal gazdagított levendulás szappan lágy krémes habjával és csodás illatával szintén segít az ellazulásban.

De van a Weleda tarsolyában még más levendulás csoda is! A levendulás nyugtató fürdőtej légies illata is teljesen ellazítja a teste és megnyugtatja érzékeinket. Ez a kiegyensúlyozó hatás segíti a pihentető alvást, és egyensúlyba hozza lelkünket is egy stresszes nap után. Egy 10-20 perces kádfürdő, 3-4 kupaknyi levendulás fürdőtejben egészen biztosan segít más színben látni a világot.

A levendula nyáron hódít, pompás lilaságával és illatával, de szerencsére a belőle készült termékeket egész évben élvezhetjük. A nyárhoz egészen biztosan hozzátartozik, érdemes kipróbálni egy házi wellnesst levendulával mielőbb!

www.weleda.hu



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mire figyelj, ha diétázol?

Fontos, hogy figyelj a tested jelzéseire, legyen szó fogyókúráról, vagy akár egy teljes életmódváltásról! Olvasd el tippjeinket!

2023.5.14.   


Tavaszi megújulás

Így készítsd fel a bőröd a tavaszi megújulásra! Arctisztítás, toner, növényi kivonatok...

2023.4.2.   


Szépítő olívaolaj

Faar Ida

Nem véletlen a mediterrán országok lakosainak kiemelkedően pozitív egészségügyi állapota, és a helyi nők szépsége.

2023.3.16.    19


Tavaszi sminktanácsok

Kovács Andrea

Így szépítsd az arcodat tavasszal!

2023.3.12.   


Az idei tavaszi-nyári parfümtrendek

Itt a tavasz, és vele a megszámlálhatatlan bódító, izgalmas, felpezsdítő illat – elérkezett a parfümök ideje!

2023.3.6.   


Téli bőrproblémák

PR-cikk

Hogyan lehet télen is puha és egészséges a bőrünk? Mi mindenre figyeljünk? Krémek, vitaminok, kezelések. Tippek és tanácsok.

2023.1.31.   


Arcápolás télen

Palkó Emese

A téli időszakban arcbőrünk fokozottabb odafigyelést igényel. Hiszen az egyre hidegebb hőmérséklet nagyon megviseli arcbőrünket. Jótanácsok következnek.

2023.1.16.    13


Karácsony ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek: igazi pihenés és feltöltődés a fa alá!

2022.12.19.   


Nomination, a kreatív ékszermárka

PR-cikk

Firenzében 1987-ben születtek meg a Nomination ékszerek...

2022.11.30.   


Kézápolási kisokos

Tilajcsík Dóra

„Ha kíváncsi vagy egy nő valódi korára, nézd meg a kezét!“ Hangzik az ismert mondás, és az állítás egyáltalán nem áll messze az igazságtól.

2022.11.24.    2


Védjük hajunkat a hidegtől és a stressztől!

A stresszt már régóta a hajhullás egyik okozójaként tartják számon, a hideg pedig tovább ronthat a helyzeten...

2022.11.9.   


Bőrünk ősszel

A kellemes megjelenést minden korban a jó közérzet és az egészség jelének tartották. Ennek pedig fontos feltétele a helyes bőrápolás.

2022.10.1.