Színt a szürkeségbe!


Csepy Enikő  2012.4.26. 5:23

Az élet attól szép, hogy mindenki különbözik ezen a bolygón.

Minden embert meghatároz valami nagyszerű dolog, mely kifejezi egész életstílusát. Ezért van az, hogy minden ember egyedi, más és más köti le, s az, ami az egyiket a mennyországba repíti, az a másikra egyenesen a frászt hozza. Így van ez a divattal is. Lássuk be, ezen a téren nagyon eltérő vélemények születnek! A vásárlás fogalma abból a szempontból mérvadó, hogy kifejezi azt a bensőséget, melyet sugározni szeretnénk a külvilágnak.

Amikor eljön az az idő, mikor összekuporgatok magamnak egy nagyobb „adag“ zsebpénzt, hatalmas lelkesedéssel vetem bele magam a vásárlásba. Olyan érzés tölt (f)el, amit esetleg csak az árcédulák tudnak kioltani belőlem. Tudom, kórosan boltkóros vagyok, de ez van, ez az én defektusom. De nem panaszkodom miatta.

Tény, hogy az idei divat elég erősre sikeredett, s csak azok tudják érvényesíteni önmagukon, akik egy kicsit bátrabbak ahhoz, hogy kitűnjenek a tömegből. Igen, ezek a színek egyszerűen rikítanak, s ha létezne olyan magyar szófordulat, hogy „kirikítják az embert a sivárságból“, akkor ez lenne a legmegfelelőbb az idei kollekcióra. Viszont nem kell túlzásba esni, s nem is kell majmolni a kifutókon végigsétáló modellek outfitjét. Nekünk, halandó embereknek csupán meg kell találnunk az arany középutat. Itt van például egy gyönyörű szín, a királykék. Az utóbbi időben ugyancsak felkapott árnyalat lett, és hát meg kell hagyni, nem hiába. Én valahogy szerelmes lettem belé, s ez meg is látszik a ruhatáromon. Ahhoz, hogy valaki viseljen egy ilyen árnyalatú ruhát, nem kell hozzáadagolni öt másik rikító és feltűnő színt. Elég egy fehér vagy vajszínű blúz, s az ember lányán már elismerő tekintettel fognak végignézni az utcán.

Véleményem szerint, ezek a színek egyfajta önbizalom növelőként szolgálnak, amely, ha megfelelő mértékben használjuk, csodákra képes. S az, hogy egy nő magas sarkú cipőt vesz fel kiegészítőként, nem kell, hogy szenvedéssel járjon. Magas lány vagyok, mégis imádom ezeket a lábbeliket. Egyszerűen hiányzik, ha nincs rajtam magas sarkú. Minél többet hordja az ember, annál jobban a szívéhez nő, s annál többet akar majd.

Gyönyörűek ezek az idei vidám színek, és jó érzés ámuldozni a kirakatok előtt! Mennyivel jobban indul az ember napja, ha nem unalmas darabokat ölt magára. Egyszerű pszichológia, semmi más. A nagy divattervezők is tisztában vannak ezzel, ezért köszönettel tartozunk nekik.

Hatalma igazság, hogy a szépség belülről fakad. Lehet az emberem bármi, ha azon nem ragyog át a mi belső szépségünk. Minden nő követhetné a következő elvet: „Viseld ami tetszik, viseld azt, ami széppé tesz. De legfőképpen azt, ami boldoggá tesz. Mert ha boldoggá tesz, amit viselsz, akkor belülről fogsz sugározni. S ha belülről árasztod a szépséget, akkor vagy igazi nő. Akkor meghódítottad az egész világot!”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A szemkörnyéki ráncok megelőzése

PR-cikk

Ahogy az idő méltóságteljesen kibontakozik, a szemünk körüli finom bőr lesz az a vászon, amelyre az öregedés vonásait festi.

2024.2.2.   


A haj tisztántartása

Fokozódó hajhullás, lelapuló haj és kellemetlen szagok: hajunk számára nem várt kellemetlenségeket tartogat a hűvösebb, őszi idő.

2023.10.24.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 2.

Hogyan spirálozzunk úgy, mint a profik? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.9.5.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 1.

Hogyan választhatjuk ki a számunkra legjobb szempillaspirált? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.8.31.   


7 szépségtipp csajos estékre

PR-cikk

Egy ilyen együtt töltött este arra is remek lehetőséget kínál, hogy megosszuk egymással a kedvenc szépségápolási trükkjeinket.

2023.8.24.   


A női kesztyű

A női kesztyűk nemcsak az elegancia és a stílus szimbólumai, hanem egyenesen a kéz kifinomultságának megtestesítői.

2023.8.17.   


Hogyan viseljünk megfelelő frizurát?

A rosszul megválasztott hajviselet azt hangsúlyozza, ami kevésbé előnyös a kinézetünknek.

2023.7.20.   


Nyári frissesség

A forró nyári napokon a testápolásban az üde, friss termékekért nyúlunk szívesebben.

2023.7.6.    3


Mit tegyünk a neszesszerbe?

Tilajcsík Dóra

A szépségipar folyamatosan újabbnál újabb vívmányokkal áll elő, amelyek azt hivatottak segíteni, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen.

2023.7.4.    5


A tökéletes nyári alapozó

Tilajcsík Dóra

A nyári hőség nemcsak a vízfogyasztásunk mennyiségére, hanem külsőnk állapotára is hatással van.

2023.6.27.   


Mire figyelj, ha diétázol?

Fontos, hogy figyelj a tested jelzéseire, legyen szó fogyókúráról, vagy akár egy teljes életmódváltásról! Olvasd el tippjeinket!

2023.5.14.   


Tavaszi megújulás

Így készítsd fel a bőröd a tavaszi megújulásra! Arctisztítás, toner, növényi kivonatok...

2023.4.2.