A szerelem kémiája


Jády Mónika  2005.4.22. 6:21

Mindenki tudna valamit válaszolni arra a kérdésre, hogy mivel hódította meg őt a párja...

Vonzó mosolyával, jó természetével, kiváló humorérzékével... A külső és belső tulajdonságokon kívül viszont olyasmi is közrejátszik a párválasztásban, amiről eddig sejtésünk sem volt -- testünk kémiája.

Nemrégiben érdekes kísérletről számoltak be egy dokumentumfilmben: a kutatók megkértek hat lányt, hogy két nap és két éjszaka hagyják magukon ugyanazt a pamutpólót. Miután letelt a 48 óra, mind a hat lány pólóját laboratóriumi körülmények között egy-egy üvegbe rakták, és hermetikusan lezárták. A riporter egyszerű feladatot kapott: mondja meg, hogy melyik két lány tetszik neki a legjobban. Ezután fel kellett bontania az üvegeket, meg kellett szagolnia azok tartalmát, és kiválasztani két -- a számára legvonzóbb illatú -- pólót. Azokét a lányokét választotta, akiket korábban is megjelölt. Hogy lehetséges ez? A tudósok szerint egyszerű a válasz. A sok lehetséges immungén közül minden ember csupán hat olyan gént hordoz magában, amely a szervezet ellenálló képességéért felelős.

A természet úgy alkotott meg bennünket, hogy tudat alatt olyan partnert válasszunk, akinek más immungénjei vannak, mint nekünk. Ez azért fontos, hogy a születendő utódok az immungének lehető legszélesebb skáláját kapják, vagyis minél jobb legyen az ellenálló képességük. A feromonnak nevezett anyagnak köszönhetően szaglás útján nagyszerűen kiismerjük a másik „géntérképét”. Vagyis ezentúl fölösleges azon törni a fejünket, hogy a szomszéd irodában ülő férfival miért nincs kedvünk randevúzni (pedig udvarias és nem is néz ki olyan rosszul).

Morris Gosling angliai pszichológusprofesszor legutóbbi próbálkozása is érdekes eredményt hozott. A kísérlet keretén belül 90 nő értékelte 76 férfi arcát. A teljes arcok után csupán az arcok részleteit mutatták meg a hölgyeknek, akik így is ugyanazokat a személyeket találták vonzónak, mint a vizsgálat első részében. A DNA tesztek alátámasztották, hogy azok a férfiak aratták a legnagyobb sikert, akik a természettől a legjobb génkombinációt kapták.

Mindenkinek megvan a maga ideálja. A kutatók szerint viszont vannak tényezők, amelyek befolyásolhatják, hogy milyen típushoz vonzódunk leginkább. Egy brit egyetemen fiatal nők két csoportját kérdezték meg. Az egyik csoportba az antibébi-tablettát szedőket sorolták, a másikba a tablettát nem szedőket. Meglepő eredményre jutottak: a tablettát nem szedőknek a finomabb vonású férfiak tetszettek, a tablettát szedők viszont inkább a feltűnően izmos, mácsó típusokat találták vonzónak. (Az is kiderült, hogy korábban más volt az ízlésük.) A tudósok azzal magyarázzák ezt, hogy amint a nő nem eshet teherbe, nem vezérli többé az az ösztön, hogy gyermekei számára a legjobb (és legmegbízhatóbb) apát válassza ki. Ilyenkor léphetnek színre a jóképű kalandorok és nőcsábászok.

A nőknek hosszabb a mutatóujjuk, mint a gyűrűsujjuk. A férfiaknál ez épp fordítva van. Ez a különbség a hormonok hatására már az anyaméhben kialakul. A tesztoszteron meghosszabbítja a gyűrűsujjat, az ösztrogén pedig a mutatóujjat. Ne nevessük ki tehát a barátnőnket, ha a barátja vékony és hosszú kezét tartja vonzónak és férfiasnak! Tényleg van férfias és nőies kéz, és ez elsősorban nem a kéz nagyságán múlik. John Manning, a liverpooli egyetem egyik tudományos munkatársa szerint a lényeg a két említett ujj közti különbség. John Money, egy jónevű amerikai egyetem pszichológusa azt állítja, hogy a kiskorban szerzett élmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy kit találunk később vonzónak. Az agy kora gyermekkortól kezdve elraktározza a kellemes és a kellemetlen élményeket. Még akkor is, ha csupán pár percig vagy másodpercig tartottak. Szívünkbe zárjuk a számunkra kedves emberek hangját, gesztusait, haját, szemét... Minél több kellemes élményhez tudjuk kötni partnerünk személyét, annál inkább azt érezzük: számunkra ő az igazi.

A test (és a szerelem) kémiájának van egy hatalmas előnye: nem olyan tudomány vagy praktika, amit hosszasan tanulni és gyakorolni kellene. Mindenki ajándékba kapja a születésekor.



Hozzászólások

eszlari katalin, 31. 07. 2007 14:47:04 a szerelem kámiája
Nagyon is igaz , hogy a szerelem egy bizonyos fokig " csak " kémia. Én saját magamon is tapasztaltam és aki volt már igazán szerelmes, az tudja , hogy a legjobban a partnere igazi testszagát szereti, természetesen nem az igénytelen izzadságszagra gondolok hanem az 1-2 órája tisztálkodott kedvesünkre gondolok. Ezért is van az , hogy valakibe beleszeretünk , még akkor is , ha ez számunkra nem igazán a legjobb.Mert a sex alapja a testi vonzódás , ami mondjuk nincs arányban az illető természetével.Szóval , nincs mit tenni , akibe beleszerettünk az a végzetünk.És bármit is tesz értünk az a másik aki , aranyos , kedves és mindent megtesz értünk nem fogunk beleszeretni.És PONT.
@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.