Bizony, a ducikat is elveszik!

Madarász Ildikó 2012.2.24. 6:59

Nekem legyen nőből a NŐ!

Kezdem ott, hogy gyűlölöm a divatot! Mármint ha nőről van szó.
Bírja már eldönteni valaki, ha férfinak nevezi magát, hogyan szereti a nőt: véresen, közepesen átsütve vagy well-done (értsd: szűzen, némi tapasztalattal, vagy hétpróbás ördögnek)!

További választások: csontos, hústalan mellkas, szálkásított végtagok, anyányi gömbölydedség vagy sportos simaság. Vagy esetleg ez is, az is, csak hamiskás legyen a tekintete? A divatmajmokat megvetem, aki aszerint él, hogy milyen szélirányt jósol a tévé, és hogy ki van a Cosmo címlapján. Én itt és most egyszer és mindenkorra kijelentem: a telt idomokért élek-halok!

Mit gondolok a duci nőkről? Szívesebben használom a telt nő kategóriát, mert a ducit kissé pejoratívnak érzem. Szerintem náluk nincs csodálatosabb. Ők tudnak a legjobban szeretni, és azt is gondolom, hogy a férfiak nem csekély hányada hasonlóan érez, de szégyelli bevallani. Nekem a nőnek gömbölyödjön a hátsója, ahogy megy fel előttem a lépcsőn, vesszen el a fejem a két melle közt, ha magához húz! Ne a gyerekosztályon vásároljon (mert valljátok be, sokan vagytok így vele), negyvenkettes méretnél kisebb darabra rá se nézzen!

Ne úgy dobáljam a táncparketten, mint valami súlytalan bábut, rám szegeződjön ott minden tekintet, ha egyszer megemelem bájos testét. Ha vacsorázni viszem, ne kelljen előre odatelefonálnom, hogy sovány tejből is csinálnak-e koffeinmentes kapuccinót, s villájával ne ímmel-ámmal döfködje nekem a salátát, s ne úgy nézzen rám, mint egy anyagyilkosra, ha meg találom kérdezni, desszertet kér-e!

De ha ragaszkodik a kecsketáphoz, mert egészséges, egye meg előételnek, hogy aztán jóízűen falhassa a dupla bifszteket á la Rossini, vagy a sült libacombot, vagy esetleg mind a kettőt, ha épp korog a gyomra. És csak bátran puszilja be utána az omlós tiramisut, hadd lássam, hogy élvezi az életet!
És igen!
A nagy közhely nekem is bejött: a teltnők vidámabbak, nevetősebbek, kiegyensúlyozottabbak. Egészen addig, amíg az ízlésterror boldogtalanná nem teszi őket másságukért. Mert az rohamosan szedi áldozatait! És ami fontosabb: százszor jobbak az ágyban, ha az én nem tudományos módszerekkel készült, ám annál szélesebb körű kimutatásomnak hinni lehet. Mindjárt megtalálom például a mellüket, vízszintben és vaksötétben is. Hát még, ha világos van!

Annyit mondok lányok: ácsi! Nem kell utánozni a kifutó piszkafáit, de még a csinos Cosmo-lányokat sem, ha nektek nem olyan az alakotok! Eszetekbe ne jusson éhezni, az ájulásig futni, vagy pláne bélfürdőre menni! Egyetek, igyatok, hancúrozzatok, és reggel ugorjatok el egy laza szigetkörre, hadd csodáljam inkognitóban ütemesen ugráló melleteket. Ha nem hiszitek el, hogy múló divat ez a mostani, üssetek fel egy Rubens albumot!

És, hogy milyen lányt veszek feleségül?

Ugye nem kell újabb felsorolás a telt nők mellett letett voksom mellé?
Persze, hogy ducit! A gyönyörű angyalképével, az íves csípőjével, a forró ölelésével, a vidám életszemléletével.
Egy ilyen feleség mellett, öröm lehet az élet!

És ne feledjük, ki is mindenki első nagy szerelme?
Hát persze, hogy az édesanyja.
A meleg, barnaszemű, telt keblű édesanyja, aki sütiillatot áraszt, aki lágyan simogat, akihez oda lehet bújni a bicaj-baleset után, aki rögtön felemel és magához húz, ha bántanak a játszótéren.

Az én édesanyám is telt volt, és lágy, és meleg, és én is évekig imádtam és szerelmes voltam belé, és kicsit féltékeny voltam apára, hisz ő egész éjjel vele lehetett, hozzábújhatott.

De aztán megismertem Idát, a második szerelmemet, a göndör, barna hajával és a 110-es mellkasával..!