Éljen a FOO2014!

Angyal Sándor 2013.7.1. 3:51

Az idei Fishing on Orfű fesztivál nulladik napját a Kispál és a Borz zenéi uralták. És jött a folytatás!

Már mindenki javában hallgatta a kispálos dallamokat, amikor a sajtójegyért sorban állók csak a pénztárnál élvezhették a koncertet. Úgy tűnik, idén minden második ember VIP, vagyis rendkívül fontos ember volt. Két és fél óra sorban állás után — miközben a rég illuminálttá vált barátaim fröccsöt hoztak nekem — végül mégis sikerült bejutni a fesztiválra.

A három és fél órás Kispál-tribute-ot a Csík zenekar hangolta be, majd ismert magyar zenészek, énekesek elevenítették fel a két éve „nyugdíjba vonult” kultikus zenekar dalait. A házigazdák Lévai Balázs és Varga Líviusz voltak. De természetesen az ember nem csak azért megy fesztiválra, hogy a koncerteket lássa, hallgassa: az emberek is érdeklik. Így találkozhat például határon túli fesztiválozókkal, válogatott hokijátékosokkal, dunai matrózokkal, Szergejekkel, akik magyarul beszélnek, de ha kell, oroszul is tudnak, vagy éppen olyanokkal, akik félig horvátok, ám a nyelvet nem tanulták meg teljesen. Szóval az emberi kapcsolatok is fontosak, sőt, néha fontosabbak, mint maga a fesztivál. Természetesen a zene összeköt...

Második napon, vagyis a nulladik után az elsőn, úgy döntöttünk, hogy mielőtt magunkévá tennénk a magyar zenei paletta néhány kiválóságát — mármint a fülünkkel —, megnézzük a szomszéd falu sörfőzdéjét. Így többedmagunkkal a magyarhertelendi Kapucinus sörfőzdébe buszoztunk, hogy megkóstoljuk, mit kínálnak ott nekünk. A világos és a barna sör egyszerűen eszméletlen volt, tudnám inni minden nap, viszont a világos bodzásat és a barna meggyeset inkább meghagyom a csajoknak. Nekem nem kell.

Az esti zenei egyveleget a PASO indította a nagyszínpadon, majd Péterfy Bori következett, aki még a közönséget is lefektette, de szó szerint. Utánuk pedig a Punnany Massif zúzott. Ám nem csak a nagyszínpadon zajlott az élet, hiszen még négy különböző helyszínen lehetett belekóstolni a nagyrészt magyar zenekarok előadásába. Mi megnéztük az Alvin és a Mókusokat is, akik régi zenekar lévén rutinos fellépőnek számítanak, majd úgy gondoltuk, hogy az Anna and the Barbies is érdekesnek ígérkezik, ám a sátor láttán, hogy az emberek szinte folynak ki alóla, elment a kedvünk a koncertélménytől. Mert ugye így már nem lenne élmény, inkább tömegnyomor. Természetesen beszélgetésekből ezen a napon sem volt hiány.

A harmadik napon kissé erőtlenebbül, de annál nagyobb lendülettel próbáltuk belevetni magunkat a forgatagba, s bár lassan sikerült, de a fél tízkor kezdődő Quimbyre kiértünk a kempingbe. Már javában dübörgött a buli, s nem is csoda, hogy nem sokkal később a kapura kikerült a „Megtelt” tábla. A fesztivál pénteki napja elérte a maximumot. Ennyi ember és kész, több nem jöhet be, mondták a kedves biztonsági emberek. S talán ennyien még nem is tolongtak a Fishingen.

A negyedik, sajnos zárónapon összeszedtük minden energiánkat, hogy belevessük magunkat a fesztiválba, ám mint később kiderült, ez sem volt elég. Életkorunk és lestrapáltságunk győzött a zene felett. Meg persze a napokban összeszedett bogárcsípés sem fokozta a hangulatot, amitől a kétszeresére dagadt a lábam. De elhatároztuk, hogy megnézzük, mit is produkál a Kiscsillag, amely mindig az utolsó napon és főműsoridőben lép a színpadra. Aztán kiderült, hogy nem volt jó várni rá, mert valahogy idén nem úgy szólt, ahogy vártuk volna. Így inkább Odettet választottuk — és most bocsánat Lovasitól —, aki sokkal jobban néz ki, mint a Kiscsillag énekese. De ezen a koncerten is jobb volt a látvány, mint a hangzás. Majd ténferegtünk még néhány kört a forgatagban, majd mikor nem tudtunk magunkkal mihez kezdeni és négyen négy tölcsére pakolt csokis fánkkal a tömeg közepén állva eldöntöttük, hazamegyünk. Nekem is jó volt, hogy legalább feltehettem a lábam és nem kellett mozdítanom egészen reggelig.

S akkor elérkezett a vasárnap, amikor haza kellett indulni. Voltak ezen a fesztiválon negatív élményeink is, de mindezek eltörpülnek a rengeteg pozitív hatás mellett, amelyekkel találkoztunk. Elfeledkezünk róluk, hiszen a végeredmény ismét egy nagy élmény lett, ugyanis részt vehettünk Magyarország legélhetőbb fesztiválján. Mi, szlovákiai magyarok, akik mintha csak csodabogarak lennénk az ő szemükben. Legalábbis így tekintettek ránk egy-egy esetben. Csak azt nem kérdezték meg, hogy „Megfoghatlak?” De ha végül le kell vonnunk a következtetést, akkor mindenképpen azt kell mondanom, jövőre ismét szeretnék fishingelni, mert szeretem ezt a fesztivált. S nem csak a buli, a zenekarok miatt, de leginkább az emberek, az emberi kapcsolatok miatt.
Éljen a FOO2014!