Engedni, de meddig?

Kiss Julianna  2005.8.8. 11:43

Bármilyen jó is egy kapcsolat, a zökkenőmentes együttlét érdekében fel kell adnunk egy darabot önmagunkból.

Időnként persze még a legnyugodtabb ember is fel-fellázad, de aztán hosszabb-rövidebb vívódás után megnyugszik. Vagy megszökik. Embere válogatja. A megnyugvás vagy a megszokás ténye sokban függ az illető vérmérsékletétől, illetve a partnerkapcsolat minőségétől, a felek egymás iránti bizalmától, egymás becsülésétől.

Hiszen a túlzott alkalmazkodás idővel önmagunk teljes feladásához vezet, megszűnik minden, amit szeretünk, amihez ragaszkodunk, ami örömet okoz. És előbb vagy utóbb rádöbbenünk, hogy megszűntünk létezni. Csak a másik dolgain keresztül tudjuk meghatározni magunkat. Minél később jön a felismerés, annál nagyobbat robban. Ha robban egyáltalán. Mert gondolhatjuk úgy is, hogy most már minek változtatni. Elvoltunk eddig is, ezután is elleszünk valahogy.

Edina fülig beleszerelmesedett Laciba. Mindent megbocsátott neki, még azt is, hogy a fiú az ő körüldongása mellett egy másik lánynak is csapta a szelet. Ám Lacit elámította annak a másik lánynak (vagyis inkább az apukának) a vagyona, érzékeny búcsút vett hát Edinától és lánykérőbe indult. Röpke három hónap után rádöbbent: a pénzért túl nagy árat kell fizetnie. A kilátásba helyezett jobb falatok, ház, autó és kirándulások reményében rabszolgaként lesheti neje kívánságait. Egy esetleges ellenkezés hallatán pedig azonnal szemébe vágták: visszamehetsz oda, ahonnan jöttél.

Laci a megszokás vagy megszökés kettőséből az utóbbit választotta. Pénz helyett a szerelmet, mondta utólag, mert a válást kimondó bírói határozattal a kezében azonnal Edinához sietett. A szülői tiltás dacára a lány nem sokat kérette magát, két hónap múlva újabb lakodalomra harangoztak. Miután az „útban van a baba” fordulattal a szülők tiltakozását is sikeresen elhallgattatták, megbeszélték a lakodalom körüli teendőket meg a jövő rájuk vonatkozó nagy kérdéseit.

Edina menyasszonyi díszben várta vőlegényét és a násznagyot, hogy annak rendje s módja szerint kikérjék őt szüleitől. Az udvar megtelt a rokonokkal, ettek, ittak, beszélgettek, meg az óráikat lesték, hiszen a vőlegénynek már minden pillanatban meg kell érkeznie. „Gyere gyorsan, Laci keres telefonon” – sietett be a szobába az örömanya. A menyasszony elszoruló torokkal ment a telefonhoz, lépéseit közel ötven ijedt szempár kísérte. Vajon mi történhetett? – olvasta ki a tekintetekből. „Sokat gondolkodtam a dolgon” – kezdte Laci. „Tudom, beleegyeztem abba, hogy megtarthasd a lánykori nevedet, de ez főleg azért volt, mert ott, abban a helyzetben nem akartam megint összerúgni a port az apáddal. De én ezt nem fogadom el! Minden haver rajtam röhög, az apám is azzal bosszant, hogy egy igazi férfi nem viselkedik így. Elvégre én leszek a család feje. Hogyan fog kinézni az, hogy a feleségemet másként hívják majd, mint engem meg a gyerekeket! Határozd el magad: kell-e a nevem vagy sem. De számíts azzal, hogy nemleges válasz esetén lefújjuk az esküvőt.” Edina sápadtan rogyott le a székre. Mi lesz most, mit tegyen? Anyja is kétségbeesetten tördelte a kezét: az esküvőnek meg kell lennie, a lánya nem maradhat szégyenben, leányanyaként. Az unokának házasságban kell születnie! Egyszóval: beadták a derekukat.

Ám ezzel még korántsem értek véget a behódolások. A gyermeket nem a szülei által boldog együttértésben kiválasztott névre anyakönyvezték: az apa, befolyásos ismerősei segítségével végül a neki tetsző nevet íratta be. Ő választott autót is, természetes, hogy az ő nevére szólnak a papírok. És mivel ő egyezkedett az ügynökségekkel és a mesteremberekkel is, az is természetes, hogy a ház az ő nevén van. Ő keresi a pénzt, ezért ő osztja ki a zsebpénzeket, a konyhapénzt, ő dönti el, ki milyen ruhát vásárolhat magának, és az ő szava a döntő a családi kirándulás helyszínének a kiválasztásában is.

S hogy mit szól mindehhez Edina? Kényelemben él, nincsenek anyagi gondjai, kirándulhat és öltözködhet kedvére. Mi kell más a nyugalmas élethez? – kérdez vissza keserű mosollyal.

Hozzászólások

@

Küldés