Laza kapcsolat

Dráfi Emese  2009.8.12. 7:38

Hát, kérem szépen, „belementem” egy laza kapcsolatba!

Hogy miért? Mert érdekelt a dolog. Izgatott. Elvált, újra független nőként gondoltam kipróbálom ezt a fajta kapcsolatot is. Miért ne? Hisz, úgy vettem észre, emberek (köztük természetesen nők) sokasága él ezzel az úgymond lehetőséggel. Kívülállóként tetszett a dolog. Semmi komoly, nem kell elvárásoknak megfelelni, nem számít ígéretekre egyik fél sem. És nem kell főzni, mosni, takarítani a férfiakra. De jóóó!!! Mindenki szabad, és a lényeg, hogy mindenki szépen hazamegy a végén, nem zavarják egymás köreit. Ez így van rendjén. Gondoltam én. És beleestem egy különleges csapdába, amire senki nem hívta fel a figyelmemet.

Na, de kezdjük az elején! Válásom után egy csomó társkereső oldalon böngésztem. Mondhatom sok tapasztalatra tettem szert, és főleg rájöttem valamire: a férfiak nagy része bepánikol attól a kifejezéstől, hogy „komoly kapcsolat”. Be kellett látnom, ha ezt keresem, semmire se megyek velük, és átértékelve dolgaimat, egyre jobban hajlottam a „laza kapcsi” felé. Nem kellenek nekem se kötöttségek, csak egy kis szórakozás, hogy végre jól érezzem magam. A komolyra már amúgy is ráfáztam, köszönöm szépen” Milyen szuper lesz, elvárás és főleg ígérgetés nélkül – akkor lépek le, amikor akarok, és még csak lelkileg sem sérülök, hisz eleve tudom, hogyan állok.

Hm, legalábbis így gondoltam akkor. Nagy hévvel tehát új férfira vártam a neten (hol máshol?). Meg is érkezett nemsokára. Egy félénk külföldi, nálunk nem megszokott vallással. (Be kell vallanom, kissé vacilláltam, belemenjek-e a játékba, de a velem született kíváncsiság, és kockázatimádatom azt súgta, csak nyugodtan. Különben is, ki tudhatja meg, ha én nem mondom el senkinek? Hisz úgysem fogja senki látni, mert a laza kapcsik már csak ilyenek.) Tehát, elkezdtem az ismerkedést. Aki neten ismerkedett már, jól tudja, hogyan zajlik az ilyesmi. Nem volt fényképe, és eléggé törte a magyart, ami az írogatást illeti. De nem csináltam belőle ügyet, hisz ebből mindig ki lehet lépni, ha már nincs ínyemre a dolog. És ha megtetszik, úgysem a szöveg lesz itt a lényeg...

Napról napra haladt előre az ügy. A férfi szimpatikus volt, kedves, és szintén „laza kapcsis” mániában szenvedett. Aztán egy este elérkezett az első videókamerás beszélgetés. Hát, kérem szépen azt hittem, nem jól látok! Egy igencsak jóképű, sármos férfival találtam szembe magam. Ilyen nincs, gondoltam, ebbe a férfibe bele lehet szeretni! Nemcsak kedves, jó modorú (megjegyzem, soha egy trágár szó nem hagyta el a száját, mely felettébb imponált nekem), hanem jól is néz ki! Na, itt megszólalt az első vészcsengő, de nem törődtem vele. Egyszerűen nem szeretek bele és kész. Más is így csinálja.

Fokozatosan felpörögtek az események. Minden nap sokáig beszélgettünk, ismerkedtünk, és lassanként megnyíltunk egymásnak. Elmeséltem a netes férfiak által elszenvedett sérüléseimet. Ő elmondta, több éve él Magyarországon, házassága nem sikerült, a barátnője nemrég elhagyta, és semmiféle komoly kapcsolatba nem hajlandó belemenni, munkája miatt úgyis fél év múlva el kell mennie Törökországba. Ideális!!! Ujjongtam magamban. Még csak szakítanom se kell majd vele, magától lelép. Hát kell ennél több?

Nem telt bele két hét, és találkoztunk. Igaz, a munkája miatt csak havi kétszer, ami eleinte nekem is tökéletesen megfelelt. Imponált, hogy minden további nélkül elvonatozott hozzám munka után, és nálam aludt. Aztán hajnalban vissza vonattal haza és munkába. Nem úgy, mint a többi ígérgető férfiak, akik csak fogadkozni tudtak, de nagyrészük sosem jött el. Beszélgetések a skype előtt, találkozások, telefonok.

És én szépen lassan, de biztosan elkezdtem hozzá kötődni, amit persze még magamnak sem vallottam be. Megláttam és megismertem benne az Embert, ami nagyon tetszett. Az idő haladt. A játékszabályokat mindketten tökéletesen betartottuk, és még ha tisztában voltunk is vele, hogy érzelmeink felerősödtek egymás iránt, egyre jobban hiányzunk egymásnak, nem nagyon fejtegettük. Mert ez csak egy laza kapcsolat. Ebben nincs helye holmi hatalmas frázisoknak, hogy megszerettelek, hogy jó veled aludni, hogy rád gondolok minden este, amikor nem vagy velem. Hogy egyszerűen hiányzol.

És elérkezett az utolsó találkozás, az utolsó éjszaka – aztán reggel a vonatindulás. Csak egy csók és más semmi. De nem: volt valami más is. Igazi könnyek a szemünkben, de nem engedhettük, hogy végigcsorogjon az arcunkon, mert egy laza kapcsiban ez nem szokás.

Utána még párszor hívtuk egymást, és egyszer találkoztunk is. De az már nem volt ugyanaz. A „laza kapcsis” szövetségünk megszűnt. Mindenki ment a dolgára, útjaink kettéváltak. Neki visszajött a kedvese. Én újra ismerkedtem. De egyet megfogadtam. Soha többet nem akarok laza kapcsolatot!

Mert ha hiszik, ha nem, ennek a kapcsolatnak nagyon sok korlátja van. Egy biztos, az én lelkemben ottmaradt a sok kimondatlan szó, érzés és érzelem, amit nem szabadott kimondani, és most nem tudom, mit kezdjek vele...

Hozzászólások

@

Küldés