Lefizetett feleség

Kiss Julianna 2007.10.18. 19:11

Nem túl illendő kiteregetni ismerőseink szerelmi ügyeit, de most mégis áthágom a szabályt.

Remélhetőleg unokatestvérem házassági zűrjei minden szerelemtől elvakult egyedet visszaterelnek a józanész útjára. Én nem a szerelem ellen vagyok: szeretni és szeretve lenni csodálatos dolog! De ha már egy életre szóló döntést kell hoznunk, akkor próbáljuk meg bevonni a józan észt is a szív dolgaiba. Nézzük meg nagyon-nagyon jól, kivel is akarunk együtt élni jóban és rosszban!

Unokanővérem húsz évvel ezelőtt gyorsított ütemben ment férjhez szerelméhez, mert már úton volt a baba. A gyerekre (szerelmük megerősítése mellett) azért volt szükség, mert a szülők nem nagyon rajongtak lányuk választásáért. Nincs is mit csodálkozni a dolgon, hiszen a férjjelölt egyszer már faképnél hagyta lányukat egy másik (gazdagabb) nő kedvéért. Aztán mikor rájött, hogy mégsem olyan lovat akart, visszakönyörögte magát. A szülők kézzel-lábbal hadakoztak, mígnem az unoka előtt kénytelenek voltak behódolni. Ellentétben velük, az ifjú apuka nem csinált nagy gondot a babából: rábeszélte feleségét, hogy a vizsgaidőszak idejére passzolják le a gyereket a nagyszülőknek, hadd élvezzék ők is a babázás örömeit.

A passzolás túl jól sikerült, a gyereket hároméves koráig a nagyszülők nevelték. Az egyetem után újfent a férj szava döntött. Bár a feleség szeretett volna hazaköltözni, a férj a fővárosi élet mellett kardoskodott. Nagypapa megnyitotta erszényét, lett lakás és autó is. Majd két abortusz, mert a férj mindenképpen fiút szeretett volna. Az tagadhatatlan, hogy az asszonyka végső soron gondtalanul élt. Épült az új ház, lett autó is (igaz, minden a férj nevére került), az anyagiakra sem volt soha gondja, csak friss ételre és tiszta ingre. Na meg a gyereknevelésre, mert abból apuka nem nagyon kért. Ő keményen tartotta magát a parancsnoki poszton, az engedetleneket pedig kérlelhetetlenül megbüntette: szobafogság, számítógép- és tévéstop, baráti találkozók tilalma.

Ezt az idilli közeget robbantotta szét a férj bejelentése, miszerint elege van már a régi életéből, szeretne újat kezdeni. Egy másik nővel. Akinek nincsenek gyerekei, és akivel végre szabadon élhet. Úgy, ahogy mindig is akart. Unokanővérem (aki, mint kiderült, már évek óta érezte a dolog előszelét) nem nagyon tiltakozott. Nagylányuk pedig egyenesen ujjongott a hír hallatán: végre megszabadulnak a házi mumustól. A jövőn nem nagyon töprengtek, hiszen a férfi égre-földre esküdözött, hogy anyagiak vonatkozásában minden marad a régiben. A nő tehát éldegélt tovább a maga kis babaházában, megadva magát a sors kénye-kedvének.

Amikor pedig hónapok múltán a férje felhívta, hogy mégis inkább visszacsinálná a dolgokat, ugyanolyan megadóan fogadta vissza, mint ahogy elengedte. Lánya tiltakozására ügyet sem vetve. Mindezt a szerelem és a család nevében!!!

Vagy talán a férj hazaköltözési ajándéka, az új autó nyomott olyan sokat a latban? Egy Nissanért megéri eladni testünket-lelkünket?! Akkor már inkább legyen Volvo, nercbunda, egzotikus nyaralás meg szabad pasivadászat, ahogyan azt egy másik ismerősöm tette…