Mennyit ér egy lány?
Barbi gyönyörű falusi lány volt: hosszú szőke haja, csillogó zöld szeme minden helybeli fiút megbabonázott.
Akadt is hódolója megannyi. Tamás volt a legkomolyabb, aki még a csillagokat is lehozta volna Barbinak. De a lány nem volt szerelmes. Egyik napról a másikra meggondolta magát, és már új fiút akart. Aztán egy napon eldöntötte, hogy külföldre megy dolgozni. Tamás könyörgött, hogy ne menjen, de Barbi hajthatatlan maradt. A fiú hajlandó lett volna követni, de Barbi nem akarta, őt csak az ismeretlen kalandok vonzották.
Külföldön hamar beilleszkedett, gyerekvigyázó volt, emellett a háztartási kisegítő, és iskolába is járt.
Szépen gyűjtögette a pénzt és nem vonakodott, ha dolgozni kellett, hiszen a munka után általában a ruhaboltok felé vette az utat, ugyanis Barbi mindig a legutolsó divatot követte.
(Amikor először találkoztam vele, nem tudtam róla levenni a szemem. Annyira szép, mosolygós és tüzes lány volt. Akkor már együtt volt a barátjával pár éve. Később, amikor már barátnők lettünk együtt is laktak.)
Barbi mindig istenítette a barátját (nevezzük Paul-nak), aki más vallású volt, és akit élete szerelmének nevezte. Amikor együtt láttam őket, mindig boldognak tűntek, bár a fiú bennem nagyon furcsa benyomást keltett. Barbinak mindig azt kellet csinálnia amit ő mondott, állandóan ellenőrizte. Ha elment otthonról rögtön telefonált, hogy jól van-e és mikor megy haza, meg ilyenek. Aztán egy napon jött egy telefonhívás Barbitól, hogy el kell mennie otthonról, mert a barátja csúnyán összeveszett vele, és nagyon fél, hogy baja esik, mert a vita tettlegességig fajult.
Barbi nálam volt pár napig, aztán megint visszament. Közben sokat mesélt és ezek szerint a helyzete mindinkább aggasztóbbnak tűnt számomra. A barátja, mint kiderült nős -- mert amíg pár éve Amerikában volt, érdekházasságot kötött pénzért, hogy ott maradhasson. A fiú szülei egyébként Amerikában laktak. De a lány bizonygatta, hogy Paul hamarosan Amerikába megy, és elintézi a papírügyeket. Barbi mindeközben már büszkén viselte a jegygyűrűt és azt hangoztatta, hogy ők jegyespár, és már a fiú is nagyon komolyan veszi a kapcsolatukat.
Szóval Barbi pár nap múltán vissza is ment a fiúhoz, és úgy tűnt, minden rendbe jött köztük. Persze csak úgy tűnt, mert egy csomó minden történt, amit nekem nem mondott el, hiszen még maga előtt is szégyellte…
Aztán ez így ment szépen sorban, mígnem a fiú eldöntötte, hogy Amerikába megy pár hónapra, hogy munka után nézzen és előkészítse a terepet. Paul ugyanis a tengerentúlon képzelte el a közös jövőjüket és a családalapítást. Eladták hát az autót (amit Barbi spórolt pénzéből vettek) és a fiú a pénzből felkerekedett. Két hónap után azonban visszajött, azt állította: nem tud a lány nélkül élni...
Mindez idő alatt persze az autó és a pénz elszállt. Végül Amerikába sem mentek, mert a Paul úgy döntött, először inkább pénzt kellene spórolni, hogy aztán házat vehessenek ott.
Barbi pár napja megint felhívott és kérte, hadd jöhessen hozzám, mert már nem bírja tovább, és öngyilkos lesz.
Vézna, kislány alkatú teremtésként jelent meg nálam. Fehér arca, karikás szeme, nyúzott képe mindent elárultak a lelkiállapotáról. Nem eszik -- ha baj van, a cigi vagy a vodkásüveg után nyúl. Reszketett és sírt, mikor hozzám jött. Másnap azonban megint vissza akar menni Paul-hoz, mert állítja, ők szeretik egymást, csak most nehéz időket élnek.
Nem telt el sok idő, és a fiú már hívta is telefonon, hogy beszéljék meg. Erre Barbi hazaszaladt, de nem jó hírek várták. A fiú kitessékelte a lakásból, azt mondta neki, ő nem tud így élni, csak tönkreteszik egymás életét. Barbit mindez meglepte, merthogy azt állítja, a fiú lefogyott, a lakásban sörösüvegek hevertek szerteszét, s ezt annak jeleként fogta fel, hogy Paul is gyötrődik, és nem tud nélküle élni, ők csak együtt lehetnek boldogok.
Barbi újra (és újra) reménykedik. Azt állítja, csak idő kell, és újra egymásra találnak.
Paul minden rossz cselekedetére talál magyarázatot, és minden történet vége ugyanaz: Barbi a hibás, nem a fiú. Barbi még arra is talált felmentést, hogy a srác minden reggel ordibál vele. Ez csak azért van, állítja a lány, mert szegény fiú, reggel jön meg a munkából, kimerülten, és ezt meg kell érteni, és a durvaságait úgysem gondolja komolyan. És végül is igaza van (a fiúnak), hiszen tényleg folyton féltékenykedik, és nyomoz utána, és ezt más fiú sem bírná… (Pedig én úgy láttam, a fiú az, aki ellenőriz…)
Azt mondják a szerelem vakká, és süketté tesz. Barbi sem lát, és nem hallja meg a jó tanácsot. De vajon szerelemnek nevezhető az, ami köztük történik?! Barbinak nincs önbizalma, és az összes pénze ráment, rámegy Paul-ra. Más férfira gondolni sem tud, mert neki csak ez a fiú kell mindenáron. Azt mondja, nekem könnyű, mert én erős vagyok. De neki nincs senkije és semmije, csak ez a fiú. A problémák majd biztosan megoldódnak, és minden ugyanolyan szép lesz, mint volt – és amit én szépnek sose láttam…
Nem tudom meggyőzni arról, hogy téves a jövőkép, amit előrevetít magának. Nem tudom meggyőzni semmiről. Panaszkodik, aztán visszavonja. Őrlődik, elmenekül, majd újra visszamegy kínlódni.
Tehetetlen vagyok és dühös, mert úgy tűnik, nincs megoldás Barbi életére. Nem tudok segíteni neki, nem tudom megakadályozni, hogy a hajdani gyönyörű szép falusi lány a szemem láttára tegye tönkre az életét.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5
Különleges üveggyöngyök
Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!
2022.10.19.
Próbatétel túrának álcázva
Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.
2022.3.28.
Belső vallomás
Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.
2021.5.13.