Munkában megfáradt férjek jutalma


Kiss Julianna  2006.1.27. 19:46

Sikerült egy kiadós családi botrány kellős közepébe cseppennünk, amelyben ránk osztották a villámhárító szerepét.

Hétvégére az egyik baráti házaspár falusi nyaralójába voltunk hivatalosak családommal. Mindenki mindig rohan, a munkahelyi és családi teendők mellett csak pár hosszabb-rövidebb telefonhívás erejéig tudtunk beszélgetni. Elhatároztuk: csapunk egy görbe hétvégét, csak eszünk, iszunk és zsugázunk. Mivel a látogatást már hetekkel korábban megbeszéltük, a háziak nem akarták lefújni a dolgot, pedig mint kiderült, nem ártott volna. Sikerült egy kiadós családi botrány kellős közepébe cseppennünk, amelyben ránk osztották a villámhárító szerepét.

A háziakról – nevezzük őket Líviának és Attilának -- talán csak annyit, hogy a feleség három évvel idősebb a férjnél. A közgazdász Attila az egyetem elvégzése után rövid ideig tanárként dolgozott, az iskolában ismerte meg a tanárnő Líviát (aki a rossz nyelvek szerint azonnal behálózta). Két év együttélés után összeházasodtak, hamarosan gyerekük is született, és már az újabb csemetén gondolkodnak. Ebbe a családi idillbe robbant be egy névtelen levél az asszonykának címezve, miszerint „élete párja” megcsalja őt. Mi legyen most? Mit tegyen? – tördelte a kezét Lívia. Jöttek a szemrehányások meg a sablonszöveg, miszerint „pedig én mindent megteszek, főzök, sütök, mosok, vasalok rád, nevelem a gyerekünket, elnézem a sörözésekbe torkolló focizásokat, a hajnalba nyúló baráti találkozókat…”

A véletlen úgy hozta, hogy a családi botrány kipattanásán kívül szombaton este hívatlan vendégek is érkeztek közénk: egyik hölgyismerősünk „tisztelt meg” bennünket újdonsült udvarlójával. Az idézőjel használata a pejoratív felhangot hivatott jelezni. Érthető, hogy az előbbiek ismeretében nem örültünk túlzottan még az ő váratlan betoppanásuknak is. Meg mostanában úgyis eléggé ki vagyunk bukva a csajszitól. Közel tízéves ismeretség után még mindig tud kellemetlen meglepetésekkel szolgálni!

A társaságban rövid időn belül beindult a klikkesedés folyamata: hatan két táborra osztódtunk. Szerény személyem a feleségnek nyújtott lelki vigaszt, a többiek a férj lelki (és tényleges) fröccséről (bor meg szóda elegyéről) gondoskodtak. „Kedves” barátnőnk látványosan a férjet vigasztalók táborába állt. Miután a háziak kidőltek a sorból (az asszonykát a sírás ringatta álomba, a férjet meg a bor), az éber vendégsereg alaposan megvitatta, szétcincálta az esetet. A férfiak reakciója természetesen az volt, hogy az ilyen dolgokat nem így kell intézni. Micsoda hülye ez az Attila! Ha már egyszer nőzni támadt kedve, akkor csinálja úgy, hogy senki ne tudja meg.

„Barátnőnk” a dolog másik végét ragadta meg: a feleséget állította be bűnbaknak. Szegény Attila nagyon gyerekes -- mondta --, még mindig nem nőtt be a feje lágya. Hiába töltötte be a harmincat, nem való neki a házasság. Elsiette a dolgot. Bár nem volt szegénynek sok választása, Lívia nagyon ráakaszkodott, ő akart mindenáron férjhez menni. Különben is, egy férfinak szabadságra van szüksége! Igenis megérdemli azt a heti három focizást és sörözést a haverokkal. Hát mi van abban rossz? Már a sportot is megtiltaná neki az a hárpia?!

--Aha -- támadtam rá, mert nálam is betelt a pohár --, a feleség meg ezek szerint azt érdemli, hogy munka után elmenjen az oviba a gyerekért, otthon főzzön, mosson, takarítson, és mindig és mindenben tegyen a férje kedvére??? Hát kedvesem! Közelgő eljegyzésed alkalmából engedtessék meg nekem egy kis rosszmájúság. Harminc éved ellenére teljesen zöldfülű vagy a páros dolgokban, majd megtapasztalsz te is egyet s mást. Megcsalatást még az ellenségemnek sem kívánnék, de hidd el, még annyi más dologban revánsot vehet rajtad az élet! Jön egy bőgő kisbéka, aki 24 órára hozzád lesz kötve. És a te pasid is elmegy majd focizni, meg sörözni a haverokkal. Ő is fog túlórázni, elmegy szolgálati utakra, fiatal és csinos kolléganőkkel lesz körülvéve. Te meg ülhetsz otthon a gyerekkel és cserélgetheted a pelenkáit!

Akkor majd ki lesz a hibás?!!!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.